A versek oldala
Jöjjön Várkonyi István – Tükör verse. Anyám arca tiszta tükör: mindig előttem tündököl. Mindig elém tartja magát, mint a szeplőtlen tisztaság. Mint áldozatkész szeretet: mutatja, hogy milyen legyek. Nézem sokszor tiszta képét, benne mennyi jóság, szépség. Arcom benne hányszor nézem, keresem a tükörében. Hányszor nézem, – s nem találom, pedig vonása – vonásom! Oly hasonló […] Olvass tovább
Jöjjön Hollós Korvin Lajos: Csonka vers (Holt katonák balladája) verse. Kezdtem ezt a verset én, tavaly május elején, idén lett csak készen, idén sem egészen. Címe az volt: életem, s kihúztam, mert félszegen sántikált a címe, minden lába ríme. Újra kezdtem, s ezalatt félesztendő leszaladt, de az égre nézve alig vettem észre. Az égen egy […] Olvass tovább
Jöjjön Aranyosi Ervin: Elszáll a szó verse. Ha imádkozol, magadban beszélsz, saját lelkedben Istenedhez érsz. Hidd el, a válasz, majd tőle érkezik, – e kapcsolat örökké létezik. Ha jó szíved másoknak adni kész, szeretettel sok szép érzést cserélsz, nem idegennek, saját magadnak adsz, Isten szép útján, a fény felé haladsz. Mind az mit adsz, hálává […] Olvass tovább
Jöjjön Virág Benedek: A kalitkába zárt madárról verse. Szabad teremtmény, kis Madár! Melly kéz, kegyetlen kéz, fogott el! Tudom: sohajtasz sorsodon, S várod naponként a szerencsét; Még alszik a Hajnal, s te már Vered kalitkád szárnyaiddal. Oh mondd ki nékem, kis Madár! Örűlsz-e vagy nem álmaidnak? Ha hallja gazdád éneked, Gondolja: hálálod kölessét. Nem vélem […] Olvass tovább
Jöjjön Jékely Zoltán: Csontjaimhoz verse. Mindig úgy éldegélek, mintha holnap örökre elaludnék, s álmatag nézem csontjaim, kik velem loholtak, s kiket lelkem csúful magukra hagy. A koponyám mázsás agyag súlyától, száz év se kell, háromfelé reped, belészivárog egy tavaszi zápor s kimossa a porrávált verseket. A fogaim, miket húsz-harminc évig koptattak ételek, martak savak, a […] Olvass tovább
Jöjjön Jékely Zoltán: A marosszentimrei templomban verse. Fejünkre por hull, régi vakolat, így énekeljük a drága Siont; egér futkározik a pad alatt s odvából egy-egy vén kuvik kiront. Tízen vagyunk: ez a gyülekezet, a tizenegyedik maga a pap, de énekelünk mi századok helyett, hogy hull belé a por s a vakolat, a hiúban a denevér […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Leánykérő ének verse. Friss, daloló szerelemmel elődbe Vonszolom ifju szivem s kacagok – Öltsd a karomba, hej, öltsd a karod, S hagyd a kezed a kezemben örökre. Érzed-e énekemet? Beköszönne Most a szivedbe, ha úgy akarod! Duzzad az ér meg a vér kavarog S nem harapok ajakadba – megölne. Jajj, ez a […] Olvass tovább
Jöjjön Kányádi Sándor: November verse. Nyugaton, keleten vörös az ég alja. Régről nem kelepel kéményen a gólya. Csóka- s varjúsereg lepi el a fákat, véget a szél se vet a nagy csárogásnak. Pedig fúj, ahogyan fújni tud november, birkózik a csupasz hegyekkel, vizekkel. Bömböl a szél, süvölt, dühében már jajgat: túlcsárogják dühét a csókák és […] Olvass tovább
Jöjjön Vörösmarty Mihály: Ki a hamis? verse. A sok leány között Egy kettő ha van is, Hazudtatok nekem, Hogy a lány mind hamis. Ím e kis barna hölgy Könnyű, mint a madár, Ne higye senki is Azért, hogy csapodár. Őszinte, jószivű, Szemében lelke ég: Ily szép világitást Aligha láttam még. S ha néha rám tekint – […] Olvass tovább
Jöjjön Vörösmarty Mihály: A szerelemhez. Még egyszer, szerelem! Érezzem lángodat, Még egyszer édesen Gyötrő hatalmadat. Add vissza búmnak, ah, Lyánykám hajfodrait, Csábító két szemét, Mosolygó ajkait. Hagyj andalogni még A rózsás arcokon, A tőlem elragadt Oly égi bájakon; Hogy majd ha száll a nap S a csendes este jő, A hold sugárinál Derengvén a mező, Epedve […] Olvass tovább
Jöjjön Vörösmarty Mihály: A szerelmes verse. Hasztalan van olvasásom, Nyugtot nem lelek; Munkátlan toll áll előttem S puszta levelek. Minden szónak kezdetében Szép neved ragyog; Ott van minden kis vonásnál S rám felmosolyog. Zaj, tolongás nem segíthet: Képed benne van; A magány sem: képed ott is Üldöz úntalan. Ah nem tudlak elkerűlni, Mert szivemben vagy; […] Olvass tovább
Jöjjön Kölcsey Ferenc: Laurához verse. Közte sűrű kénynek, fájdalomnak, Lyányka, lyányka nyugszom kebleden, Gyakran Léthe lankadási nyomnak, Gyakran védő karjain angyalomnak Új örömfény terjed létemen. Szenvedünk, s bár nyúgodalmat kérek, Vérző búnkat mégis ölelem; Hidd el azt, a bú s öröm testvérek, S kényben úsz e jóltevő tündérek Szép körében képzet s értelem. Meg ne bánd, […] Olvass tovább