A versek oldala
József Attila versekJózsef Attila XX. századi költő, gondolkodó versei egy oldalon.
Jöjjön József Attila – A város peremén verse. A város peremén, ahol élek, beomló alkonyokon mint pici denevérek, puha szárnyakon száll a korom, s lerakódik, mint a guanó, keményen, vastagon. Lelkünkre így ül ez a kor. És mint nehéz esők vastag rongyai mosogatják a csorba pléhtetőt – hiába törli a bú szivünkről a rákövesedőt. Moshatja […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Hozzá verse. Arany hajad, mint a nap sugáraVet fénykévét ruhácskád fodrára.Reng ruhádban a karcsú termeted:Rózsaszálon a gyémánt permeteg. Szemed a mély tenger csillogása,Égen földön nincs, nem akad mása.Ha engem látsz, lecsukod csendesen,Sugaráért od’adnám életem! Lelked nyájas holdsugár az éjben,Ringatózik mély tenger ölében.Óh! előlem felhők takarják el!S ha várok rá… eltünik – a […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila – A boldogság nyitott könyv, tessék, olvassák verse. Nem, nem igaz, nem, nem igaz, hogy Ádám volt az első gaz. ‘Sz azért nő alma, hogy szakasszon almát a férfi és az asszony. A földön annyi a jó dolog, hát mért ne lennénk boldogok? Az ember oly szelíd alak! Ha nem piszkálják, nem […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Lázadó Krisztus verse. “- Ó Uramisten, ne légy Te a Jóság! Ne légy más, mint az Igazságos Úr. Több kalászt adj, de azért el ne vedd a Rózsát. Vagy ne maradj vén Kozmosz-palotádba, Gyere ki, nézd meg – szolgád mit csinál? Ronggyá nem mosná élet-subád ember Átka. S Neked könnyű vón a […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Kukoricaföld verse. Osvát Ernőnek A kukoricaföldön űlök, várok, Tán arra, hogy a varju mikor károg És mikor kell zengő cínnel tovaűzni. A hűs Alkony beborít csöndes kékkel, Én Rád gondolok nagy gyönyörűséggel S szeretném a karom derekadra fűzni. A Nap lement. Oly egyedűl maradtam, A Föld is kezd kihűlni már alattam. A […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila – Aratásban verse. A búzát vágja sok szilaj legény – Marokszedő leány halad nyomukba – A síma réz-orcájok kipirulva. És villog a nap kaszájok hegyén. A rengő búza hódoló remény. Tikkadtan fekszik lábaikhoz hullva; Mint fáradt gyermek, anyjára borulva. És ihatnék a kutya is, szegény. Egy szomjazó legény hűs fához lábol, Jó […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Határ verse. Dongó ődöng az erdő szélinél. Harkály kopog, gyík ragyog. Marha bőg. S tovaringatja fodrosan a szél a tűnődve zümmögő időt. Gyűrt, sárga táj, az égi mellig ér, muharmező, kemény kötény, nehéz – mi van benne? Amott fut egy kis ér s itt ház ül. Kisfia, az ól, idenéz. Poros a […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Ördög farába verse. Ördög farába, semmi husába s harapván Isten fehér hasába, hajnal-nyelvem a világra öltöm – lelkem még jó e rossz étkü földön. Teteje felhő, mocsok az alja, az se kóstolja, aki kavarja. S ha már csak bicska volna ebédem, akkor is meggyfa volna cselédem. Csak aki főzte, énvelem enne, csak […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Ne bántsd verse. Ne bántsd a gyenge nőt, ha már szeretted, magadat érte kínokba veretted s nem adtál két pofont neki. Telefirkáltad a falat vele. Vesd le magadról! Mint ruhád is épen, gyámoltalanul lóg alá a széken – annak karján, ki szereti, csüngjön, mig foszlik kéje éjjele! Dobd le – a háta […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Csüngője voltam verse. Csüngője voltam én Lucámnak s ő rázott férfi s nő előtt. Fogyó kincsemül, én-mátkámnak, nem leltem nagyobb szeretőt. Megpattant, hűvös tűzhelyemhez, tejecskén nevelt életemhez, nem leltem másik szenvedőt. Nagyon kell, most hát Isten óvja, kis csorba bögréjét, szivem. Majd féltvén két kezébe fogja, hisz érte bánattal izen. Jó volt […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Juhász Gyulához verse. Bátyám, ki bortól mámoros éneket Zengsz húrodon, Te, nézd a magyar hazát, Csitítsd el Anna-kérő szíved S öntsd az erőd a reménytelenbe. Hangod legyen az őszi vihar sötét Zúgása, melyben tompa a jajgatás, De a harangszó messze hangzik S tornya fehérlik az éjszakában, Ha sujt a villám s retten […] Olvass tovább
Jöjjön József Attila: Csudálkozunk az életen verse. Ha mosolyog, mosolya csupa csillag, De ha szomjazom, akkor friss patak, Az én kedvesem az egeknek nyílhat, De megcsókolni csak nekem szabad. Haja szurokkal elkevert arany, Harmatos erdők az ő szemei, Küszöbe elé terítném magam Lábtörlőképpen, de nem engedi. Szavunk zugában megbuvik a csók, Testvéreihöz lopva jön ide… […] Olvass tovább