Kosztolányi Dezső szerelmes versei

Jöjjön Kosztolányi Dezső: Szerelmesek című verse. A fejüket a tenyerükbe véve úgy nézik egymást, mint akik nem látták már ezer éve, dajkálva lassan, elringatva gyöngéd, szép mozdulattal testük csodásan-égő drágagyöngyét, majd szájukat a csókhoz igazítják, keresve átkozott-zárt életüknek a nyitját, de tétováznak még, várnak sokáig, eltávolodnak, úgy tekintenek föl a messze mámor ködbe fúlt fokáig […] Olvass tovább

Jöjjön Kosztolányi Dezső: Már néha gondolok a szerelemre verse. Már néha gondolok a szerelemre. Milyen lehet – én Istenem – milyen? Találkoztam tán véle messze-messze, valahol Andersen meséiben? Komoly és barna kislány lesz. Merengő. A lelke párna, puha selyemkendő. És míg a többiek bután nevetnek, virágokat hoz majd a kis betegnek. Ágyamhoz ül. Meséskönyv a […] Olvass tovább

Jöjjön Kosztolányi Dezső: Ilona verse. Lenge lány, aki sző, holdvilág mosolya: ezt mondja a neved, Ilona, Ilona. Lelkembe hallgatag dalolom, lallala, dajkálom a neved lallázva, Ilona. Minthogyha a fülem szellőket hallana, sellőket, lelkeket lengeni, Ilona. Müezzin zümmög így: „La illah il’ Allah”, mint ahogy zengem én, Ilona, Ilona. Arra, hol feltűn és eltűn a fény […] Olvass tovább

Jöjjön Kosztolányi Dezső: Énekek éneke verse. Nem hagysz nekem eleget enni mannás szájadból sohasem, hogy megtanits örökre lenni, lángként lobogni, éhesen. Nem hagysz nekem sohasem inni áldott melledből eleget, hogy tudjak a szomjamba hinni s úgy nézni téged, mint eget. Az asztalodhoz hivsz naponta és mintha rútul játszanál, a dús teríték csupa pompa, de üres […] Olvass tovább