A versek oldala
Jöjjön Tóth Árpád: Augusztusi ég alatt verse. Emlékszel még az augusztusi égbolt Tüzeire? – a cirpelő mezőn Álltunk, s szemednek mélyén elveszőn Csillant egy csillagtestvér fény… be szép volt! S úgy tetszett, hogy hozzánk hajol a félhold, – Szelíd, ezüst kar – s átölelni jön, Emelni lágyan, véle lengni fönn, Hol égi súlyt az éther […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád Erdőszél verse. Itt valaha Mátyás király Nézhette az estéli táj Kék fényében a megbuvó vad Nyomán felrebbenő rigókat. Azóta, hogy leáldozott Az a nap, itt mi változott? A szikla omlott pár vonalnyit, S a gyom, amely virít, meg elnyit, A dercefű s a fecskefű, Melyhez a kóbor kecske hű, Most is csak […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Tárcámban egy kép verse. Mért jó: meleg szemedbe nézni hosszan? Mért jó: meleg, kis kebeledre búni? Mért jó: meleg, telt combodtól reszketni? Mily jó is: elfáradtan öledbe ereszkedni, Mily jó: langy lehelléssel gyenge bőrödre fúni, Érezni kicsi térded, amint borzongva moccan. E két sovár, égő szem végigragyogja vállad, Ó, mint két nyomorú és […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Egy lány a villamoson verse. Fiatal lány volt, ám ölébe ejtett Szemmel már úgy ült, mint dús terhü nő, Ki révedezve sejti már a rejtett Jövőt, mely szíve alján csendbe nő, Maga körül minden zajt elfelejtett, Lesiklott róla Gond, Tér és Idő Körötte durva, lármás utasok Tolongtak, s ő csak ült és olvasott. […] Olvass tovább
Ezúttal hét verset választottunk Tóth Árpádtól! Kellemes olvasást kívánunk! MEDDŐ ÓRÁN Magam vagyok. Nagyon. Kicsordúl a könnyem. Hagyom. Viaszos vászon az asztalomon, Faricskálok lomhán egy dalon, Vézna, szánalmas figura, én. Én, én. S magam vagyok a föld kerekén. HAJNALI SZERENÁD Virrad. Szürkűl a város renyhe piszka, De túl, az enyhe, tiszta messzeségben Új rajzlapját kifeszíti […] Olvass tovább
Ezeket érdemes elolvasni! Tóth Árpád 5 remek verse. ESTE Öregeste ódivatu költők Bordalait sorra olvasom, Agg betűk, mint nemes, vén szőlőtők, Húzódnak a sárga papiron. Lugasoknak fűszeres árnyéka Fakó írás mögül rámlehel, Ősmámorok édes maradéka Rámborul, mint rózsaszín lepel. Rémlik: ülök venyigetűznél, lent, Kertek alján, őszi alkonyon, Halk szüreti dal a hegyen átzeng, Mellettem egy […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Örök tavaszban járnék verse. Örök tavaszban járnék, melyben a rügyek barna Puháján új levél görbül már szeliden, Mint enyhe nap verőjén, ha kismacska pihen, S bársony talpából lágyan ferdül ki gyenge karma… Tavaszban, amikor a hősugár se karmol, Csak mintha illatos közelü szűzkisasszony Csiklándná pajkosan lágy fűszállal az arcom: A zsenge napsugár, […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Szeptember verse. Szúró zaj sír a légben, az utakon, a szél Arcomba mintha fájó cserepeket söpörne, Az ég kék fedelét egy zord ütés betörte, Oly vak fényű az utca, oly baljóslatu mély. És kinn a fák alatt, ott is valami titkos Bűn sejlik, szőke lombon rőt foltok éktelenje, Ó, jaj, véres kezét […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Fájva szeretni verse. Fájva szeretni, legfőbb törvény, Igazságoknak örök szomorúja, A nagy-nagy vágynak adatott A legtöbb tövisből a koszorúja. Micsoda szomjas, nehéz kőkorsókat Cipel szegény vágy bús, remegő vállal, S a kúton, hol a legmélyebb gyönyört Merítené… a halállal… Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád – A föld alatt verse. Fénytelen élet. Egyre többször Fog el a dermedt hangulat, Hogy tán nem is a földön élünk Mi már, hanem a föld alatt. Egy összedőlt, fekete tájon, Melyet egyszer a vad idő Iszonyú mélységekbe rázott, S azóta egyre süllyedő. Veszett katasztrófák suhognak, Bús vizek, tornyos lángvihar, S az […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád: Őszi beszélgetés verse. Nézem a pöffedt Holdat, mily sárga Bánattal töpped Az őszi fákra: Hamuszín tarló, Üres berek Fölé lehajló Vaksi öreg. Hej, égi testvér, Didergő bolygó, Tüzet keresnél, Vén, őszi golyhó? Lenyomva orcád Földhöz közel, Bámulod holtát, S nem hiszed el? Vagy csöndes őszbe Halkan leszállván, Megbújni jössz-e A bús Föld […] Olvass tovább
Jöjjön Tóth Árpád – Erdőben verse. Körül Minden csendesen, eltelten örül. A napsütés vidám S a forró, sárga ragyogásban Minden vén tölgy egy víg, élő titán: Emeli barna karját Frissen az áldott égbe, A szent, illatos, teli kékbe, S rengeti fürtei zöld zivatarját. Csend. Kábult fülem hallani véli A zengő, örök napot odafent, Billió mérföldek […] Olvass tovább