Ajánljuk:

  • in

    Kosztolányi Dezső: Szerenád

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Szerenád verse. A kormos égből lágy fehérség szitálja le üres porát. Didergve járok ablakodnál a hófehér nagy úton át. S amint megyek itt éji órán, lépésem mégsem hallható, mert zsongva, súgva, és zenélve halkan szitál alá a hó. S körülvesz engem, zordon árnyat egy hófehér, szelíd világ: angyalpárnáknak tollpihéje, zengő, szelíd melódiák, […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Már néha gondolok a szerelemre

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Már néha gondolok a szerelemre verse. Már néha gondolok a szerelemre. Milyen lehet – én Istenem – milyen? Találkoztam tán véle messze-messze, valahol Andersen meséiben? Komoly és barna kislány lesz. Merengő. A lelke párna, puha selyemkendő. És míg a többiek bután nevetnek, virágokat hoz majd a kis betegnek. Ágyamhoz ül. Meséskönyv a […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Énekek éneke

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Énekek éneke verse. Nem hagysz nekem eleget enni mannás szájadból sohasem, hogy megtanits örökre lenni, lángként lobogni, éhesen. Nem hagysz nekem sohasem inni áldott melledből eleget, hogy tudjak a szomjamba hinni s úgy nézni téged, mint eget. Az asztalodhoz hivsz naponta és mintha rútul játszanál, a dús teríték csupa pompa, de üres […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani? verse. A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindig, mindig játszani, akarsz-e együtt a sötétbe menni, gyerekszívvel fontosnak látszani, nagykomolyan az asztalfőre ülni, borból-vízből mértékkel tölteni, gyöngyöt dobálni, semminek örülni, sóhajtva rossz ruhákat ölteni? Akarsz-e játszani mindent, mi élet, havas telet és hosszú-hosszú őszt, lehet-e némán téát inni véled rubin-téát és sárga […] Olvass tovább