Ajánljuk:

  • in

    Kosztolányi Dezső: Szerenád

    Kosztolányi Dezső: Szerenád A kormos égből lágy fehérség szitálja le üres porát. Didergve járok ablakodnál a hófehér nagy úton át. S amint megyek itt éji órán, lépésem mégsem hallható, mert zsongva, súgva, és zenélve halkan szitál alá a hó. S körülvesz engem, zordon árnyat egy hófehér, szelíd világ: angyalpárnáknak tollpihéje, zengő, szelíd melódiák, habpárna selymén […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Ilona

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Ilona verse. Lenge lány, aki sző, holdvilág mosolya: ezt mondja a neved, Ilona, Ilona. Lelkembe hallgatag dalolom, lallala, dajkálom a neved lallázva, Ilona. Minthogyha a fülem szellőket hallana, sellőket, lelkeket lengeni, Ilona. Müezzin zümmög így: “La illah il’ Allah”, mint ahogy zengem én, Ilona, Ilona. Arra, hol feltűn és eltűn a fény […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Szerelmesek

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Szerelmesek című verse. A fejüket a tenyerükbe véve úgy nézik egymást, mint akik nem látták már ezer éve, dajkálva lassan, elringatva gyöngéd, szép mozdulattal testük csodásan-égő drágagyöngyét, majd szájukat a csókhoz igazítják, keresve átkozott-zárt életüknek a nyitját, de tétováznak még, várnak sokáig, eltávolodnak, úgy tekintenek föl a messze mámor ködbe fúlt fokáig […] Olvass tovább

  • in

    Kosztolányi Dezső: Énekek éneke

    Jöjjön Kosztolányi Dezső: Énekek éneke verse. Nem hagysz nekem eleget enni mannás szájadból sohasem, hogy megtanits örökre lenni, lángként lobogni, éhesen. Nem hagysz nekem sohasem inni áldott melledből eleget, hogy tudjak a szomjamba hinni s úgy nézni téged, mint eget. Az asztalodhoz hivsz naponta és mintha rútul játszanál, a dús teríték csupa pompa, de üres […] Olvass tovább