A versek oldala
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Könyörgés az ittmaradókhoz verse. Ha meghalok majd, mélyre ássatok, gyarló valómban meg ne lássatok, ködként inogjon eltűnt társatok s nekem, szegénynek, megbocsássatok. Ne nézzétek karomat-térdemet, csak szándokom és ne az érdemet, mi vérzik és fáj most mellem megett, azon lehet akkor megmérnetek. Önváddal és mérgekkel olykoron vertem magam füstös-boros toron, mindig a […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: A holló verse. Edgar Allan Poe Egyszer elmúlt régen éjfél, ültem álmos lámpafénynél, régi, bűvös fóliánson tétovázott a kezem, s hogy nehéz fejem lehajtom, észrevétlen koppan ajtóm, roppant félve és sohajtón, zaj motoz a reteszen. „Éji vándor”, így susogtam, „az babrál a reteszen; az lehet, más senki sem.” Télidő volt, bús december, […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Menj, kisgyerek verse. Menj, kisgyerek. Most vége ennek is. Menj, drága gyermek, édes kisfiam. A te utad a végtelenbe visz, de én előttem már a semmi van. A semmiség. Még egynéhány merész év, aztán a férfikor s a sárga vénség. Menj, édesem, bocsáss meg a dalosnak, ki mostan a színpadra kényszerít, menj […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső – A nagy bérházba történt valami verse. A nagy bérházba, hol kőrengeteg sorvasztja el az izmos életet, hol a szegény fáknak köves ugar jut s mind kétségb’esve nyujtják égre karjuk, hol a szobák vak mélye zúgva mormol, hol otthonos a bűz, zaj és piszok, por, hová a gyárfüst vastagon terül, hol kis […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Litánia verse. Az én koromban: zörgött az egekben a gépek acélja. Az én koromban: nem tudta az emberiség, mi a célja. Az én koromban: beszéltek a falban a drótok, a lelkek. Az én koromban: vad, bábeli nyelvzavarok feleseltek. Az én koromban: öngyilkosok ezrei földre borultak. Az én koromban: méreggel aludtak el a […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Halottak verse. Volt emberek. Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább. Futók közt titokzatos megállók. A mély, sötét vizekbe néma, lassú hálók. Képek, már megdermedtek és örökre szépek. Nem-élők, mindent felejtő, mindent porba ejtő henyélők, kiknek kezéből a haraszt alatt lassan kihullt a dús tapasztalat. […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Halottak napján verse. Este, hogyha hallom, hogy áhitatra kondít a harang, elálmodozom a búgó harangon. Hogy szól puhán a halkult, tompa hang, hervadt ruhában ébred a gyermekkor, mely a szívemben porladoz, alant. Imádkoztam mint kisfiúcska ekkor, vékony kezem megfogta jó anyám, szemembe nézett mélyen s átölelt jól. Féltem. Fakó volt arcom, halavány. […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: A komédiás dala verse. Mulassatok, a hinta indul, nézzétek e szines pokolt. Keblem sajog a tompa kíntul, de jőjjetek, ajkam mosolyg. Ti vagytok az úr, én a szolga, bohócruhába öltözöm. S elfojtom értetek, dacolva, eget-kivánó ösztönöm. Fejemből a vér zúgva csordul, de rája süveget csapok, s nem érezem a tarka lomtul az […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Mi ez, mi ez verse. Mi ez, mi ez? Szűz Mária. Mi ez, mi ez? Isten fia. Védd meg szegény kisgyermeked. Alázatos szívem remeg. Fehérlő orgonák közt jártam és egy leány a mély homályban haragoszöld lombok között vetkőzködött, öltözködött. Olyan volt, mint egy kis cukorbaba. Fehér hátára hullt sötét haja. Cikáztak az […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Hitves verse. Még hozzád vágyik egyre e beteg szív és úgy követlek, mint sötét detektív, a pesti utcán, a budai lankán, kedves Ilonkám. De egyre jobban szállnak már az évek, fáradt szemünk a semmiségbe réved és ami jön, az oly hűs és komorló, mint a koporsó. Az arcodon is feltűn néha-néha a […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Szellemidézés a New York-kávéházban verse. A kávé gőze illan át forogva a téli reggel füstjén szerteszét s ott, hol zabáltunk hajdan éhgyomorra dicsőséget, dohányt és feketét, nők, villanyok között, tombolva nyersen, a lehetetlent érzem én magát, szeszélyt, kalandot, sok-sok- régi versem és ifjúságom vad aether-szagát. Lásd, most jöhetnél, Osvát. A halál tán […] Olvass tovább
Jöjjön Kosztolányi Dezső: Ének a semmiről verse. Amit ma tartok, azt elejtem, amit ma tudtam, elfelejtem, az arcomat kezembe rejtem s elnyúlok az üres sötétben, a mélyen-áramló delejben. Annál, mi van, a semmi ősebb, még énnekem is ismerősebb, rossz sem lehet, mivel erősebb és tartósabb is, mint az élet, mely vérrel ázott és merő seb. […] Olvass tovább