Ajánljuk:

  • in

    Juhász Gyula: A dolgozókhoz

    Jöjjön Juhász Gyula: A dolgozókhoz verse. Kőmívesek, kik hordjátok a téglát, Hogy égbe törjön torony és tető, Ugye, tudjátok, hogy szent a verejték, Hogy minden nagyság abból eredő? Lakatosok, kik zárakat csináltok, Melyek megőrizik a kincseket, Ugye, tudjátok, hogy a nyitja hol van Annak, hogy ínség és nyomor lehet? Asztalosok, kik fúrtok és faragtok, Hogy […] Olvass tovább

  • in

    Juhász Gyula: Mese

    Jöjjön Juhász Gyula: Mese verse. Egy világvégi házban Világszép lány lakott, Világ végére néztek Ott mind az ablakok. Nem járt előtte senki, Nem látott senkit ő, Az Óperencián túl Megállt a vén idő. A világszép lány nézte A csillagos eget, Tavasz táján szívében Valami reszketett. Hajába rózsát tűzött, Valakit várt nagyon, De csak a csillag nézett […] Olvass tovább

  • in

    Juhász Gyula: Földanyánk

    Jöjjön Juhász Gyula: Földanyánk verse. Ha majd az égi mezőkre megyek, A nagy pusztára, hol a tejút vár rám; A tejút, az örök szittya sereg, Kései, tépett igricére várván, Ha majd az égi mezőkre megyek, Megdobban-e a vén rög, a magyar, A tiszai táj fog-e sírni értem? Mert megdöfött sok átkozott agyar, Mert rónáitól olyan […] Olvass tovább

  • in

    Juhász Gyula: Az időnek

    Jöjjön Juhász Gyula: Az időnek verse. Idő, örök öreg, ki messze, fenn A végtelen szikláján ülsz magad S csak nézed hallgatag, vén bérceken, Hogy az eón, az év, a nap halad. Csak nézed, hogy a tenger és a könny, A vér és víz hogy árad és apad, Csak nézed, hogy vív a fény és a […] Olvass tovább

  • in

    Juhász Gyula: Egyedül

    Jöjjön Juhász Gyula: Egyedül verse. Megyünk és fáj a vándorlás magánya És hogy kemény kövektől zord az ut És nincs, ki az utast estére várja S a távolok lámpája is hazug. És csak tovább van és csak messze, messze És hull a köd és száll a mély ború S halott lombot terít elénk az este […] Olvass tovább

  • in

    Juhász Gyula: Október

    Jöjjön Juhász Gyula: Október verse. A fény arannyal öntözi még A szőke akác levelét, De ez a fény, megérzem én, Már októberi fény. Az alkony lila fátyla alatt Tarka tehenek hada halad, Vígan elbődül, hisz haza tart, De ez már őszi csapat. A kertben tarkán égő színek, Virágok, dúsan vérző szívek, Rajtuk az este harmata […] Olvass tovább

  • in

    Juhász Gyula: Temető

    Jöjjön Juhász Gyula: Temető verse. A hervadás bús pompájában áll most A temető. Ó, mennyi szín, derű, Fehér és lila õszi rózsatenger, Mely hullámzik az enyészet szelére. Egy alacsony pad vár rám pihenőül, Elõtte zöld deszkából ácsolt apró Sírdomb szelíden mosolyog a fényben. Fölöttem magyar égnek végtelenje, Előttem a határtalan magyar táj. E kicsi sírban […] Olvass tovább

  • Jöjjön Juhász Gyula: Április bolondja verse.
    in

    Juhász Gyula: Április bolondja

    Jöjjön Juhász Gyula: Április bolondja verse. Juhász Gyula gyönyörű szonettje, az 1920-ban megírt Április bolondja, egyszerre szól önmagáról, aki április elején (1883. április 4-én) született, a reménytelen szerelemről, melyet a tavasz szeszélyessé tesz és a haza szeretetéről – mint minden sóvárgása, ezek is tele vannak az elérhetetlenség fájdalmával: ” S a szőke fényben az éjet […] Olvass tovább

  • Jöjjön Juhász Gyula Tiszai csönd verse.
    in

    Juhász Gyula: Tiszai csönd

    Jöjjön Juhász Gyula Tiszai csönd verse. A vers 1910-ben jelent meg először A Hétben. Juhász Gyula otthon töltötte a vakációját. Az egyik este a Tisza parton volt, az ott átélt hangulatot jelenítette meg ebben a versében. – áll Heni néni oldalán. Juhász Gyula: Tiszai csönd Hálót fon az est, a nagy, barna pók, Nem mozdulnak […] Olvass tovább

  • Juhász Gyula Milyen volt versét érdemes elolvasnod - ajánljuk!
    in

    Juhász Gyula: Milyen volt

    Jöjjön Juhász Gyula: Milyen volt verse. Milyen volt szőkesége, nem tudom már, De azt tudom, hogy szőkék a mezők, Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár S e szőkeségben újra érzem őt. Milyen volt szeme kékje, nem tudom már, De ha kinyílnak ősszel az egek, A szeptemberi bágyadt búcsuzónál Szeme színére visszarévedek. Milyen volt hangja […] Olvass tovább

  • Íme Juhász Gyula verse - olvasd el az Anna örök költeményt
    in

    Juhász Gyula: Anna örök

    Jöjjön Juhász Gyula: Anna örök verse. Az évek jöttek, mentek, elmaradtál Emlékeimből lassan, elfakult Arcképed a szívemben, elmosódott A vállaidnak íve, elsuhant A hangod és én nem mentem utánad Az élet egyre mélyebb erdejében. Ma már nyugodtan ejtem a neved ki, Ma már nem reszketek tekintetedre, Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból, Hogy ifjúság […] Olvass tovább

  • in

    Juhász Gyula: Nincs búcsúzás

    Jöjjön Juhász Gyula: Nincs búcsúzás verse. Nem búcsúzom, mert nincsen búcsúzás. Életfolyóim mind tengerre szállnak S az örök égbe tér minden múlás S végtelen minden partja a halálnak. Nem búcsúzom, mert nincsen búcsúzás És mindenhol csak múltam tája várhat. Nem búcsúzom, mert múltak tája vár. A régi én talál rám szomorúan, A régi én, kinek […] Olvass tovább

Load More
Congratulations. You've reached the end of the internet.