Tag Archives: Tóth Árpád

Sokak szerint ez Tóth Árpád legszebb verse

Sokak szerint ez Tóth Árpád legszebb verse

Mi most bemutatjuk a legszebbnek tartott Tóth Árpád verset. Jöjjön a csodás költemény. “Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még Üveges szemmel aludtak a boltok, S lomhán söpörtek a vad kővidék Felvert porában az álmos vicék, Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok.” – indul a költemény. Minden üvegre száz napocska hullt “Egyszerre két tűzfal között kigyúlt A keleti ég váratlan zsarátja: Minden üvegre ...

Read More »

Tóth Árpád: Augusztusi ég alatt

Jöjjön Tóth Árpád: Augusztusi ég alatt verse. Emlékszel még az augusztusi égbolt Tüzeire? – a cirpelő mezőn Álltunk, s szemednek mélyén elveszőn Csillant egy csillagtestvér fény… be szép volt! S úgy tetszett, hogy hozzánk hajol a félhold, – Szelíd, ezüst kar – s átölelni jön, Emelni lágyan, véle lengni fönn, Hol égi súlyt az éther könnyedén hord… S a sóhajunk, ...

Read More »

Mensáros László verset mond – Tóth Árpád: Erdőszél

Jöjjön Tóth Árpád: Erdőszél verse Mensáros László előadásában. Itt valaha Mátyás király Nézhette az estéli táj Kék fényében a megbuvó vad Nyomán felrebbenő rigókat. Azóta, hogy leáldozott Az a nap, itt mi változott? A szikla omlott pár vonalnyit, S a gyom, amely virít, meg elnyit, A dercefű s a fecskefű, Melyhez a kóbor kecske hű, Most is csak úgy hullatja ...

Read More »

Tóth Árpád: Erdőszél

Jöjjön Tóth Árpád Erdőszél verse. Itt valaha Mátyás király Nézhette az estéli táj Kék fényében a megbuvó vad Nyomán felrebbenő rigókat. Azóta, hogy leáldozott Az a nap, itt mi változott? A szikla omlott pár vonalnyit, S a gyom, amely virít, meg elnyit, A dercefű s a fecskefű, Melyhez a kóbor kecske hű, Most is csak úgy hullatja sorra Laza szirmát ...

Read More »

Tóth Árpád: Március

Jöjjön Tóth Árpád: Március című verse. A ritkás ágak zöldjén átveti A messzi nap a sűrű sugarat, Mint végtelen aranysodronyt, egy égi Vezeték dús hálózatát, s a fák Zsonganak, mint sínmenti nyurga póznák, Ha rajtuk szárnyas, forró hír repül: A földnek a Tavasz telefonál… És reszket a liget, mint zsenge szűzlány, Feszül ezer kis lombkeble keményen, S a város, ez a ...

Read More »

Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú

Jöjjön Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú verse. Előttünk már hamvassá vált az út, És árnyak teste zuhant át a parkon, De még finom, halk sugárkoszorút Font hajad sötét lombjába az alkony: Halvány, szelíd és komoly ragyogást, Mely már alig volt fények földi mása, S félig illattá s csenddé szűrte át A dolgok esti lélekvándorlása. Illattá s csenddé. Titkok illata Fénylett hajadban ...

Read More »

Tóth Árpád: Vasárnap

Jöjjön Tóth Árpád: Vasárnap verse. Ó, lesz-e nékem valaha Egy csendes, barátságos kertem, Hol fényes lombú fák között Hosszan, békén lehet pihennem? Hol bölcsen elemezhetem Megélt, elmúlt tragédiáim, S csendesen mosolyogni látnak Az orgonáim? És lesz-e tisztes, ősz hajam S agyamban csöndes, öreg eszmék? Miket szép, széles gesztusokkal Klubtársak közt meghánynánk-vetnénk? Kinyitnók a klub ablakát, Ragyogna ránk a holdkorong, S ...

Read More »

Tóth Árpád: Meddő órán

Jöjjön Tóth Árpád: Meddő órán verse. Magam vagyok. Nagyon. Kicsordul a könnyem. Hagyom. Viaszos vászon az asztalomon, Faricskálok lomhán egy dalon, Vézna, szánalmas figura, én. Én, én. S magam vagyok a föld kerekén. Köszönjük, hogy elolvastad a Meddő órán verset! Mi a véleményed Tóth Árpád írásáról? Írd meg kommentbe!

Read More »

Tóth Árpád: Lélektől lélekig

Jöjjön Tóth Árpád: Lélektől lélekig. Állok az ablak mellett éjszaka, S a mérhetetlen messzeségen át Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd Távol csillag remegő sugarát. Billió mérföldekről jött e fény, Jött a jeges, fekete és kopár Terek sötétjén lankadatlanul, S ki tudja, mennyi ezredéve már. Egy égi üzenet, mely végre most Hozzám talált, s szememben célhoz ért, S boldogan hal meg, ...

Read More »

Tóth Árpád: Körúti hajnal

Jöjjön Tóth Árpád: Körúti hajnal verse.

Jöjjön Tóth Árpád: Körúti hajnal verse. Mutatjuk a nagyszerű írást Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még Üveges szemmel aludtak a boltok, S lomhán söpörtek a vad kővidék Felvert porában az álmos vicék, Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok. Egyszerre két tűzfal között kigyúlt A keleti ég váratlan zsarátja: Minden üvegre száz napocska hullt, S az aszfalt szennyén szerteszét gurult A ...

Read More »