Ha majd az ősz,
összegyűjt minden bánatot, s vele
a lelkemet behinti csendesen:
eljössz-e vigasztalni, kedvesem?
Eljössz-e akkor simogató szóval,
mikor a lelkem többé nem nevet,
s mesélsz-e majd, mikor a könnyem éget,
hajnal-fényből szőtt, színes-szép meséket,
amiket egyszer én mondtam neked?

Ha akkor eljössz:
áld’ni fogom a lábaid nyomát,
s áldott legyen a rózsaszínű út,
az út, melyen menni fogsz tovább,
áldott legyen a szív, mely erre kerget,
s áldott legyen, áldott legyen a lelked,
legyen a boldog álmok temploma.
Hanem azért
áldani foglak téged akkor is,
ha nem gondolnál rám többet soha.

The post Wass Albert: Ha jön az ősz appeared first on Meglepetesvers.hu.

Egyszer régen, mikor még nem volt bánat,
s a kék vizeken tündökölt a hold,
tündér leány állott a tenger partján,
s a hab lágyan, szerelmesen dalolt…
De egy este… messze észak felől
orkán hadával érkezett a tél,
a tündér sírt és fényes könnyeit
zúgó tengerbe hullatta a szél…

Aztán elment… a tenger várta, várta,
és fodros habja többé nem dalolt.
Ködös, borongós, néma éjszakákon
sötét vizén nem tündökölt a hold…

S a mélybe hullott tündér-könnyekből
lettek a fényes igazgyöngy szemek…
A gyöngyhalász néha megtalálja
a mélybe rejtett tündér-könnyeket…

Én is ilyen gyöngyhalász vagyok,
és verseim az igazgyöngyszemek…
Egyszer lelkembe zokogott egy tündér
s azóta néha gyöngyszemet lelek.

The post Wass Albert: Igazgyöngyök appeared first on Meglepetesvers.hu.

Kint tél van még; hideg, könyörtelen,
az ablak alatt elsüvölt a szél.
Fedélcsatorna pléhe felzokog,
ott fent a kémény jajgat és beszél.
A képzelet varázsa messze száll,
s mint őszi pára itt-ott fennakad;
egy szürke dombon s néhány régi fán
meg-megpihen s halkan tovább szalad…

Már lefolyt a bércek hó-palástja,
sötét-lilára vált a vén havas;
szalonka száll a csendes esti szélben,
s a napsugár már zöld rügyet fakaszt.

A kismadár is megcsendül az ágon,
tavaszi vágyak vidám dallama;
túl a ködbe burkolódzó fákon
mintha bíbor-eső hullana.

Jön az alkony. Az áldott nap leszáll.
Vonulnak már a szürke vadludak;
a légben kezdődik a szúnyog-bál,
s a völgyben tompán harsog a patak.

Azúr-egen a csillagok kigyúlnak:
arany szegek a tündér kárpiton.
A földre sápadt csillagocskák hullnak:
pásztor-tüzek, a vén hegyormokon.

Kint még zokog a vén fedélcsatorna,
ablakom a szürkületbe tárom.
Hideg havát a szél szemembe hordja:
elsuhant már a februári álom.

The post Wass Albert: A februári álom appeared first on Meglepetesvers.hu.

Ha csókos szellő szárnyán
hangod zenéje kél,
halott lelkemről árván
lehull a szemfedél.

Belőle csengve-zengve
ezer virág fakad,
s virággal szórja szerte
a Te tavaszodat.

De ha az esti csendben
elnyelnek lent a fák:
valahonnan kiserken
egy fekete virág.

Idéz az alkonyatba
egy könnyes, bús varázst,
s lelkemre szórja lopva
az őszi hervadást.

The post Wass Albert: Virágok appeared first on Meglepetesvers.hu.

Már eltűnt régen a hajó Veled
és én még mindég kendőt lengetek.
s amíg távolba réved a szemem:
arcod vonásait idézgetem.
tengerverés csapdos a partokon:
benne hangod zenéjét hallgatom.
S a szélben, mely hajamba beletép,
ott érzem még a kezed melegét.
De mindez búcsú már, tudom nagyon.
Elnyel a távol, mint egy ősvadon.
Pókok szövik be lépteid nyomát,
holnapra új lakót kap a szobád,
s elönt a hétköznapok bús sora,
mintha nem is lettél volna soha…
Csak én állok még itt. De már ködöt
lehel a tenger árnyékod mögött,
s míg lengetem a kendőm, lengetem:
emléked lassan eltemetgetem…

The post Wass Albert: Búcsú appeared first on Meglepetesvers.hu.

Szél jött.
A Nagyerdőnek súgott valamit,
Péterfián dalolt egy keveset,
aztán végigszaladt a korzón:
alighanem valakit keresett.

Lány ment a korzón.
Szép szőke haja
Könyebb volt,mint a lepke lenge álma,
Diáklány volt.
Ez volt az első tavaszi délutánja.

Mellette egy legényke ballagott,
poétaféle,nótázó diák,
Szívében dal,
a lány kezében korai virág.

Mi sem kellett több a jókedvű szélnek:
beszáguldott a diákszívekbe,
kiseperte a szürke ködöket,
az ólomlábú gondokat kiverte,
s beszórta őket tavaszi virággal.
-Hohó!-riadtak össze a szívek.
Hohó….a szél nevetve elszaladt…
Két csodálkozó szempár összenézett,
fény gyúlt:
valahol tavasz lett ezalatt.

The post Wass Albert: Első tavaszi vers appeared first on Meglepetesvers.hu.

Valahol egy messzi hegyen
öregasszony megyen, megyen,
vállán batyu, kezében bot,
hajlott a dereka, hajlott,
a dereka fáradt, hajlott.
Valahol egy messzi hegyen
Édesanyám megyen, megyen,
megyen a fia elébe,
könnye hull az út kövére,
könnye hull az út kövére.
Édesanyám, jaj megálljon!
Felleg rí a láthatáron,
benne zokog egy üzenet,
hogy én haza nem mehetek,
hogy elibém ne is menjen,
hogy engemet ne is várjon,
itt halok meg idegenben,
sötét orosz pusztaságon…!
De valahol egy messzi hegyen
egy öregasszony mégis megyen,
nem hiszen a fellegeknek,
nem hiszen az üzenetnek,
nem hiszen az üzenetnek.
Fölmegyen a határhegyre,
feltekint a fellegekre,
megettük az Istent látja
s belekezd egy imádságba,
egy bánatos imádságba.
És csak áll fönt, áll a hegyen,
felleg jő és felleg megyen,
imádságát mondja, mondja,
benne sajog féltő gondja…
S meglátja az egész világ:
azt az imát addig mondja,
addig mondja, míg a fiát
mégis hazaimádkozza!

The post Wass Albert: Új székely ballada appeared first on Meglepetesvers.hu.

Sok kis fekete koporsóban
sok temetetlen , szép halott vággyal:
úgy szeretnék találkozni
egyszer az anyámmal.

Rongyolt hitemmel leborítva, valamennyit a lába elé tenném
jaj, de nagy szótlan vallomássá fájna
a csend azon az estén.

„Anyám, anyám, túlságosan szépek,
nagyszerűek, dacosak voltak,
anyám, anyám, vedd vissza őket:
nem voltak jók ember-örömnek,
nem voltak jók, csak búnak, gondnak.”

Ő belenézne a szívembe
és könny reszketne a szemén,
aztán úgy mennénk fel az égbe:
ketten,
az anyám meg én.

The post Wass Albert: Anyám meg én appeared first on Meglepetesvers.hu.

The post Wass Albert: Hová, Uram, hová… appeared first on Meglepetesvers.hu.

Bús vállunkon nyűtt tarisznya,
Nyűtt lábunkon ócska csizma,
Fel is út, le is út,
Idegenbe visz az út.

Fáj szívünkben régi emlék,
Bizony pajtás haza mennénk,
De nincs hova, nincs hazánk,
Se otthonunk, se anyánk.

Idegenből idegenbe,
Munkahelyről munkahelyre,
Visz az idő, visz a szél,
Gonosz idő, gonosz szél.

Gép dübörög, fejsze csattan,
Otthon járunk gondolatban,
S míg hordjuk a szolga súlyt,
Fáj az élet, fáj a múlt.

Bús vállunkon nyűtt tarisznya,
Nyűtt lábunkon ócska csizma,
Fel is út, le is út,
Idegenbe visz az út.

Fáj szívünkben régi emlék,
Bizony pajtás haza mennénk,
De nincs hova, nincs hazánk,
Se otthonunk, se anyánk.

Idegenből idegenbe,
Munkahelyről munkahelyre,
Visz az idő, visz a szél,
Gonosz idő, gonosz szél.

Gép dübörög, fejsze csattan,
Otthon járunk gondolatban,
S míg hordjuk a szolga súlyt,
Fáj az élet, fáj a múlt.

De majd egyszer üt az óra,
S föl szállunk egy víg hajóra,
Hó, hahó szép hajó,
Vitorlája mint a hó.

S nyűtt szivével halál szárnyán,
Hazatér a bujdosó.
S nyűtt szivével halál szárnyán
Hazatér a bujdosó.

The post Wass Albert: Kivándorlók dala appeared first on Meglepetesvers.hu.

Wass Albert: Ősz

Valahol sárguló avarba
kacagva tépnek a szelek,
valahol elmerengnek búsan
és fényvesztetten a szemek,
egy hófehérke kis koporsót
valahol csöndesen lezárnak,
valahol lombok dalolnak
halotti dalt az alvó nyárnak.

Valahol esténként bolyongva
bekószáljuk a könnyes utcát,
álmunkat hasztalan keressük:
őszi szelek már messze fújták,

nótáink is – döbbenve látjuk
lombbal, madárral messze szálltak…
úgy kísérjük ki, nóta nélkül
koporsóját a szőke nyárnak.

The post Wass Albert: Ősz appeared first on Meglepetesvers.hu.

Egy nap Tenélküled
mint üres utca
mely piszokfelhőben
nem vezet semerre.
Sötét, rút épület
arcodba bámul
lélek se mozdul
csak a szél süvít
a magány hágóján át.

Egy nap Tenélküled, mint széles sivatag
hol fű s virág nincs, se bokor, se fa
csak kopott homok, mely öröklétbe nyúlik
és feldúlt egébe egy méla napnak.

Egy nap Tenélküled végtelen éji táj
csillagtalan világa vár bús pirkadást
átgyúrni egy nap csodás pompáivá!

Egy nap Tenélüled egy süllyedő nap
az idő gödrébe hang nélkül
mint óriási moly, amely az éjt repdesvén
reménytelen keres fényt.

The post Wass Albert – Egy nap Tenélküled appeared first on Meglepetesvers.hu.

Én úgy képzelem el,
hogy a halál egy óriási nász,
legszentebb, legemberibb ölelés.
Nem fájdalom: fájdalom-felejtő.
Nem rém: rémeket elűző.
Több mint a Szépség.
több mint a Szerelem,
a Jóságnál is több:
Kegyelem.
Én úgy képzelem el,
ha egyszer oly nagy lesz a zaklatás
és akkorára nő a fájdalom,
hogy nem bírom tovább:
hozzám lép egy fehér ismerős,
szép csendesen lecsókolja a számat,
lefogja ezt a vergődő szívet,
és ennyit szól csak: elnémuljatok.
Erre megszűnik minden indulat.
Erre megszűnik minden fájdalom,
csak gondfelejtő békesség marad:
se könny, se vér, se akarat,
nem lesz már semmi sem.
Elhal a szívem dobbanása,
s végtelen álmok néma lánya
bűvös, tüzes csókjába zár.
Szeretőm lesz egy éjszakára
a széparcú Halál.

The post Wass Albert: Halál appeared first on Meglepetesvers.hu.

Add a kezed, úgy halkan, csendesen.
Te nem lettél még hozzám hűtelen.
Mikor mindenki csalfán elhagyott,
Gyútottál bennem reménycsillagot.
Lelkem csendjét ha bánat felkavarta
Te elvittél az álmodó avarra.
S te mutattál mindent, ami ott terem,
A bűvös, varázsos álomréteken.
Ha megtépett az élet rózsabokra,
Vittél mogorva tölgyfa-templomodba.
Ha vérző szív volt mellemen az érem,
S töviskoszorú Messiási bérem,
Te glóriává változtattad azt,
Virágot hintettél rám és tavaszt.
Ha voltam bűnös, lázadó Kain,
Vittél az eszme Krisztus után,
S hogy az igazság sogározzon rám,
Vezettél fönt a néma Golgotán.
Ha rám viharzott lenn az ember átka,
Vittél a béke messzi csillagára.
Féltem… kezem kezdbe tévedett.
Óh, örökre áldott legyen a neved!

The post Wass Albert: Álomtündérhez appeared first on Meglepetesvers.hu.

Reád gondoltam itt, az esti csendben,
Fehérbe-omló almafák alatt,
(Valahol messze, égszínkék szemedben
Pajkos sugárban ég az alkonyat).

Gyémánt-porát a rejtett mélybe szórja
A dombok alján csendülő patak,
Neked adnám mosolyomat, ha volna,
Mert fáj nagyon, hogy árván hagytalak.

De ritmusod, bár messziről is, érzem,
S a gondolat míg messze száll veled,
A ritmus bennem versvirággá serken,
Hogy megtalálja tiszta lelkedet.

The post Wass Albert: Reád gondoltam appeared first on Meglepetesvers.hu.

Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
ahol sötét van, ahol fény ég,
nincs oly magasság, nincs oly mélység,
amiben ő benne nincsen.
Arasznyi életünk alatt
nincs egy csalóka pillanat,
mikor ne lenne látható az Isten.
De jaj annak, ki meglátásra vak,
s szeme elé a fény korlátja nőtt.
Az csak olyankor látja őt,
mikor leszállni fél az álom:
ítéletes, zivataros,
villám-világos éjszakákon.

The post Wass Albert: Látható az Isten appeared first on Meglepetesvers.hu.

Nagy-nagy rémek űztek,
már mindent bejártam:
végső menedéknek
Istennél megálltam.

S lám az Isten nékem
sziklaszilárd vért lett,
gond meg nem találhat,
baj hozzám nem érhet,

mert az Isten nékem,
míg másnak csak támasz,
nekem menedékem,
végső menedékem!

Míg örömben jártam,
nem leltem meg Istent.
Rá csak most találtam,
hogy elveszték mindent.

Ilyenek vagyunk mi,
gyarló földi férgek,
úgy térünk csak Hozzád,
bánatok ha érnek,
szertekuszált álmok,
széttépett remények.

Rátaláltam én is
szörnyű-szörnyű búban,
Atyai szavára
most, hogy rászorultam,
nagyon rászorultam.

Köszönjük, hogy elolvastad Wass Albert költeményét.

Mi a véleményed az  Én és az Isten írásról?

Írd meg kommentbe!

The post Wass Albert: Én és az Isten appeared first on Meglepetesvers.hu.

Kint tél van még; hideg, könyörtelen,
az ablak alatt elsüvölt a szél.
Fedélcsatorna pléhe felzokog,
ott fent a kémény jajgat és beszél.

A képzelet varázsa messze száll,
s mint őszi pára itt-ott fennakad;
egy szürke dombon s néhány régi fán
meg-megpihen s halkan tovább szalad…

Már lefolyt a bércek hó-palástja,
sötét-lilára vált a vén havas;
szalonka száll a csendes esti szélben,
s a napsugár már zöld rügyet fakaszt.

A kismadár is megcsendül az ágon,
tavaszi vágyak vidám dallama;
túl a ködbe burkolódzó fákon
mintha bíbor-eső hullana.

Jön az alkony. Az áldott nap leszáll.
Vonulnak már a szürke vadludak;
a légben kezdődik a szúnyog-bál,
s a völgyben tompán harsog a patak.

Azúr-egen a csillagok kigyúlnak:
arany szegek a tündér kárpiton.
A földre sápadt csillagocskák hullnak:
pásztor-tüzek, a vén hegyormokon.

Kint még zokog a vén fedélcsatorna,
ablakom a szürkületbe tárom.
Hideg havát a szél szemembe hordja:
elsuhant már a februári álom.

The post Wass Albert: Téli álom appeared first on Meglepetesvers.hu.

Az írás bekerült Wass Albert legszebb versei összeállításunkba.

Nézted már a Szent-Anna tó vizét?
Milyen titokzatos, milyen sötét.
Semmit se látsz,
csak olykor egy-egy furcsa csillanást,
amint ezüst halak
suhannak mélységein át…

De olykor hírtelen
jön valami eltévedt sugár,
zöldes világra gyújtotta lent a mélyt,
s a mélynek vége nincs sehol, sehol…

Olyan a szív is,
mint a Szent-Anna tó titokzatos vize.
Elnézed néha: Zörgő kis doboz,
furcsa, lecsukott.
Hogy mikor, nem tudod:
de néha jön egy bomlott pillanat,
kitárul a mély, olyan szörnyű mély,
hogy előtte szédülve megállsz,
s imádkozol: Miatyánk, Szerelem
szenteltessék meg a Te neved…

Nézted-e már tavaszi napsugárban
a Szent-Anna tó haragoszöld vizét?

Nézted már a kedvesed szívét?

The post Wass Albert: A szív appeared first on Meglepetesvers.hu.

Szeretném, ha egyszer az lehetnék,
Ami leginkább lenni akarok.
Ha egyszer azt mondaná valaki:
Megsajnáltam a bánatodat,
Hitetlenségedet, háborgásodat,
S neked adom mi legdrágább neked:
A sorsodat, az önéletedet.
Neked adom a teremtésedet.

Akkor azt mondanám: legyek erő,
A végtelenség örök ereje,
Aki nem néz hátra, csak előre,
S nem hallja a múlt idők zenéjét.
Legyek az őskor mitikus gigásza,
Aki számára nincsen vég, határ,
Hogy két karommal a világot rázzam,
S a hitemet, az igazságomat
Belesüvöltsem, belekiabáljam;
Eszme legyek, kirobbanásra kész,
Szent Géniusz, hatalmas és merész,
Aki előtt a végtelen szabad!

Erő legyek, kiben nem él az álom,
Ki győzni tudjon Olimposz-csatákon,
Kiben jövendő nagy világok élnek,
Ki a babonának és hitetlenségnek
Kiszúrja titokzatos Küklopsz-szemét.
Erő legyek, nagy alkotó erő,
Romboló, világokat teremtő,
Kinek lelkében eszme-lángok égnek,
S nem fél a Halál sötét szellemének
Bátran, büszkén a szemébe nézni.

Erő legyek: jövő ködébe látó,
Erő legyek: nagy eszmékért csatázó,
Zengjem a ködös mindenségen át,
Egy új teremtés király-himnuszát!
S ha egyszer majd az idő műhelyéből
Jőnek tüzesebb világ-hajnalok,
Tudjam, hogy élek, dalolok, vagyok!
Szeretném, ha egyszer az lehetnék,
Ami igazán lenni akarok.

The post Wass Albert: Szeretném appeared first on Meglepetesvers.hu.

Erdők, rétek, mezők:
terítsetek eléje szőnyeget!

Amikor erre jön:
virágok, nyíljatok előtte ki.
Pacsirták: énekeljetek!
Patakok: csengjetek, nevessetek!
Galambok: búgjatok!
A nagy mező dallal legyen tele,
és napsugárral, fénnyel, szerelemmel,
csak tavasz legyen akkor és kacagás,
szemeinkben ne lásson könnyeket…..
Erdők, rétek, mezők:
terítsetek eléje szőnyeget!

Én majd csak nézni fogom “ŐT”,
és imádkozva szüntelen,
Ha rám se néz, ha meg se lát,
megcsókolom a lábai nyomát:
nekem ez lesz a legszebb ünnepem!

The post Wass Albert – Ünnepvárás appeared first on Meglepetesvers.hu.

Az írás bekerült Wass Albert legszebb versei összeállításunkba.

Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt…
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.

Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.

És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
s a víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.

Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.

Köszönjük, hogy megnézted Wass Albert versét.
Mi a véleményed az Üzenet haza írásról?

Írd meg kommentbe!

The post Wass Albert: Üzenet haza appeared first on Meglepetesvers.hu.

Az írás bekerült Wass Albert legszebb versei összeállításunkba.

Lehajtott fejjel, nesztelen haladt.
Hiába volt felhőbe-halt a lelke:
azért az erdő mégis észrevette.

Egy szél indult valahol: csoda-könnyű,
s az izgatott fák halk morajra keltek.
Harangvirágok összecsilingeltek,
s egyszerre feldalolt minden madár:
„A Nyár! a Nyár! a Nyár!”

A Nyár megállt,
és felemelte halkan a fejét.
Szomorúan a fákra nézett,
megtörölte két könnyes szemét
és ment tovább.

A bükkök ajkán elhalt a beszéd.
Szél megtorpant. Madár elhallgatott.
Csak a patak szíve zakatolt
nyugtalanul, rémülve, akadozva.

A Nyár ment át az erdőn,
s amerre elhaladt:
a néma erdő döbbent katonái
tisztelegve álltak sorfalat.

Köszönjük, hogy megnézted Wass Albert versét.
Mi a véleményed A nyár ment át az erdőn írásról?

Írd meg kommentbe!

The post Wass Albert: A nyár ment át az erdőn appeared first on Meglepetesvers.hu.

Valahol messze susognak a lombok,
Valahol messze dalol a madár.
A réteken már nyílnak a virágok,
S az erdő szélén ott legel a nyáj.

Valahol messze egy pacsirta szól.
Megérkezett már a vidám követ?
Avagy csalogány volna késő éjszakán?
Én nem hiszem. Azért… talán… lehet…

Csak álom volt, egy szertefoszló köd.
Hisz még hideg van, künn süvölt a szél.
A földön lent egy megfagyott madár,
Fehér ruhában temeti a tél…

Hideg van… fázom… menjünk a szobába.
Még nincs tavasz, fehérek a dombok,
De hallga… mi ez? Vagy csak képzelődöm?
Valahol messze susognak a lombok…

Köszönjük, hogy elolvastad Wass Albert költeményét.

Mi a véleményed a Valahol messze susognak a lombok írásról?

Írd meg kommentbe!

The post Wass Albert: Valahol messze susognak a lombok appeared first on Meglepetesvers.hu.

Minden szívnek van egy csodakertje,
a kert közepében van egy palota,
s minden palotában egy fekete szoba.

A fekete szobában Csontvázember ül.
Sötéten. Egyedül.
Néha a palota zsivajába,
s a tavaszodba belehegedül.

Olykor ősz lesz: vágyak, álmok ősze.
Halkan peregnek, mint a levelek.
(Szívedbe mintha ezer kés hasítna:
zokog, zokog a csontvázembered.)

Idegen szemektől kacagással véded,
jaj csak meg ne lássák: drágább mint a kincs!
Mások palotáit irigykedve nézed:
neki nincs! neki nincs!

Pedig:
minden szívnek van egy csodakertje,
s minden csodakertben van egy palota.
S bent, elrejtve mélyen, valahol, valahol:
minden palotában egy fekete szoba.

Köszönjük, hogy elolvastad Wass Albert költeményét.

Mi a véleményed a Szívpalota titka írásról?

Írd meg kommentbe!

The post Wass Albert: Szívpalota titka appeared first on Meglepetesvers.hu.

Ma jött az első vad tavaszi szél
szőkén lobogva és bomlott-merészen,
pirosan, mint egy korai virág.

Összezörögtek a fekete fák:
megannyi sok titok tudója,
rejtelmesen és titkolódzva súgtak…
Egy rügy kidugta kíváncsi fejét,
rózsaszínné mosolyodott egy felhő,
valahol egy cinke
hangolni kezdett egy új zenét
:
,,Tavasz! Tavasz! Tavasz!”
Este volt, és olyan volt az erdő,
mint egy iskolából szabadult kamasz.

Ma jött az első vad tavaszi szél
szőkén lobogva, és bomlott-merészen.
Szebb lett a vén föld? Nem tudom. Hiszen:
én csak a te két szemedet néztem!

Köszönjük, hogy elolvastad Wass Albert: Március című költeményét.

Mi a véleményed Wass Albert: Március írásáról?

Írd meg kommentbe!

The post Wass Albert: Március appeared first on Meglepetesvers.hu.

Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,
messzi út porából köpönyeget veszünk…
Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta.
Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.
Véreim! Véreim! Országútak népe!
Sokszázéves Nagypénteknek
soha sem lesz vége?
Egyik napon Tamás vagyunk,
másik napon Júdás vagyunk,
kakasszónál Péter vagyunk.
Átokverte, szerencsétlen
nagypéntekes nemzet vagyunk.
Golgotáról Golgotára
hurcoljuk a keresztfákat.
Mindég kettőt, soh’se hármat.
Egyet felállítunk jobbról,
egyet felállítunk balról,
s amiként a világ halad:
egyszer jobbról, egyszer balról
fölhúzzuk rá a latrokat.
Kurucokat, labancokat,
közülünk a legjobbakat,
mindég csak a legjobbakat.
Majd, ahogy az idő telik,
mint ki dolgát jól végezte:
Nagypéntektől Nagypéntekig
térdelünk a kereszt alatt
húsvéti csodára lesve.
Egyszer a jobbszélső alatt,
másszor a balszélső alatt,
éppen csak hogy a középső,
az igazi, üres marad.
Nincsen is keresztfánk közbül,
nem térdel ott senki, senki.
A mi magyar Nagypéntekünk
évszázadok sora óta,
évszázadok sora óta
ezért nem tud Húsvét lenni.
Így lettünk országút népe,
idegen föld csavargója,
pásztortalan jószág-féle.
Tamással hitetlenkedő,
kakasszóra péterkedő,
júdáscsókkal kereskedő.
Soha-soha békességgel
Krisztus-Úrban szövetkező.
Te kerülsz föl? Bujdosom én.
Én vagyok fönt? Bujdosol Te.
Egynek közülünk az útja
mindég kivisz idegenbe.
Bizony, jól mondja a nóta,
hogy elmegyünk, el-elmegyünk,
messzi nagy útakra megyünk.
Messzi nagy útak porából
bizony, köpönyeget veszünk.
S ebben a nagy köpönyegben,
sok-sok súlyos köpönyegben
bizony pajtás, mondom Néked:
rendre, rendre mind elveszünk.

Köszönjük, hogy elolvastad Wass Albert  költeményét.

Mi a véleményed a Nagypénteki sirató írásról?

Írd meg kommentbe!

The post Wass Albert: Nagypénteki sirató appeared first on Meglepetesvers.hu.

Mikor az első csókot adtad:
már az ősz osont a fák alatt,
Kapirgáló szelek kutattak
avar-homályban árnyakat;

A fákra ráhajolt az este,
s az est meséje régi volt…
csókunkat fák közül kileste,
és kacagott a régi hold;

Felettünk fényes csillag égett,
s két csillag volt a két szemed…
beléje néztem: vissza-vissza nézett…
és bíztatott és kérdezett…

Szellõt üzent az esti távol,
és azt üzente: Csend legyen…
S a hervadás-erezte fákról
lekacagott a szerelem.

Köszönjük, hogy elolvastad Wass Albert versét!
Mi a véleményed a Dal költeményről?

Írd meg kommentbe!

The post Wass Albert: Dal appeared first on Meglepetesvers.hu.

Mi lesz Veled, ha jön az ősz,
s nem nyílik több virág;
ha ködbe borul körülötted
a világ?

Mi lesz Veled, ha elfogy majd a napfény,
s a parti fűzfa sárgán integet,
s a gúnyos szél, a novemberi szél
kinevet?

Mi lesz Veled, ha egy fekete árnyék
egyszer a homlokodra települ,
s kikerget a decemberi ködbe
egyedül?

Ha majd az ősz a sápadó szívekből
könnyel törli ki felvésett neved:
Nyárasszonyom, Nyárasszonyom,
mi lesz Veled?

Köszönjük, hogy elolvastad Wass Albert versét.

Mi a véleményed a Mi lesz veled? írásról?

Írd meg kommentbe!

The post Wass Albert: Mi lesz veled? appeared first on Meglepetesvers.hu.

Percre se feledd, hogy testvéred
minden magyar, bárhol is éljen.
Összetartásban rejlik csak erő.
Más ember földjén nincs számodra hely.

Félvilágot is befuthatod,
más ember földjén testvértelen leszel,
s elfúj a szél, mint kósza őszi lombot,
ha nemzetedről megfeledkezel!

Te bús magyar, kit száműzött hazád,
s idegen zsarnok lakja otthonod:
bús sorsodért ne vádold nemzeted,
kit úgy tűnik, Isten is elhagyott.

A látszat csal. Isten ma is a régi.
Te hagytad őt el, te s a többiek,
s míg vissza nem zarándokoltok Hozzá,
s a múlt hibáit le nem törlitek:

magyar földön nem lesz új
Magyarország,
Gaz és szemét nem terem nemzetet!
S a gyűlöletet nem mossa le semmi,
csak az összetartó igaz szeretet!

Köszönjük, hogy elolvastad Wass Albert: Intelem! költeményét.

Mi a véleményed Wass Albert: Intelem! írásáról?

Írd meg kommentbe!

The post Wass Albert: Intelem! appeared first on Meglepetesvers.hu.

Elmentek már a madarak, a fecskék
Csak mi maradtunk itt: én és az ősz.
Szép álmomat a lelkemből kilesték
Csapongó vágyaim, hogy visszajössz.

De elmentél, veled a nyár, az álmok.
Csak szél süvölt, és halál bolyong a berken.
A hervadásban elmerülve állok,
És fáj az ősz, a bánatom, a lelkem.

Neked nagyon hideg volt itt az élet,
Nem jött bíborral már az alkonyat.
S megsemmisült sok délibáb-reményed
Csillagtalan nagy éjszakák alatt.

De érzem már: te vagy lelkemnek minden,
S nem kérek tőled semmi, semmi mást,
Csak jer vissza, s én rózsákkal behintem
Körülötted az őszi hervadást.

Köszönjük, hogy elolvastad Wass Albert költeményét.
Mi a véleményed az Őszi dal írásról?

Írd meg kommentbe!

The post Wass Albert: Őszi dal appeared first on Meglepetesvers.hu.

Konok hűséggel hordozom
az úttalan bozótokon.

Seb a vállamon és seb a markomon,
de fogom, viszem és megtartom.

S fogcsikorgatva hirdetem:
nem ért véget a küzdelem!

Mert valami még megmaradt.
Görcs zsibbasztja a markomat,

de markomban még itt a Szó:
a láthatatlan lobogó!

Ereklyém. Kincsem. Fegyverem.
Magosra tartom s lengetem!

És védem, foggal és körömmel!
Vad dühvel és ürült örömmel!

És mentem, mindeneken által,
íntépő, végső akarással!

Dúlt otthonom rég összedőlt.
Kifordult alólam a föld.

Társaimat ár elsodorta.
Mögöttem ég a poklok pokla.

Előttem vad sziklák merednek.
De nekivágok a meredeknek!

Mert élek még! Ha törten is,
ha vérben is, ha görcsben is,

még ha utolsó is vagyok
kit az özönvíz meghagyott,

de harcom végigharcolom
s a lobogót megmarkolom!

Megmarkolom és nem hagyom,
ha le is szakad a két karom,

Ha két lábam térdig kopik:
de feljutok a csúcsokig!

S utolsó jussomat, a Szót,
ezt a szent, tépett lobogót

kitűzöm fent az ormokon
s a csillagoknak meglobogtatom!

Köszönjük, hogy elolvastad Wass Albert versét!
Mi a véleményed A láthatatlan lobogó költeményről?

Írd meg kommentbe!

The post Wass Albert – A láthatatlan lobogó appeared first on Meglepetesvers.hu.

Ma ünnepelve szökni hagyta
fáradt foglyát a zsarnok város.
Oly csend van itt. A lelkemen
nagy béke ül: nyugodt, halálos.

Jó volna így, Valakivel
megosztani e drága csendet.
A Vetést nézni, állva, várva,
míg a halál halkan becsenget…

Virágot szednénk tarka erdőn,
juhokkal mennék zöld mezőre,
s ha lelkünk búsabb Istent áhít:
kiballagnánk a temetőbe…

Nem vágynánk idegen babérra,
és nem rágódnánk annyi témán.
Lennénk két csöndes álmú ember,
egymást elünnepelve némán.

Ez lenne itt a közös delta,
csitult folyóknak lassú vége.
Violaszínű nagy palást
terülne ránk: a Csend, a Béke.

Köszönjük, hogy elolvastad Wass Albert költeményét.
Mi a véleményed az  Ábránd írásról?

Írd meg kommentbe!

The post Wass Albert: Ábránd appeared first on Meglepetesvers.hu.

Mikor a hervadás varázsa
megreszket minden őszi fán,
gyere velem a hervadásba
egy ilyen őszi délután.

Ahol az erdők holt avarján
kegyetlen őszi szél nevet,
egy itt felejtett nyár-mosollyal
szárítsuk fel a könnyeket.

Hirdessük, hogy a nyári álom
varázs-intésre visszatér,
s a vére-vesztett őszi tájon
csak délibáb-varázs a vér.

Hirdessük, hogy még kék az égbolt,
ne lásson senki felleget,
hazudjuk azt, hogy ami rég volt,
valamikor még itt lehet.

Ha mi már nem tudunk remélni,
hadd tudjon hinni benne más:
hogy ezután is lehet élni,
hogy tréfa csak az elmúlás.

A nyári álmok szemfedője
övezze át a lelkedet,
amíg a tölgyek temetője
hulló levéllel eltemet.

Köszönjük, hogy elolvastad az Őszi hangulat verset!
Mi a véleményed Wass Albert írásáról?

Írd meg kommentbe!

The post Wass Albert: Őszi hangulat appeared first on Meglepetesvers.hu.

Látom: ma erre jártál,
Nyomot hagytál a harmatos gyepen,
A madarak is tán azért dalolnak,
s az Isten is azért mondá talán:
ma szép idő legyen.

Azért kelt fel a nap is ilyen korán,
hogy csókolhassa azt a kis nyomot,
amely a bükkerdőig elvezet.
A bükkerdőbe már be sem tekint:
a bükkerdőben úgyis elveszett.

Azért esett ma harmat,
hogy merre jársz, parányi nyom legyen.
S legyen amit egy furcsa vándor
csókolgasson a harmatos gyepen.

Köszönjük, hogy elolvastad Wass Albert költeményét.

Mi a véleményed a Hajnali nyomokcímű írásról?

Írd meg kommentbe!

The post Wass Albert: Hajnali nyomok appeared first on Meglepetesvers.hu.

Ha föléd felhők gyűlnek,
és körbezár a sűrűsödő árnyék,
emlékezz csak, még kék az ég!
Ha vonat közeleg hörögve,
s jéghideg rémület lopakszik feléd,
emlékezz: fogtuk egymás kezét!

Deres sötét, ha mindent eltakar,
s értelmed kifogy,
emlékezz: Isten győzni fog!

The post Wass Albert: Emlékezz szerelmemre! appeared first on Meglepetesvers.hu.

Ó Istenem, de könnyű volna
az élet-terhek hordozása,
ha tudnám azt, hogy minden könnyem
Valakinek a mosolygása.

Ha tudnám azt, hogy minden álmom,
amit az élet szétzilál,
Valakinek valóra vál’,
és lelkem minden barázdája,
amit a sors naphosszat árkol:
neki lenne a boldogsága.
Ha tudnám azt, hogy amíg bírom,
minden ütést érette adnak.
Lélekölő fekete éjek
az Ő álmain virrasztgatnak,
minden derékba tört reményem,
őrlése száz malomkeréknek:
minden, amit csak reám mérnek:
simogatás egy Sorstestvérnek.
Mint tenger-őr elnéznék messze,
csalnám a vihart magam ellen,
vigyáznék: az Ő vitorlája
mindig fehéren lengedezzen,
s ahova akar, oda menjen.
Ó Istenem, de szép is volna:
így őrködni valakiért
vizek felett az őrtoronyba’.

Köszönjük, hogy elolvastad Wass Albert: Vizek felett versét.

Mi a véleményed Wass Albert: Vizek felett írásáról?

Írd meg kommentbe!

The post Wass Albert: Vizek felett appeared first on Meglepetesvers.hu.