Amikor az emberi méltóságot, a testet és a lelket is igyekeztek megtörni a legkegyetlenebb körülmények között, a művészet és az emlékezés vált az egyetlen valódi menedékké.

A Tanuld meg ezt a versemet magadnak című költemény nem csupán egy vallomás, hanem a túlélés kézzelfogható eszköze volt. Recsken szigorúan tilos volt írni: papír és ceruza híján a rabok egymás elméjébe vésték a sorokat. Faludy sorait rabtársai tanulták meg fejből, szakaszonként elosztva egymás között, hogy ha a költő nem élné túl a megpróbáltatásokat, a szavak akkor is kijussanak a szögesdrótok mögül.

A vers a távolban lévő feleséghez, a hűséghez és a reményhez szóló himnusz. Egyszerre mutatja meg az emberi elme törékenységét és azt a rendíthetetlen belső tartást, amelyet sem a megaláztatás, sem a fizikai kimerültség nem tudott elvenni.

Nem véletlen, hogy az olvasók többsége szerint ez a mű Faludy életművének legőszintébb, legmélyebb és leginkább szívbemarkoló
darabja.

Faludy György – Tanuld meg ezt a versemet

The post Sokak szerint ez Faludy György legszebb és legmegindítóbb szerelmes verse appeared first on Meglepetesvers.hu.

Mintha a költő pontosan tudta volna, milyen érzésekkel küzd majd egy későbbi kor olvasója.

József Attila ilyen sorokat hagyott ránk: egyszerre őszinték, fájdalmasak és mégis gyönyörűek.

A mai ajánlott vers különleges hangulatú. Egy belső vívódásról, magányról és az emberi lélek törékenységéről szól.

Ha egy kicsit elcsendesedsz, könnyen lehet, hogy a sorok között a saját gondolataidat is felfedezed.

Ez a mai meglepetés vers:
Klikk és olvasd el!

The post Ez a vers ma különösen betalálhat – kevesen tudják, mennyire aktuális ma is appeared first on Meglepetesvers.hu.

A vers sodró lendülete sokak szerint jól illene Nagy Feró karakteréhez is.

A rockzenész mindig is a szókimondásról és a lázadó attitűdről volt ismert, így Petőfi szenvedélyes sorai különösen közel állhatnak ehhez a mentalitáshoz.

A verset itt tudod elolvasni:
https://meglepetesvers.hu/petofi-sandor-foltamadott-a-tenger/

The post Ezt a verset érdemes lenne Nagy Ferónak is elolvasnia – a lázadás ereje egy klasszikus sorban appeared first on Meglepetesvers.hu.

Sokan úgy érzik, hogy ez a vers különösen aktuális akkor, amikor egy ország sorsáról kell dönteni. Reményik sorai arra emlékeztetnek, hogy a vezetés nemcsak hatalom, hanem lelki teher és felelősség is. Talán ezért is lenne érdekes, ha Orbán Viktor is újra elolvasná ezt a sokat idézett magyar költeményt.

A verset itt tudod elolvasni:
https://meglepetesvers.hu/remenyik-sandor-sziv/

The post Ezt a verset érdemes lenne Orbán Viktornak is elolvasnia – különös üzenete ma még erősebben hat appeared first on Meglepetesvers.hu.

A költemény sorai úgy hullámzanak, mintha maga a víz csapódna a sziklákhoz, ezzel is erősítve a lázadás hangulatát. A természet képén keresztül a történelem mozdul meg, mintha az igazságtalanság ellen maga a világ fordulna fel.

A versben ott vibrál a harag, de mellette a remény is, hogy a változás valóban elhozza a szabadságot. Az olvasó úgy érzi, mintha egy sodró, szélviharos napon állna a parton, és nézné, ahogy a hullámok mindent átformálnak.

Ez a feszültség teszi időtlenné: bármikor újraolvassuk, felidézi bennünk az igazságkeresés és az összefogás erejét.

Talán ezért mondható, hogy Petőfi egyik leglendületesebb, legfelkavaróbb verse, amelyre mindig vissza lehet térni, ha a bátorság hangját keressük.

Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger

The post Petőfi Sándor viharosan lázadó versét mindig szívesen olvassuk appeared first on Meglepetesvers.hu.

Március az év harmadik, 31 napos hónapja a Gergely-naptárban. Március nevét Marsról, a háború római istenéről kapta. Az ókori Rómában szerencsét hozónak tartották, ha a háborút ez idő tájt indítják.

A 18. századi nyelvújítók szerint a március: olvanos. A népi kalendárium böjt máshavának nevezi.

Íme 6 szép vers az első tavaszi hónapról

• Áprily Lajos: Március

Szécsi Margit: Március

Téli szellők fújjatok csak
játszatok a hajamon.
Olvassz havat, melengető
márciusi szép napom.

Fagyos folyó megáradjon,
vessen bimbót minden ág,
Szebb a somfa gyenge szirma
mint a szürke jégvirág.

Március van, március van.
Ember s állat érzi már,
dong a kaptár, szárnyat rezget
százezernyi kismadár.

Jó volna a nagykabátot
félredobni, s könnyeden
játszani és birkózni a
városvégi zöld gyepen.

Jó volna már munkálkodni;
arra vár a kert, mező.
Szép reményhez, szorgalomhoz
kell a fény, a jó idő.

Pacsirtának kék magasság,

vetőmagnak tiszta föld,

Jöjj el tavasz, földről, égről

már a telet eltöröld!

• Radnóti Miklós: Március

Március, ahogy József Attila látta

• József Attila: Március
• Tóth Árpád: Március

Heltai Jenő: Március

A Rózsadombon már tavasz van,
Dőlnek az édes jó szagok,
Az új madár a régi ágon
Nem énekel még, csak dadog.

Próbálja szárnyát, csiripelget,
Kinéz a fészek peremén,
Köröskörül hány friss rügyecske,
Hány új kukac, hány új remény!

Én, tolla vesztett vén madár, ki
Átdideregtem a telet,
Talán utószor ünnepellek:
Szervusz, te kedves kikelet!

Mikor fölérsz a Rózsadombra,
Tündérkirálynő közeleg,
Rímek csipognak körülötted,
Szapora, olcsó közhelyek.

The post Márciusi versek appeared first on Meglepetesvers.hu.

Íme a Versek március 15-re összeállításunk!

Kölcsey Ferenc: Himnusz

Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt!

Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain
Ozman vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger fölette.

Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!

Szánd meg Isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt!

Petőfi Sándor: Nemzeti dal

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk, vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! –
A magyarok Istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok Istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok Istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok Istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Ady Endre: Emlékezés március idusára

Óh, bennem lobogott el
Ama szinte már savós,
Tüzetlen és makacs,
De jó nedvű ifjuság.

Március Idusára
Voltak mindig szavaim,
Olcsók és rímesek,
De akkor az volt igaz.

Hadd lássam, óh, hadd lássam
Azt a régi Márciust,
Midőn az ifju bárd
Őszintén s jól hazudott.

Óh, Napja Márciusnak,
Óh, megroppanó havak,
Be jó emlékezés,
Ki mostanában esik.

Be jó ma ez az Élet,
Mikor a Holnap sunyi,
Be jó épp ma élni,
Mikor Halál s Élet: egy.

Donászy Magda: Március 15-ére

Zászlók díszítik ma
az utcákat végig,
márciusi szélben
szállnak fel az égig.

Álljunk meg előttük
csak egy pillanatra,
emlékezzünk vissza
arra a nagy napra!

Az a nap a népnek
szabadságot adott,
mi sem felejtjük el
azt a dicső napot.
Weöres Sándor: Megy az úton…

Megy az úton a katona,
Zúg a vihar, fúj a szél,
zúg-búg, fúj a szél,
a katona sose fél.

Mitől félne? Kezibe kard,
gonoszoknak odavág,
dirr-durr, odavág,
sose bántsák a hazát.

The post Versek március 15-re appeared first on Meglepetesvers.hu.

A vers mélyen megragadja a kétségbeesés és az elidegenedés érzését, amelyet az elárvult fiatalember szívében hordoz. Az élettel és a világgal való radikális szakítás kíméletlen őszinteséggel jelenik meg a sorokban.

A „Tiszta szívvel” nem pusztán egy vers, hanem egy kiáltás azokhoz, akik figyelni hajlandók – azokhoz, akik értik, milyen belülről küzdeni a reménytelenséggel.

József Attila: Tiszta szívvel

Nincsen apám, se anyám,
se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm,
se csókom, se szeretőm.

Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.

Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.

Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen.

The post Sokak szerint ez József Attila legfelkavaróbb verse appeared first on Meglepetesvers.hu.

Petőfi Sándor A HŰTELENHEZ

Esküszegte lyánka! emlékezzél
Arra, amidőn: „Ah meg ne vessél”,
Igy imádva téged kértelek;
„Légy kegyelmes én irántam, s szíved
Add nekem, ki csak tenéked híved
Voltam, és leszek, míg létezek.”
Akkoron kérő keblemre dűlve,
S a szerelm’ tüzétől fölhevűlve,
Ezt rebegték csalfa ajkaid:
„Hő szivem tiéd csak, drága lélek!
Esküszöm, hogy csak tenéked élek;
Szünjenek könyűid, bánatid.”
Én ezáltal istenülve lettem,
És keserves sorsom elfeledtem,
Emma! gyönge karjaid között.
Édenek nyilának én előttem,
Nem borultak fellegek fölöttem,
Tőlem a bú mind elköltözött.
Ámde mily rövid volt boldogságom,
Mily korán eltűne mennyországom,
Én, ah, nem gondoltam volna azt!
Estem édenből nagy pusztaságra,
És juték keserves árvaságra,
Marja a bú szívem, és hervaszt.
Hő imádód s kedvelőd elhagytad,
Szívedet te ismét másnak adtad,
Engem elfeledve, csalfa lény!
Jól van! én lemondok mindenről már,
Engemet kietlen puszta hely vár
Éjszak hófödözte bús ölén.
Isten véled hát örökre, édes
Tárgya hő szivemnek, ah negédes
Csalfa Emma! isten véled hát!
Majd ha egykor értem, szinte árva,
Eljösz, éjszaknak havát bejárva,
Megleled hű Múzsafid porát.

The post Ha szereted Petőfit, ez a vers levesz a lábadról – ne hagyd ki! appeared first on Meglepetesvers.hu.

Babits Mihály: Játszottam a kezével

Még most is látom a kezét
hogy ágazott az ujja szét,
oly szeliden, mint ágtól ág
vagy halkan elvál öt barát,
kik váltan is segitgetik
egymást egy messze életig.
Még egyre látom csöpp kezét:
ugy dolgozott mint csöppke gép
a himzőtűvel vánkosán:
tündérfogócska – igazán –
s hogy gyenge ujját meg ne szurja,
arany gyüszüt viselt az ujja.
Ó álmodom már csöpp kezét
kerek a halma, völgye szép:
a völgye selyem, halma bársony:
ó gyönyörű táj! ó csodás hon!
Ott jártak szomjas ajkaim:
arany homokon beduin!
Nem vágy, nem álom, nem emlék:
jaj milyen rég volt az a nemrég!
Tiz gyenge ága nyult felém
és én izenkint tördelém:
ó arany ágnak arany íze,
arany fa arany ízü méze!
Hát a köröm, a kis köröm!
Mennyi szépség, mily öröm:

A teljes versért Klikk!

The post Sokak szerint ez Babits Mihály legszebb verse appeared first on Meglepetesvers.hu.

Ezek a sorok nem csupán egy kapcsolat emlékképei, hanem a belső világunk árnyékos és feszültségekkel teli rétegeit tárják fel.

A költő szavai által a múlandóság, a vágy és az elvesztés fájdalma keveredik, mindig gondolatokat és érzelmeket ébresztve az olvasóban.

Szabó Lőrinc: Tréfálkozó őszi levelekkel

Milyen száraz és hideg a lelkem,
pedig te melengetted a kezeid közt!

Milyen száraz és üres az ágyam,
pedig teleszórtad a csókok aranyával!

Csókok aranyával, arany levelekkel –
de elhagytál a tréfálkozó őszi levelekkel. –

Nem tudok aludni miattad, álmomban is
ujjad simogatását érzem a homlokomon.

Csillogó gyíkok voltak az ujjaid,
arany gyíkok, és mellemen futkostak tegnap este.

De messze a tegnap, csókokkal arany levelekkel!
-Mondd, mért hagytál el a tréfálkozó őszi levelekkel?

The post Mélyreható Szabó Lőrinc sorok, melyek mindig gondolatokat ébresztenek appeared first on Meglepetesvers.hu.

Bizony nem voltam én sem az,
akit a családfők kegyelnek.
És időm sem volt – az igaz –
kikönyörögnöm a kegyelmet.

S bár hűvös, örökkévaló
dolgok közt muszáj őgyelegnem,
a palánkok közt szárnyaló
munkát nem lehet elfelednem.

Mit oltalmaztunk, nincs jelen,
azt most már támadóink védik.
Elejtem képzelt fegyverem,
mit kovácsoltam harminc évig.

És hallgatom a híreket,
miket mélyemből énszavam hoz.
Amíg a világ ily veszett,
én irgalmas leszek magamhoz.

1936. október

The post József Attila egyik legmegrendítőbb vallomása appeared first on Meglepetesvers.hu.

Tóth Árpád egyik legismertebb és legkedveltebb költeménye a „Fa”.

Ez a vers nem csupán a természet szépségét és rejtelmeit mutatja be, hanem az emberi lélek mélységeit és magaslati is felfedezhetjük benne.

Tóth Árpád lírája a természettel való mély kapcsolatot, az emberi létezés kérdéseit és a világban való helyünket tárja elénk.

A „Fa” különleges helyet foglal el ezen alkotások között, hiszen számos olvasó számára az őszinteség, a természet iránti tisztelet és a lélek rejtelmeinek keresése jelenik meg benne.

Tóth Árpád: A fa

Ó, nézd a furcsa, ferde fát,
mint hajlik a patakon át.
Ó, lehet-e, hogy ne szeresd,
hogy benne társad ne keresd?
Már ága között az arany napot
nem tartja, madara elhallgatott,
virága nincs már, sem gyümölcse,
ő mégis áll, az alkony bölcse,
mint a tűnődő, ki ily estelen,
a végtelen titkába elmerül,
és testtel is szelíden arra dűl,
amerre lelke vonja testtelen…

The post Egy költemény, ami sokak szerint a legszebb Tóth Árpád alkotás appeared first on Meglepetesvers.hu.

Klasszikus magyar családi versek

• Petőfi Sándor: István öcsémhez – Testvéri szeretetről és családi hűségről szól, a honvágy érzésével átitatva.

• Arany János: Családi kör – Egy család esti életképét örökíti meg, poétikusan, bensőségesen.

• József Attila: Mama – A legnépszerűbb családi vers, amely az anya iránti szeretet és gyermekkori emlékek lírai összefoglalása.

• Kányádi Sándor: Ballag a folyó – Gyermekkori, családi élmények visszaidézése.

• Ady Endre: Az én menyasszonyom – Élet, otthon, család közege.

Kortárs magyar családi versek

• Lackfi János – Kamaszhangú versek – Mai családi témák, szülő-gyerek viszony, humorral.

• Déri Anna: Stég – Családi hangulat, édesapához és anyához kapcsolódó képek.

• Tóth Marianna: Álmomban – Altatódalos anya-gyermek kapcsolat.

• Nagy-Kató Marianna: Rakjatok fészket – Gyermekáldás, családi otthon vágyának szimbóluma.

Miért jó családi verset olvasni?

A családi versek erősítik az összetartozás érzését, segítenek feldolgozni örömöket és nehézségeket, valamint fontos érzelmi támogatást adnak minden generációnak.

Olvasnivalók a témában

• Magyar költők versei a családról – citatum.hu

• Népszerű családi versek – eternus.hu

• Kortárs családi versek – muvesz.ma

The post Családról szóló versek magyar költőktől appeared first on Meglepetesvers.hu.

A 2. osztályosok számára fontos, hogy a versek egyszerűek, könnyen megjegyezhetők és szórakoztatóak legyenek. A szavalóversenyek remek lehetőséget biztosítanak arra, hogy a gyerekek fejlesszék beszédkészségüket, önbizalmukat, miközben élvezhetik a költészet világát.

Nézzük a 2. osztályos gyerknek mely verseket ajánljuk szavalóversenyre.

Gazdag Erzsi: A méhecske inge

Szomorkodik a méhecske:
Kimosta az ingét,
ökörnyálra terítette,
szél szárnyára kerítette,
s a felhőbe repítette,
mint a könnyű pillét.

Föltekint a bodzafára.
Könnye kőre csorran:
„Cinkemadár, ha arra jársz
,ingecskémre ha rátalálsz,
kapd csőrödbe nyomban
s hozd le nekem onnan!”

Cinkemadár megsajnálta,
szólt a pacsirtának:
„Itt egy kis méh panaszkodik,
inge szélbe kapaszkodik,
valahol a felhőn úszik
lengő vitorlának.

Te ismered azt a felhőt,
mondd meg neki szépen:
eressze le vitorláját,
dobja le a méh ruháját!
Megfizetem fáradságát
Tán a jövő héten.”

Kis pacsirta szárnyát tárja,
s fellegekbe röppen.
Cinke és méh ott lenn várja,
s ím, a méhe habruhája,
mint a harmat a virágra,
lábuk elé csöppen.

Kányádi Sándor: Az okos kos

Lucskos, latyakos
ősz vége volt, akárcsak
most,
mikor vásárra vittek egy kost.

Szép nagy állat volt,
fajtiszta racka,
sajnálta is nagyon a gazda,
de nem volt mit tenni,
mivel a kos nem tudott
viselkedni.
Mindig tilosba járt,
s volt úgy, hogy hetekig
odahált,
máskor meg naphosszat
tekergett kedvére,
(mint akinek nincs meg
a leckéje),
s mikor már rosszat
gondolhattak volna,
hogy most aztán vége:
farkas vagy medve
valami megette,
csak előállt, mintha
mi sem történt volna.
Tűrt, tűrt a pásztor,
aki egyébként jámbor
ember hírébe állott,
és még büszke is volt olykor
a kosára,
de egyszer csak megelégelte
a dolgot.
Tarisznyát vett a vállára,
szarvon fogta a kost, és
elvitte a szóban forgó
őszi vásárra.

Tetszett a kosnak a vásár,
s hogy annyi újat láthat,
kíváncsiságból szarvára is vett
egy mézeskalácsos sátrat.
Lett erre riadalom,
lárma:
– Vigyázzon, ember, a kosára,
ha már nem tudta megnevelni!
Erre a pásztor a kosnak,
a kos a kalácsosnak,
a kalácsok meg a földre estek.
Kicsin múlt, hogy össze nem verekedtek.
Aztán meg a garázda
kos egy kofa kosarára
vetett
szemet,
s dézsmálni kezdte,
mint egy mihaszna kecske.
– Hogy kerülne már rúdra bőröd! –
eképpen zsörtölődött,
a most már cseppet sem jámbor
pásztor.
– Hogy lenne belőled pörkölt,
te ördög,
te átok! –
S nyomatékul botjával reávágott.

Módfelett mulattatta a népet
a látvány.
Most
valaki hozzájuk lépett.
– Pörköltet mondott, bátyám?
Úgy legyen!
Mészáros vagyok, s a kost
ezennel megveszem. –
Meg is vette, sokat nem alkudoztak.
Indulni kellett máris
a kosnak.
S indult a pásztor is
megkönnyebbülten:
– Na végre, hogy tőled is
megmenekültem.
Haza is ért még délre.
S hát ki jön szembe véle
az udvaron? Ki az ördög?
– Kos ez, nem pörkölt!
– Ne-e-em bizony, gazdám,
volt eszed, de nekem is volt ám.

Mit eddig sose tettem,
ezennel megjelentem,
meghalni nem volt kedvem,
s amikor észrevettem
a hentes kését, menten
a hátuljának mentem,
s a késével, mit megfent,
szépen a sárba nyekkent,
talán még most is ott van
a pocsban.
Hol van az előírva,
hogy buta minden birka?!
A vásár különben szép volt,
én szeretem a cécót.

Próbált még néhányszor
túladni rajta a pásztor,
vitte vásárról vásárra,
de hiába:
a kosból nem lett pörkölt.
A pásztor meg csak zsörtölt,
s hűséges barátok lettek,
mire megöregedtek.

Weöres Sándor: Ballada a három falevélről

Lehullott három falevél
észrevétlen az őszi ágról.
És jött a szél, a messzi szél,
egy messzi, másik, új világból –
Elröpült három falevél.
– – – – – – – – – – – – – – –
Az egyik magasba vágyott:
talált a felhők közt új világot,
emelte, emelte a szél.
A másik rohanni vágyott:
magasba hágott és mélybe szállott,
sodorta, sodorta a szél.
Harmadik szédülni vágyott:
szemét lehúnyta, semmit se látott,
kavarta, kavarta a szél.
Lobogott három falevél.
– – – – – – – – – – – – – – –
Lehullott három falevél
tehetetlenül a világból.
Ott lenn a sár, fekete, mély –
ki emel fel az őszi sárból,
ti szegény három falevél?

Varró Dániel: Szösz néne

Fönt a Maszat-hegy legtetején,
ahol érik a Bajuszos Pöszméte,
és ahol sose voltunk még, te meg én,
ott ül a teraszán Szösz néne.
Ott ül a teraszán,
vénkora tavaszán,
néha kiújul a köszvénye.

Ott ül dudorászva egy ósdi hokedlin,
szimatol körülötte az öszvére.
– Hogyhogy sohasem tetszik berekedni
a nagy dúdolásban, Szösz néne?
– Hogyhogy a köszvény,
hogyhogy az öszvér
nem szegi kedvét, Szösz néne?

– Hát, tudjátok, ez úgy van, gyerekek,
nálam csupa szösz az asztal, a kerevet,
csupa szösz a tévé, csupa szösz a telefon,
szösz van a padlón, csempén, plafonon,
szösz van a hokedlin, szösz van a nokedlin,
szösz van a hajamon, a fülemen, a szöszömön,
öszvér, köszvény, semmi sem búsít,
nem szegi semmi se kedvem, köszönöm!

Futottak a Takarítók a teraszhoz,
sipítoztak máris: – Szösz néne!
Csupa szösz a függöny, csupa szösz az abrosz,
nem lesz ennek rossz vége?
Csupa szösz a nyugdíj, csupa szösz a TAJ-szám,
szösz van a porcica kunkori bajszán.
Szösztelenítsünk, portalanítsunk,
föltakarítsunk, Szösz néne?

Fönt a Maszat-hegy legtetején,
ahol érik a Bajuszos Pöszméte,
és ahol sose voltunk még, te meg én,
dudorászik a teraszon Szösz néne:
– Szösztelenítés, portalanítás,
föltakarítás? Kösz, még ne!

K. László Szilvia: A kis lajhár Alajos

Lajháréknál nagy az öröm
született egy aranyos,
igen bájos,
igen ügyes,
igen jámbor,
igen eszes,
gyönyörű szép lajhárbaba:
a kis Lajhár Alajos.

Ám, hogy telnek napok, hetek
jön a gond is, rengeteg.
Olyan sírós,
hangja éles,
túl mozgékony,
néha rémes!
Súgnak-búgnak a rokonok:
– Jaj, de furcsa egy gyerek!

Sóhajtoznak a lajhárok,
nem tetszik már senkinek.
Rendes lajhár:
lusta, lomha,
nem szaladgál
bolond módra!
Kérdezgetik a testvérek:
– Ő már mindig a mienk?
Visszavinni nem lehet?

Sír az anyja, morog apja,
kérik durván, szelíden:
– Ülj le kicsit!
– Figyelj jobban!
– Ne kiabálj már a boltban!
– Legalább néha pihenj!
– Nyugodj már meg, kicsinyem!

Orvos látja, de hiába,
nem segít a pirula.
Telnek napok,
telnek hetek,
nő, csak nő
a lajhárgyerek.
– Rendes lajhár már nem lehet –
suttogják a faluban.

Ám egy napon nagyot fordul
kis lajhárunk élete.
Jön egy cirkusz,
befogadják,
légtornászként
alkalmazzák.
Nevét zúgja a közönség,
s egyre nő a sikere.

Büszke már a lajhárcsalád:
– Milyen ügyes csemete!
– Olyan fürge, olyan kecses!

– Csodáljuk, ez természetes!
Lajháréknál ilyen sikert
nem ért még el senki se!

Csukás István: A nagy papucstolvaj

A nagy papucstolvaj éjjel
nagy ravaszul mélyen alszik,
így álcázza magát, ezért
őrá senki nem gyanakszik.

Mint csecsemő a bölcsőben,
horkolászik kosarában,
hogy is lehetne ő tolvaj,
ily képpel, s az ő korában?

Hisz a foga is még tejfog,
a lába is rövid, gyenge,
összevissza lóg a feje,
a mozgása ügyetlenke.

Ilyen ő, az én kiskutyám,
ártatlanság élő szobra!
Papucstolvaj? Ugyan kérem!
Rá se néz a papucsokra.

Akkor ki járt bent a házban,
akkor ki járt kint a kertben?
Töprengtem, míg csupasz talppal
papucsomat keresgettem.

Az ágy alatt kotorászok,
de hiába, nincs ott semmi,
pedig este oda tettem,
tehát mindnek ott kell lenni.

S ha tüdőgyulladást kapok,
vagy isiászt vagy reumát?!
Az ajtóból vigyorogva
hallgatja e morgós dumát.

Gyanakodva nézem, gyanúm
lassan-lassan az égig ér,
ő kirohan, én utána:
és a kert, mint egy csatatér!

Telistele papucsokkal,
itt egy fél pár, ott a párja,
téli, nyári keveredve,
mintha szellem-táncot járna.

Rámnéz: Gyere, játsszunk, morgós,
az örömöt ingyen adják!
Így van, szólok, papucs helyett
kapsz azért egy pöttyös labdát!

Szalai Borbála: Hápi kacsa

Volt egyszer egy kicsi kacsa,
úgy hívták, hogy Hápi.
Alig bújt ki a tojásból,
máris tudott járni.

Pihés volt a feje, nyaka,
szárnya, hasa, háta,
színe pedig, mint a pitypang,
éppen olyan sárga.

Hápi kacsa minden reggel
fölkelt kakasszóra,
kapta magát s szaporázva
totyogott a tóra.

Hogy a vízbe toccsanhasson,
mindig csak azt leste…
Fürdött reggel, fürdött este,
jót lubickolt este.

Hát egy napon Hápi kacsa

csodálkozva látja:

hófehér lett nyaka, hasa,

háta meg a szárnya!

Addig-addig mosdott, fürdött

lubickolt a tóba’ –

amíg az a szép sárga szín

mind lekopott róla…

The post Versek szavalóversenyre 2. osztályosoknak appeared first on Meglepetesvers.hu.

Az „Ébresztő” című költemény Osvát Erzsébet egyik legismertebb és legtöbbek által a legszebbnek tartott alkotása. Osvát Erzsébet magyar költőnő, akinek versei mély érzelmeket és erőteljes képeket hordoznak magukban. „Ébresztő” című versében is ezt a karakterisztikus lírai erőt és szépséget találjuk.

Ebben a költeményben Osvát Erzsébet megidézi a természet szépségét, a hajnal csodás pillanatait, amikor a világ újraéled a nap sugaraival. A vers sorai gyakran ábrázolják a reggel megszülető harmóniát és az élet megújulását.

Az „Ébresztő” egy olyan alkotás, amely mély érzelmi rétegekkel és gazdag szimbólumokkal teli. Sokan a költő ezen művét tartják a legkiemelkedőbbnek, mivel a természet szépségét és az élet örömét ünnepli meg benne.

A vers olvasása közben az ember úgy érezheti, mintha maga is részese lenne a hajnal csodájának, és megtapasztalhatja a reggel újjászülető világ szépségét és varázsát.

Osvát Erzsébet: Ébresztő

Kipp-kopp, kikopog?
Egy kis cinke ébreszt.
Pici csőrét koppintja
Az ablak üvegéhez.

Jó reggelt, jó reggelt,
Hóvirágot láttam
Vadonat új fehér
Ünneplő ruhában.

Sebesen szárnyaltam
A jó hírrel hozzád.
Örülj, itt a tavasz,
Napsugarak hozták.

The post Egy költemény, ami sokak szerint a legszebb Osvát Erzsébet alkotás appeared first on Meglepetesvers.hu.

Márai Sándor, a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, nem csak prózaíróként, hanem költőként is maradandót alkotott.

Bár nevéhez számtalan fontos mű fűződik, egy különösen mély és megragadó költeményével sikerült az olvasók szívét igazán elérnie. Ezt a verset sokan az író legszebb alkotásaként emlegetik.

A darab nem csupán a szavak művészetének remekműve, hanem egy mély érzelmi utazás is, amely Márai gondolatain, érzésein és életén keresztül vezet minket. Íme az a vers, mely sokak számára a magyar költészet egyik csúcspontját jelenti.

Márai Sándor:
MENNYBŐL AZ ANGYAL

MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.

Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.

Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.

És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta –
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.

Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta –
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.

És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”

Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták -:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?…

Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
– a gyermek, a szamár, a pásztor –
Az álomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik –
mennyből az angyal.

The post Egy költemény, ami sokak szerint a legszebb Márai Sándor alkotás appeared first on Meglepetesvers.hu.

Olvasd el összeállításunkat!

Íme Márai Sándor legszebb versei

Halotti beszéd

Látjátok, feleim, szem’ tekkel mik vagyunk
Por és hamu vagyunk
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet? …
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt
A „ pillangó ”, a „ gyöngy ”, a „ szív ”- már nem az, ami volt
Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt
És megértették, ahogy a dajkaéneket
A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg
Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké
A gyereknek T o l d i – t olvasod és azt feleli, o k é
A pap már spanyolul morogja koporsónk felett:
„ A halál gyötrelmei körülvettek engemet ”
Az ohioi bányában megbicsaklik kezed
A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet
A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát
Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát
Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon
A tested is emlékezik, mint távoli rokon
Még felkiáltsz: „ Az nem lehet, hogy oly szent akarat …”
De már tudod: igen, lehet … És fejted a vasat
Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már.
Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár
A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét
Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét –
Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby
Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady?
Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?
Arany szava?… Rippli színe? Bartók vad szelleme?
„ Az nem lehet, hogy annyi szív …” Maradj nyugodt. Lehet.
Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket.
Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál
Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál
Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved
A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek
Még azt hiszed, élsz? … Nem, rossz álom ez is.
Még hallod a hörgő panaszt: „ Testvért testvér elad …”
Egy hang aléltan közbeszól: „ Ne szóljon ajakad …”
S egy másik nyög: „ Nehogy ki távol sír e nemzeten …”
Még egy hörög: „ Megutálni is kénytelen legyen.”
Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, m i é r t?
Vagy: „ Rosszabb voltam mint e z e k ? …” Magyar voltál, ezért.
És észt voltál, litván, román … Most hallgass és fizess.
Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz.
Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet
A radioaktív hamu mindent betemet
Tűrd, hogy már nem vagy ember i t t, csak szám egy képleten
Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég
Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség
Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet
Köszöni a koporsóban is, ha van, ki eltemet
Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat
Ne mukkanj, amikor a b o s s megszámolja fogad
Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény
Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt –
Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted
A Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet,
És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet
És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet
És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk
Látjátok, feleim, szemtekkel, mik vagyunk
Íme, por és hamu vagyunk

Mennyből az angyal

MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.

Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.

Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett –
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.

És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta –
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.

Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta –
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.

És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”

Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták –:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?

Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
– A költő, a szamár, s a pásztor –
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik, –
mennyből az angyal

Márai Sándor legszebb versei összeállításunk folytatódik

Ajándék

És mégis, ma is, így is,
örökké mennyit ad az élet!
Csendesen adja, két kézzel,
a reggelt és a délutánt,
az alkonyt és a csillagokat,
a fák fülledt illatát,
a folyó zöld hullámát,
egy emberi szempár visszfényét,
a magányt és a lármát!
Mennyit ad, milyen gazdag vagyok,
minden napszakban,
minden pillanatban!
Ajándék ez,
csodálatos ajándék.
A földig hajolok,
úgy köszönöm meg.

Anya

Amit egy titkos kéz irat:
lágy arcod fonódott redője
bonyolult, fakult kézirat,
nézem, betűzgetem belőle:
mit írtak az évek, az élet?

Ez én vagyok, az én sorsom,
e mély sor a homlokodon:
bocsáss meg,
nem így akartam, ennyi lett,
ki sorsa ez, enyém, tied?
nem tudom.

Szobákban éjjel, idegen
tükrök előtt néha megállok:
nézd anyám, fiad idegen
arcán indulnak már a ráncok,
hasonlók, mint a tieden,

és kopva, elomolva, mállva
két testünk visszaporlik lassan
egy testbe, egy porba, egy anyába.

Felelni

Néha felelni kell az élet kiszámíthatatlanul bekövetkező,
s elodázhatatlanul végzetes pillanataiban: felelni kell,
az egészre. Ki vagyok? Mit akarok?
Ki ellen, kinek érdekében akarok élni?
Miért? Milyen képességekkel, eszközökkel, felkészültséggel?
Ami fontosabb mindennél: milyen szándékkal?…
És, felelni az egészre: hol tartok?
Van-e még tartalékom áldozatkészségből, önzetlenségből,
vagy már csak megóvni és megmenteni akarok maradék készleteket?
Ez a pillanat az életben, amikor felelni kell.
Várják a választ, a csend nagy, drámai.
De ilyenkor megtudod és észreveszed,
hogy e kérdésekre szavakkal nem, csak az élettel lehet felelni.

Márai Sándor: Naptár

Az éjjel kérdezi napjaimat
derengve adja a feleletet
a reggel
valaki tépdesi lapjaimat
mindennap kevesebb leszek
eggyel.

Köszönjük, hogy megnézted Márai Sándor legszebb versei anyagunkat.

The post Márai Sándor legszebb versei appeared first on Meglepetesvers.hu.

Én fekszem itt

Én fekszem itt a kihűlt földön:
eleven kincse még a nyárnak,
vétkek s rossz jelek rohamozva
édes húsomra idejárnak.

Igazán s végleg téged várlak,
érdes tüllben gyere lassúdan,
horzsolj végig s hagyj itt örökre
izzó kikerics-koszorúban.

A bánat hajnala

A csillagoknál voltam őrszem
s boroztam fényes éjszakán.
Mint hideg pohár cseng a hajnal,
kihűlt szerszámok néznek rám.

Szívemet látom őszi kertben,
tartja egy szép hajas-baba,
fekete szallagok susognak,
eljött a bánat hajnala.

Ó, csodálatos jégvirág

Ó, csodálatos jégvirág,
táncolva megdermedt leány,
fátyolos, csipke-kombinés,
napvilágomnak ablakán.

Csillag-kripta a két szeme,
kialudtak a csillagok,
lángudvarukba éjjelre
meghíva nem ballaghatok.

Ó, csodálatos jégvirág,
mi lesz így velem s teveled?
Ha rádlehelek: tovatűnsz,
ha megbűvölsz: megdermedek.

Balatonparton

Balatonparton a
nádi világban
megbújtam egyszer
s csuda szépet láttam
bóbitás nádon
nádi veréb fészket
sás bokor alján
kis vízicsibéket.

Vad ruca moccant
topogott a vízre
barna liléit
vízi útra vitte
senki se látta
csak magam csodáltam
ott a víz partján
még sokáig álltam.

Játszott a nádas
széllel és derűvel
s hazaindultam
nádi hegedűvel.

Álomi beszédem 

Zöldellve ez a föld hatalmas
meleg záporoktól szerencsés
mintha nem történt volna semmi
s nem is kellene egymást enni
szemed is öceán-derengés
nem igaz a fűzek bánata
ha zöld hát akaratos élet
gyümölcs a virágok távlata
az árva ág se tud pihenni
mintha nem történt volna semmi
se csoda se halál se szégyen
remény szopik a selymes fényben
millió arca buborékol
semmi katonás villogás
a végzet fűvel koronás
moha-labdává lett a téboly
hallgatom álomi beszédem
szívemnek bilincs-oldozás
szól a fejemnek: feledj szépen
szerveid siess rendbeszedni
mintha nem történt volna semmi.

Elfogynak a fák

Elfogynak a fák a parton

éjszakánként lassan, lassan,

amikor az Isten szeme

jéggé fagy a kék magasban.

Ilyenkor az éhes fűrész

nem énekel, mert nem szabad.

Ilyenkor az éhes ember

nem nyöszörög, bár megszakad.

Fáért nem kár, lesz helyette,

hisz tavasz jön, új ültetés,

de a nyomor parancsol itt,

melle csupa kitüntetés.

A tuskókon Isten keze

kalácskát formál a holdból

az éhező kisdedeknek,

de csak holdból, de csak holdból.

Csillagrugó éjszakában

Homlokodon fehér kötés,
blúzod alatt szívröpködés.

Omló hajad üstökfénnyel
kavarodik az enyémmel.

Csókom dobog ajkaidon,

mint a paripa a hidon.

Szeder-ágak árnyékában,

csillagrugó éjszakában.

Szeder-ágon sárga levél,

holnapra a földre alél.

Értsd meg, értsd meg, kis Mária:

minden élet halál fia…

Hajnal előtt elkísérlek,

ablakodon besegítlek.

Csillagrugó éjszakában

vetve szénából az ágyam.

Csavarodok lópokrócba,

jön az álom: égi rózsa.

Fönn a szénán a mennyország,

megjelenik a te orcád.

Tücsök húzza gyönyörűen,

szív dobog a hegedűben.

Kis egerek a sípjukat

fujják rózsás kisujjukat.

Riadozva fölébredek:

rámharsog az őszi hideg.

Így írlak versbe

Ingeden a csipke tejfogait

ahogy becézi kisujjad, ahogy

sastollal a mosolyt orrod alá

idézed mesébeillőn, ahogy

mérkőzöl dömhec erőkkel, ahogy

állva a világ siratófalán

még a kőbabát is dajkálgatod,

így írlak versbe, maradj te remek,

a mulandóság kezére csapok,

ne tapogasson téged, – se halál

se nyű majd ne nyerjen bocsánatot.

The post Nagy László legszebb versei appeared first on Meglepetesvers.hu.

Íme a Csodálatos versek Új Kenyér Ünnepére válogatásunk.

Szilágyi Domokos: Új kenyér

Mosolyog a nyári dél,
az asztalon friss, fehér
új kenyér-
Honnan van az új kenyér?

Három traktor földet szántott,
a vetőgép búzát vetett,
felhő hullatta az esőt,
nap hullatta a meleget.

Szökkent a szár szép magasra,
jött a kombájn, learatta,
learatta, kicsépelte,
a gőzmalom megőrölte,
teherkocsi hazahozta,
anya pedig megsütötte

Mosolyog a nyári dél,
az asztalon friss, fehér
új kenyér.

Mészárosová Melinda: Augusztus 20.

Új lett a kenyér,
jó magyar, vegyél,
összeér két tenyér,
szentelt, egyél!

István fejére korona,
magyarnak, ej, otthona,
Szent lett István,
magyar király!

Él az állam,
ünnep a várban,
szikrázó tűzijáték
magyar hazában!

Kovács Sándor: A Nemzet kenyere

Érkezik a búza,
Jön minden irányból!
Kárpát-medencének
Távoli sarkából.

Ott termett e búza,
Hol magyarok élnek.
Búzavetés közben,
Magyarul beszélnek.

Boldogan adják ők,
Tettük szív és lélek.
Azt is jelzik ezzel,
Hogy még vannak, élnek.

Magyar ember veti,
Majd később aratja.
Magyar ez a búza,
Senki nem tagadja!

Háromszínű szalag
Díszít minden zsákot.
Gyorsabban ver szívem,
Mikor ilyet látok.

Messziről jött búzák,
Egy malomba mennek
És az őrlés folytán
Összekeverednek.

Összekeverednek
És együtt maradnak.
Nem válnak szét soha –
Egymásba porlanak.

Kenyér illat terjeng
Es pékség melege –
Kemencében van már
A Nemzet kenyere.

Oly szép ez a kenyér –
Mintha álom lenne.
Tizenötmillió
Búzaszem van benne.

Horváth Piroska: Új kenyér köszöntő…

Örökségünk

Parányi sóhajt nyög, megzizzen a szalma,
hegyes tarló szusszan – aratásnak vége…
…becsület, kitartás, a munka szorgalma –
beragyogja tiszta Magyar égnek kékje.

Magyar föld gazdájáé szeretne lenni,
szorgos emberé, kinek kérges a keze –
jobban senki nem tudja a kaszát fenni…
…mint borotva vág, józan paraszti esze,

felőrölte a gond – megtörte erejét,
mint aranyszemeket a morajló malom,
roppant a gyémántcsont – tűrte a nehezét…
…ember legyen földjén, ne egy igás barom,

ragyogó, friss hajnalfény harmatot fakaszt,
reggel illatára dalolnak a rigók,
magyar asszony, kerek kenyereket dagaszt,
cipók sorakoznak – kövér, formás cipók,

aranyszínre sülnek, mint a nap korongja,
mosolygós, ropogós, jó magyar kenyerek,
a kemence izzik – hangosan morogja…
… nyíltszívű emberek, dolgos a kezetek…

…szomjukat oltsa a piros bor zamata,
hófehér kenyérbél testüket táplálja,
smaragdzöld legyen az új világ tavasza –
jó, kövér Magyar föld biztos meghálálja!

Csöpp, nap-szívta hajú, maszatos gyermekek,
ropogós vekniből nagyokat harapnak,
pufók, rózsás-arcú – acélos jellemek…
magyarnak születtek, magyarnak – szabadnak,

gazdájáé lenne a kövér, Magyar föld,
azé, ki megöntözte verejtékével,
táplálta kitartás a vetést – tengerzöld,
átfestette a tarlót bíborvérével,

talpuk alatt lüktet az otthonunk lelke,
ó, édes, szép hazánk – nőjön a gabona,
áldja meg munkájuk – magyarok Istene,
övék e drága föld – nemzetünk vagyona,

…piros vér buggyant ki megfeszült eréből –
hófehér sifonnal kötözte az asszony,
húzta az igáját – zöld lett a reménytől
a tiszta, Magyar föld – örökül maradjon!

Reményik Sándor: Mindennapi kenyér

Amit én álmodom
Nem fényűzés, nem fűszer, csemege,
Amit én álmodom:
Egy nép szájában betevő falat.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.

Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem cifraság a szűrön,
Nem sujtás a magyarkán,
Nem hívságos ünnepi lobogó,
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem pompázom, de szükséges vagyok.

Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Ha tollat fogok: kenyeret szelek.
Kellek, tudom. Kellek nap-nap után,
Kellek, tudom. De nem vagyok hiú,
Lehet magára hiú a kenyér?
Csak boldog lehet, hogy megérte ezt.
Kellek: ezt megérteni egyszerű,
És – nincs tovább.

Az álmom néha kemény, keserű,
Kérges, barna, mint sokszor a kenyér,
De benne van az újrakezdés magja,
De benne van a harchoz új erő, –
De benne van az élet.

Még:Új kenyér versek egy csokorban

The post Csodálatos versek Új Kenyér Ünnepére appeared first on Meglepetesvers.hu.

Az aratás után Szent István-napra sütötték az új búzából készült első kenyeret. Kihagyhatatlan része a kenyéráldás. A nemzeti színű szalaggal átkötött, frissen készített kenyeret ünnepélyesen megszentelik, felvágják, és szétosztják a darabjait.

Emlékezzünk meg erről a nagy napról az alábbi szerzeményekkel!

Szilágyi Domokos: Új kenyér

Mosolyog a nyári dél,
az asztalon friss, fehér
új kenyér-
-Honnan van az új kenyér?

Három traktor földet szántott,
a vetőgép búzát vetett,
felhő hullatta az esőt,
nap hullatta a meleget,
szökkent a szár szép magasra,
jött a kombájn, learatta,
learatta, kicsépelte,
a gőzmalom megőrölte,
teherkocsi hazahozta,
anya pedig megsütötte.

Mosolyog a nyári dél,
az asztalon friss, fehér
új kenyér.

Reményik Sándor: Mindennapi kenyér

Amit én álmodom
Nem fényűzés, nem fűszer, csemege,
Amit én álmodom:
Egy nép szájában betevő falat.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem cifraság a szűrön,
Nem sujtás a magyarkán,
Nem hívságos ünnepi lobogó,
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem pompázom, de szükséges vagyok.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Ha tollat fogok: kenyeret szelek.
Kellek, tudom. Kellek nap-nap után,
Kellek, tudom. De nem vagyok hiú,
Lehet magára hiú a kenyér?
Csak boldog lehet, hogy megérte ezt.
Kellek: ezt megérteni egyszerű,
És – nincs tovább.
Az álmom néha kemény, keserű,
Kérges, barna, mint sokszor a kenyér,
De benne van az újrakezdés magja,
De benne van a harchoz új erő, –
De benne van az élet.

Gősi Vali: Áldott kenyerünk

Álmodom
az otthon kenyér illatával,
látom nagyanyám hófehér haját,
amit dagasztáskor kendőjébe zárt,
ha előkerült a nagy sütőlapát, és
langyos cipókkal telt meg a kosár.

Ráncaiban
rejtőző, bársony mosolyát
idézi a múltból derengő ős-erő,
boldogság, az a tiszta élet,
– szép, áldozatteli -, amely a fényűzést
hírből sem ismeri…

Akkor még áldott volt
a szelek játéka, ha a kemencében
a lángot szította. Minden kenyérsütés
újrakezdést érlelt, a búzából nyert új liszt
maga volt az élet.

Álmodom
néha nagyanyám kezével,
égi áldást rajzol mennyei kenyéren…

Horváth Piroska: Mindennapi kenyerünk…

A napsugártól aranyba dőltek
anyaföld ölén a búzaszemek,
majd ízzé-porrá, apróra törtek –
dagasztottak a szorgalmas kezek,

szép ropogósra pirultak, sültek
aranycipók a kemence ölén…
…péksütemények asztalon gyűlnek,
kifli tetején roppan a kömény,

testet táplálja a magyar kenyér,
zsemle és kifli, a kalács foszlós,
hazai ízek – ez mindent megér,
jöhet a linzer, ízes és omlós,

vet a magyar nép, aztán meg arat,
izzik a munka kérges kezétől,
párnás a tészta, pufókra dagad,
parázs a napfény tüzes szemétől,

megmunkálják a termékeny földet…
…magyar búzából sütnek kenyeret,
eszméket kaptak – okosat, bölcset,
Isten áldja a dolgos kezeket!

Horváth Piroska: Új kenyér köszöntő…

Örökségünk

Parányi sóhajt nyög, megzizzen a szalma,
hegyes tarló szusszan – aratásnak vége…
…becsület, kitartás, a munka szorgalma –
beragyogja tiszta Magyar égnek kékje.

Magyar föld gazdájáé szeretne lenni,
szorgos emberé, kinek kérges a keze –
jobban senki nem tudja a kaszát fenni…
…mint borotva vág, józan paraszti esze,

felőrölte a gond – megtörte erejét,
mint aranyszemeket a morajló malom,
roppant a gyémántcsont – tűrte a nehezét…
…ember legyen földjén, ne egy igás barom,

ragyogó, friss hajnalfény harmatot fakaszt,
reggel illatára dalolnak a rigók,
magyar asszony, kerek kenyereket dagaszt,
cipók sorakoznak – kövér, formás cipók,

aranyszínre sülnek, mint a nap korongja,
mosolygós, ropogós, jó magyar kenyerek,
a kemence izzik – hangosan morogja…
… nyíltszívű emberek, dolgos a kezetek…

…szomjukat oltsa a piros bor zamata,
hófehér kenyérbél testüket táplálja,
smaragdzöld legyen az új világ tavasza –
jó, kövér Magyar föld biztos meghálálja!

Csöpp, nap-szívta hajú, maszatos gyermekek,
ropogós vekniből nagyokat harapnak,
pufók, rózsás-arcú – acélos jellemek…
magyarnak születtek, magyarnak – szabadnak,

gazdájáé lenne a kövér, Magyar föld,
azé, ki megöntözte verejtékével,
táplálta kitartás a vetést – tengerzöld,
átfestette a tarlót bíborvérével,

talpuk alatt lüktet az otthonunk lelke,
ó, édes, szép hazánk – nőjön a gabona,
áldja meg munkájuk – magyarok Istene,
övék e drága föld – nemzetünk vagyona,

…piros vér buggyant ki megfeszült eréből –
hófehér sifonnal kötözte az asszony,
húzta az igáját – zöld lett a reménytől
a tiszta, Magyar föld – örökül maradjon!

Még: Megható versek Új kenyér ünnepére

The post Új kenyér versek egy csokorban appeared first on Meglepetesvers.hu.

Ebben az időszakban még érdemes kihasználni a jó időt, a hangulatos szerzeményekkel, a szép augusztusi versek listájával pedig igyekszünk még jobban segíteni a ráhangolódást!

Üdvözöllek a „Szép augusztusi versek” című gyűjteményünkben! Az augusztus egy olyan hónap, amely magában hordozza a nyár végi szépséget és a változásokat. Ahogy a természet lassan átadja helyét az ősznek, az emberi lélek is átélheti a lelkesedés és a nosztalgia keverékét.

Ebben az időszakban a nap sugarai még mindig gyengéden simogatják az arcunkat, de az éjszakák hűvösebbé válnak, arra emlékeztetve bennünket, hogy az idő kerekén egy új szezon közeleg. Az augusztusi táj is megváltozik, ahogy a virágok elbúcsúznak, és az őszi színek fokozatosan megjelennek.

A versek ereje az, hogy meg tudják örökíteni ezeket az érzéseket és pillanatokat, átadva az olvasónak a költő által átélt élményeket és gondolatokat. A „Szép augusztusi versek” gyűjteményében olyan alkotásokat találsz, melyek megidézik az augusztus varázsát, bemutatva az évszak egyedi vonásait és az emberi lélek rezdüléseit.

Legyen szó a színek játékáról a naplementében, az elmúlás és az újjászületés körforgásáról, vagy éppen a nyár utolsó boldog pillanatairól, minden vers egy kis szeletet örökít meg az augusztusi hangulatból. Reméljük, hogy ezen költemények olvasása inspiráló és megindító élményt nyújt majd, és segít elmerülni a nyár végi időszak varázslatos atmoszférájában. Kellemes olvasást kívánunk!

Babits Mihály: Augusztus

A falunak tornya karcsu,
körül karcsu könnyü fák
falu fölött vörös arcu,
sárga bajszu holdvilág.
A vasúton szállok messze,
messze, messze csöndesen,
és tünődöm, enyém lessz-e,
vagy már veszve, kedvesem?
Aki egyszer, egy szép estén,
szép csöndeskén rámhajolt,
enyém lessz-e még édeském,
ki egy estén enyém volt?
Illyen messze, halk zugolyba
véle volna jönni jó,
hol egymásnak válaszolva
tücsök szólna millió.
Lelkem is itt szertecicáz,
elmóricáz csöndesen,
s megpihen egy fehér cicás
kukoricás ereszen. –
Ó jaj, a vonat megindul,
lassan indul, tétováz
s eltün a táj dombjain tul
zene, hold és állomás.

Tóth Bálint: Augusztusi este

A rózsa lábujjhegyre áll,
tárt pillákkal nézi a holdat.
Alszik fészkén a jégmadár,
fenyőn feketerigók szólnak,
s egyenként elhallgatnak ők is,
elszunnyadnak a tág mezők is,
hangolnak tücskök, pengetik,
felcsap a fülemüle-trilla,
s egy tündér csillagkönnyeit
az ég kék kötényébe sírja.

Borsi Gábor: Meteorok

Félelmet keltenek a szívekben, a lelkekben.
Mégse foglalkozik komolyan velük senki sem.
Minden évben augusztus derekán látjuk őket.
Mint ezer csillagszóró, borítják be hajnali egünket.

Hatalmas nagy seregüknek se párja, se száma!
Nagy sokaságukat senki meg se számlálja.
Míg a kicsinyeik csak örömet okoznak nekünk.
Ha hiszel benne, minden kívánságod teljesül velük.

De a nagyjaik oly gigászian hatalmasak.
Kisebb országokat beterítenek, ha úgy akarnak.
Félelmetes erejüknek pusztító minden órája.
Az ő dicsőségük lesz egyszer a világunk pusztulása.

Őrni: Augusztusi ének

Kertkapumon kopogott Augusztus reggele,
postaládámban kis méhecskék döngicséltek,
befészkeltek a nyáron, megtehették, nem vártak
számlákat, leveleket, éltek vidámságban,
s én is megörültem, olvastam az üzenetet:
Megérkeztem! Kedvenc hónapom, születésem,
csodálatos utazásaim időpontja,
tengerparti nyaralások, barangolások a
kultúrák kincsesbányáiban, művészetek
szentélyeiben, melyeknek mostan lehetek
hírnöke az írásaimban – végre itt vagy!
Tükörbe nézve figyeltem tetteimet, magam
mögött hagyott gondolataimat, egy évemet,
mely szenvedélyes érzelmekkel volt telis-tele,
jó és rossz jött-ment… így megfogtam tarisznyámat,
kezembe vettem a vándorbotom – mogyorófa
szülötte -, Hektor barátomnak füttyentettem:
– Nosza gyerünk, kirándulásra hív a Természet!
Szép idő kacsintott sétánkon, napsugarak
érkeztek enyhe szellőszárnyon, megsimogatva
a fáradókat, bárányfelhők legelésztek
délkeletre bandukolva uzsonnaidőben:
így köszöntött a kilátóhelyen álló pad,
melyre leültem, kutyám mellett helyet foglalva.
Nézelődtünk, én tátott szájjal, ő lógó nyelvvel,
gyönyörködve utazgatott a tekintetem
végig a vidéken, sárkányrepülő pilóta
integetett boldogan vitorlázva, szabadnak
képzelve magát, ám ott körözött a fenyves
felett a vércsepár: – Oly magasságokba, Ember
nem kerülhet! Hallottam a vidám gyermekkacajt
a tó felől – fürdőztek -, s gólyacsalád felszállva
a nádas mentén repkedett, már készülődtek:
– Igen, vár a nagyvilág, sok-sok szépséges hely!
Erdőn-mezőn át, szőlőfürtöket látogatva,
árkon-bokron keresztüllépve ballagott a
férfi – vándorszerzet kinézet, oly magamféle -,
s a levegő megtelt távoli almaszüretek
illatával… Ő volt Augusztus – ruhájának
vörös színét megismertem -, asszonyok daloltak
búcsúnapokon nyomában, Szent István ünnepének,
az Új kenyér havának népszerű képviselője.
Napnyugta varázsolta festőire a tájat,
amikor hazafelé indultunk, róka koma
bújt előlünk odújába… s lám, vártak telkemen
trombitavirágaim kinyílva, üzenettel
feldíszítve: – Írj tovább szépen, énekelj soraidban!

Radnóti Miklós: Naptár
Augusztus

A harsány napsütésben
oly csapzott már a rét
és sárgáll már a lomb közt
a szép aranyranét.
Mókus sivít már és a büszke
vadgesztenyén is szúr a tüske.

The post Szép augusztusi versek appeared first on Meglepetesvers.hu.

Nagy László költészete egyszerre fájdalmasan őszinte és felemelően szép. Versei olyan témákat érintenek, mint az emberi sors, a szerelem, a halál vagy a hazaszeretet – mindezt különleges képi világgal és nyelvi erővel átszőve. Nem véletlen, hogy olvasóink újra és újra visszatérnek ezekhez a sorokhoz.

Vajon te hányat ismersz ezek közül a gyönyörű versek közül? Meglepődnél, melyik sorokat idézik a legtöbben esküvőn, ballagáson vagy épp gyászbeszédben. Böngészd végig a listát, és merülj el újra Nagy László világában – talán egy vers most is szíven talál.

Ha szereted Nagy László költészetét, ne állj meg itt! Fedezd fel a kevésbé ismert gyöngyszemeit is, vagy küldd tovább kedvenc versedet valakinek, akinek szüksége van egy erős mondatra a nap végén.

A ranglisták oldalunk látogatottsági adatai alapján készült.

Ezek voltak a legkedveltebb Nagy László versek 2019-05-17 és 2019-06-17 között.

1. Nagy László: Adjon az Isten
2. Nagy László: Ki viszi át a szerelmet
3. Nagy László: Én fekszem itt
4. Nagy László: Kinek fáj, emberek?
5. Nagy László: Elfogynak a fák
6. Nagy László: Tűz
7. Nagy László: Dióverés
8. Nagy László: Köd-konda támadt
9. Nagy László: Csönd
10. Nagy László – Figyelmeztetés

Ezek voltak a legnépszerűbb Nagy László versek 2018-06-16 és 2019-06-16 között.

1. Nagy László: Adjon az Isten
2. Nagy László: Ki viszi át a szerelmet
3. Nagy László: Kinek fáj, emberek?
4. Nagy László: Elfogynak a fák
5. Nagy László: Tűz
6. Nagy László: Dióverés
7. Nagy László: Köd-konda támadt
8. Nagy László: Én fekszem itt
9. Nagy László: Gyászom a Színészkirályért
10. Nagy László: Csönd
11. Nagy László – Figyelmeztetés

The post Nagy László 10 legnépszerűbb verse – Hányat ismersz belőlük? appeared first on Meglepetesvers.hu.

A magyar költészet kincsestárában Pilinszky János neve kiemelkedően csillog. Verseiben a létezés kihívásai, az emberi sors és a spiritualitás keresése fonódik össze egyedülálló módon.

Bár számos alkotása keltett már mély érzéseket az olvasókban, a közönség és a kritikusok egyaránt egyetértenek abban, hogy létezik egy olyan mű, mely a költő teljes zsenialitását összegzi.

Íme az a vers, melyet sokan az író legszebbnek tartott alkotásaként emlegetnek.

Pilinszky János: Örökkön-örökké

Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz,
maradék szemérmem némasága ez,
úgyse hallanád meg, hangot ha adok,
sűrü panaszommal jobb ha hallgatok.
Tűrök és törődöm engedékenyen:
mint Izsák az atyját, én se kérdezem,
mivégre sanyargatsz, teszem szótalan,
szófogadó szolga, ami hátra van.

Keserüségemre úgy sincs felelet:
minek adtál ennem, ha nem eleget?
miért vakitottál annyi nappalon,
ha már ragyogásod nem lehet napom?

Halálom után majd örök öleden,
fölpanaszlom akkor, mit tettél velem,
karjaid közt végre kisírom magam,
csillapíthatatlan sírok hangosan!

Sohase szerettél, nem volt pillanat,
ennem is ha adtál, soha magadat,
örökkön-örökké sírok amiért
annyit dideregtem érted, magamért!

Végeérhetetlen zokogok veled,
ahogy szoritásod egyre hevesebb,
ahogy ölelésem egyre szorosabb,
egyre boldogabb és boldogtalanabb.

The post Sokak szerint ez Pilinszky János legszebb verse appeared first on Meglepetesvers.hu.

Pilinszky János költészete a 20. századi magyar irodalom egyik legnagyobb hatású és legérzelmesebb hangja.

Versei mélyen emberiek, egyedülálló stílusukkal és kifejezőerejükkel a mai napig sokakat elgondolkodtatnak és megérintenek.

Összeállításunkban most bemutatjuk Pilinszky János 10 legnépszerűbb versét. Nézd végig a listát, és tudd meg, hányat ismersz már belőlük!

A ranglisták oldalunk látogatottsági adatai alapján készül – rendszeresen.

Ezek voltak a legkedveltebb Pilinszky János versek 2024-08-18 és 2024-07-18 között.

1. Pilinszky János: Áldott szédület
2. Pilinszky János: Anyám
3. Pilinszky János – A nap születése
4. Pilinszky János: Stigma
5. Pilinszky János: Levél
6. Pilinszky János: Trapéz és korlát
7. Pilinszky János: Örökkön-örökké
8. Pilinszky János: Őszi vázlat
9. Pilinszky János: Életfogytiglan
10. Pilinszky János – Fabula

Ezek voltak a legkedveltebb Pilinszky János versek 2020-11-21 és 2020-10-21 között.

1. Pilinszky János: Áldott szédület
2. Pilinszky János: Örökkön-örökké
3. Pilinszky János: Téli ég alatt
4. Pilinszky János: Kihűlt világ
5. Pilinszky János: Majd elnézem
6. Pilinszky János: Apokrif
7. Pilinszky János – A fényességes angyal is
8. Pilinszky János: Levél
9. Pilinszky János: Egy szép napon
10. Pilinszky János: Őszi vázlat

Ezek voltak a legkedveltebb Pilinszky János versek 2019-05-17 és 2019-06-17 között.

1. Pilinszky János: Örökkön-örökké
2. Pilinszky János: Apokrif
3. Pilinszky János: Majd elnézem
4. Pilinszky János: Kihűlt világ
5. Pilinszky János – A fényességes angyal is
6. Pilinszky János: Azt hiszem
7. Pilinszky János: Téli ég alatt
8. Pilinszky János: Levél
9. Pilinszky János: Elég
10. Pilinszky János: Könyörgés

Ezek voltak a legnépszerűbb Pilinszky János versek 2018-06-16 és 2019-06-16 között.

1. Pilinszky János: Örökkön-örökké
2. Pilinszky János: Apokrif
3. Pilinszky János: Majd elnézem
4. Pilinszky János: Kihűlt világ
5. Pilinszky János – A fényességes angyal is
6. Pilinszky János: Azt hiszem
7. Pilinszky János: Téli ég alatt
8. Pilinszky János: Őszi cirkusz
9. Pilinszky János: Miféle földalatti harc
10. Pilinszky János: Trapéz és korlát

Pilinszky János költészetének jellemzői

• Letisztultság és tömörség: Versei gyakran rövidek, de sűrűek, minden szónak súlya van.

• Létezés és transzcendencia: Gyakran foglalkozik az emberi lét végességével, az istenkereséssel, a szenvedéssel és a megváltás lehetőségével.

• Személyesség és egyetemesség: Saját élményeiből, érzéseiből indul ki, de azok mindig túlmutatnak az egyéni sorson.

The post Pilinszky János 10 legnépszerűbb verse – Hányat ismersz belőlük? appeared first on Meglepetesvers.hu.

Ahogy a nyár az öröm és a szabadság időszaka, úgy tükröződik ez a bőség és gazdagság a versek világában is. A „Legszebb júliusi versek” című cikkünkben olyan alkotásokat gyűjtöttünk össze, amelyek felidézik a július hónap jellegzetes hangulatát és különlegességét.

Július, az év hetedik hónapja, tele van melegséggel, napfényes napokkal, és gyönyörű természeti csodákkal. A versek segítenek megörökíteni a nyár pompáját, és megfestik a természet látványos képeit. A lengedező szellő, a sziporkázó tengerpart, a távoli hegyek látképe és a színes virágmezők mind-mind inspirációt adnak a költőknek, hogy szavakba öntsék az élmények gazdagságát.

Július nem csupán a természet megcsodálásáról szól, hanem az érzelmekről és az emlékekről is. A vakációk, a baráti összejövetelek, a családi programok és az elmerült gondolatok mind-mind olyan témák, amelyek megjelennek ezekben a versekben. Az élet örömei és a boldogság pillanatai áthatják a költeményeket, miközben a múlt emlékei meghittséget és nosztalgiát hoznak a szavakba zárt sorokban.

A „Legszebb júliusi versek” cikkünkben olyan költeményeket találhatnak, amelyek felfedeztetik önökkel a júliusi hónap különleges értékeit és érzéseit. Ezek a versek megadhatják a lehetőséget, hogy elmerüljenek a nyár varázsában, és újraéljék ezeket a pillanatokat, akár a tengerparton sütkérezve, akár egy fa árnyékában üldögélve.

Engedjék, hogy a „Legszebb júliusi versek” cikkünk elvarázsolja és elrepítsen a nyári meseszép élmények birodalmába, és találjanak örömöt és inspirációt a költők szavain keresztül!

Radnóti Miklós: Július

Düh csikarja fenn a felhőt,
fintorog.
Nedves hajjal futkároznak
mezétlábas záporok.
Elfáradnak, földbe búnak,
este lett.
Tisztatestű hőség ül a
fényesarcú fák felett.

Szabó Lőrinc: Nyár

Nézd csak, bolondul, karikázva
hogy összecsap az a két sárga
lepke! hogy kezd tündéri táncba!

hogy gyúrja egymást, hogy forog!
Négy szárnyuk százfelé lobog,
pedig egyhelyben kavarog.

Csókolóznak? vagy marakodnak?
Most hirtelen egybefogóznak,
s nyílegyenest fölfurakodnak.

föl, föl, föl, ingó, lebegő
tornyot húzva, mely repdeső
útjuk nyomában égbe nő,

függőlegesen rakéta: már a
bükk magasában, már a nyárfa
csúcsánál járnak: már a drága

túlvilágban szikráznak a
kék őrületben, ahova
csak a szerelem mámora

vagy az se emel! Ott repülnek!
Ott! Hol? Fény! Látod? Tovatüntek…
Magukkal vitték a szemünket!

Nagy László: Ki viszi át a szerelmet

Létem ha végleg lemerült,
ki imád tücsök hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem, ha végleg lemerült,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!

József Attila: Hangya

A bábok között elaludt egy hangya.
Szél, a bábokat most el ne fúdd!
Különben jó az is.

Kis, fáradt fejét csillámokra hajtja,
és alszik véle csöpp árnyéka is.

Egy szalmaszállal fölkelteni szépen!
De jobb, ha már indulunk haza,
erősen beborult-

A bábok közt elaludt egy hangya,
és -hopp- egy csöpp már a kezemre hullt.

Gulyás Pál: A méhekhez

Süt a szép Nap, szép virágot
nyit a boldog július,
most születnek a villámok,
ott, ahol az ég borús.
Kicsi méhek, ti a füvek
halkan zörgő fiai,
legyetek a nyárhoz hűek,
ajtajához hajlani!…”

The post Legszebb júliusi versek appeared first on Meglepetesvers.hu.

Jöjjön ballagási versek 8. osztályosoknak összeállításunk.

Sándor Viola: Ballagás

Ez a vers az általános iskolától búcsúzó diák érzéseit fogalmazza meg. A költemény kiemeli, hogy a ballagás egy új, nehezebb, de izgalmasabb élet kezdetét jelenti. A barátok fontosságára, a nyár megélésére és az előttük álló akadályok leküzdésére is biztatja a ballagókat:

Ballag már a vén diák
Itt hagyja az iskolát
Elbúcsúzik tőletek
Megy tovább

Ballag már a diák
Ott hagyja az általános iskolát
Kezdődik egy másik élet,
Mi már nehezebb lesz.

De bármilyen akadályt
Gördítsen eléd az élet
Megfontoltan, okosan tedd azt helyre.

Bár elballagtál,
Másik suliba kerülsz,
Mi nem lesz könnyű,
De mindig lesznek barátok
Kik felvidítanak egy rossz nap után.

Most ballagtál
S mielőtt másik sulit kezdenél
Töltsd szépen nyaradat,
Mert egy nehéz út az, min most elindulhatsz

Reményik Sándor: Mi mindig búcsúzunk

Ez a klasszikus vers a búcsúzás örök, életünk minden szakaszát átszövő motívumát emeli ki. Nemcsak az iskolától, hanem minden pillanattól, élménytől, embertől folyamatosan búcsúzunk:

Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,

A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, – minden könny, – vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, –
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindig búcsúzunk.

Jobbágy Károly: Búcsúzó

A tanároktól, iskolától való búcsú megható pillanatait örökíti meg. A vers hangsúlyozza a pedagógusok szerepét, a közösen megélt élményeket, és azt, hogy a tanult értékek végigkísérik a diákokat az életben:

Búcsúzunk attól,aki minket
éveken át a jóra intett,
tanított -s védett,hogyha kellett;
így cseperedtünk szíve mellett.

Mennyi apró és nagy viharban
vitt minket féltve,szinte karban;
lelkünket mentve,fedve sokszor
óvott jövendő záporoktól.

Volt otthonunk és legtöbbünknek
anyánk,apánk -ki kísért minket;
de amit ők nem tudtak adni,
azt kaptuk itt nyolc év alatt mi.

Apró gyermekként még remegve
léptünk ebbe az épületbe,
s most úgy megyünk el,hogy az élet
titokból -tiszta törvénnyé lett.

Bárhová nézünk,most már minden
úgy villan vissza szemeinkben,
ahogy hosszú pár éves múltunk
alatt azt itten megtanultuk.

Feledheti anyját a gyermek?
– Álmában új életre kelnek,
s öreg korban is fényben állnak
gesztusai elmúlt szavának.

Épp így mi is már mindenképpen
magunkba zárva,rejtve,szépen
visszük azokat,kik szeretnek,
s emlékét derűs reggeleknek.

S pajzsként emeljük,hogyha zordul
kínoknak kardja ránk csikordul,
mert az a pajzsunk,az a vértünk,
mit itt tanultunk,s végigéltünk.

Ballagás

Az életed egy új fordulatot vesz,
Egy régi ajtó zárul be előtted.
De ne félj, hiszen ez nem a vég,
Hanem egy kezdet, egy új, ismeretlen kép.

Soha ne felejtsd el, kik téged szeretnek,
Soha ne fordíts hátat az embereknek.
Szeresd a szépet, keresd a jót,
Ha szükséged van rám, én mindig itt vagyok.

Tudni akarod, hogy mit gondolok?
Rendben, neked elmondhatom.
Új diákok, tanárok és új iskola,
Sok minden változik, de te maradj önmagad.

Ha megfogadod a tanácsom,
Semmi baj nem érhet a világon.
De légy erős, kitartó és bátor,
Amilyenre szeretnéd, úgy formáld a világot!

Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba

Ady verse a felnőtté válás küszöbén álló diákok érzéseit, az iskolához fűződő hálát és az élet nagy kihívásait fogalmazza meg. A vers üzenete: a diákévek emlékei, az iskolában tanult értékek végigkísérik a fiatalokat a felnőtt életben is:

Június volt s ujjongtunk, nincs tovább,
Most gyertek szabad mellű örömök
S pusztuljatok bilincses iskolák.

De elcsitult a jókedv-förgeteg
S helyére ült a döbbent némaság:
Köröttünk már az Élet csörtetett.

Óh, ifjui, szent megjózanodás,
Komoly, nagy fény, hős férfiú-szerep,
Emléketek ma is milyen csodás.

Hős harc az Élet és megélni szép,
Ha hozzáedzik tüzes szív-kohók
Ifjú vitézlők lengeteg szívét.

Ha élet zengi be az iskolát,
Az élet is derűs iskola lesz.
S szent frigyüket így folytatják tovább.

Én iskolám, köszönöm most neked,
Hogy az eljött élet-csaták között
Volt mindig hozzám víg üzeneted.

Tápláltad tovább bennem az erőt,
Szeretni az embert és küzdeni
S hűn állni meg Isten s ember előtt.

Június van s nagyon magam vagyok
S kisértenek élt éltem árnyai
S az elbocsátó iskola-padok.

S én, vén diák, szívem fölemelem
S így üdvözlöm a mindig újakat:
Föl, föl, fiúk, csak semmi félelem.

Bár zord a harc, megéri a világ,
Ha az ember az marad, ami volt:
Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.

A tanítás utolsó napján

Mi elmegyünk, a tanításnak vége,
vakációnk már, több nem lesz nekünk.
Elhagyjuk az iskolánk kapuját,
így fut majdan tovább a mi életünk.

Tovarobog, mint gyorsvonat az éjben,
mi csak sejtjük, milyen kinn a táj.
Megszerzett tudásunk poggyászként cipeljük,
nagy szükségünk lesz rá, mert haladni muszáj.

Mi búcsúzunk -, osztályunk küszöbét,
nem lépjük át, soha már talán.
És nem fogunk többé együtt lenni,
mint ifjú diákok, sok fiú s leány.

Emlékeink is halványodnak majdan,
mint ahogyan ablakra pára száll.
Az iskolánk kapuján kilépve,
megmarad mibennünk egy örök hiány.

A búcsú mindig veszteséget érzet,
elhagyjuk egymást, mint vonat állomást.
Gyertek tehát, vígadjunk utoljára,
igyunk meg hát, egy végső áldomást!

Poharaink emeljük jövőnkre,
és hogy ne feledjük egymást el soha!
Csillag, mely mutatja utunkat az éjben,
olyan lesz számunkra ez az iskola!

Szonett ballagóknak

Néktek ragyog ma, tiétek az ünnep,
a szó, a könny, a mosoly s a .
Körétek gyűlik szinte a világ,
s mi néktek adjuk búcsúzó szivünket.

Az életet, mely jutalmaz és büntet,
s melyben az örökké diák,
most jelképezi zöld májusi ág,
s halljuk: reménytől szívetek hogy lüktet.

Szép lassúsággal, búsan szól az ének,
föl-fölrepülne, leszáll, tétováz,
a sok kopott pad integet felétek,

tán könny is csordul, nem tudni okát.
Elsápadva a messzeségbe néztek,
s a szívetekben fölzeng, hogy: tovább!

Donászi Magda: Búcsú

Búcsúzzunk jókedvvel!
Búcsúzzunk vidáman!
Egyszer találkozunk
Majd az iskolában.

Addig arra kérem
Az új nagycsoportot:
Mackóra, babára
Viseljenek gondot.

Vízipálmánk szomjas,
Nagyon sokat iszik.
A kaktusz keveset,
Kövirózsánk kicsit.

Vigyázzatok könyvre,
Kisszékre, kiságyra!
Kedves új nagycsoport!
A viszontlátásra!

Ballagás

Életem lépcsőfokát magam előtt lépem
Amit tettem, amit érzek, azokról van képem
Most, hogy itt vagyok, bár sokat tettem érte
Ami eddig volt, az is már megérte

Ünnepelni jöttem, de nem egyedül vagyok
Ha rátok nézek, látom, hogy szemetek ragyog
Itt van sok emlék, a rosszak és jók
Van szabad élet, és vannak béklyók

Köszönök mindent, hogy veletek lehettem
Minden jót, mit tettem, veletek tehettem
És volt valaki, aki összetartott minket
Ha rágondolok, nem kérek semmiféle sminket

Az az egy férfi, ki mindenkor velünk volt
És hogy mikor mit tegyünk, csakis nekünk szólt
Most, hogy itt van a búcsú szomorú órája
Nagybetűs életünk előkészítő tanára

És ha az élet később mégis megró
Legyen ez számunkra örökös retró
Visszahozni a múltat, ez örök álom
Ami rossz volt, ami jó volt, sohase bánom

Ballagásodra

Érzem, most búcsúzni kell.
Nincs mit tenni, menni kell.
Hagyd a könnyet, elő a mosolyt,
Béke, nyugalom sose honolt.

Sok az emlék, jó és rossz,
Bár nem volt köztünk sok gonosz.
Akár boldog, akár nem,
Közös az összes emlékem.

Csak nem múlik ez a gombóc,
Mely torkomat kínozza,
Mégis jön a könny, mint folyó,
Kis csapatunk mítosza.

Ölelésed megnyugtat,
Régi jó barátom,
Nincsen nálad jobb barát,
Kerek e világon.

Hiányozni fogtok mind,
S elmúlt napjaink,
Leírni ezt a kínt,
Akár házi feladataink.

Emlékezzetek mindarra,
Mi együtt sikerült,
Ne gerjedjetek haragra,
Ha nem volt nagy sikerünk.

Remélem, ha kihajózunk
Az élet nagy vizére,
Egy-egy vihar össze hoz majd,
Pár nosztalgia-hétvégére.

Hamarosan elindulunk,
Mindannyian valamerre,
Majd egyszer elillanunk,
Mint egy tündérmesébe`.

De néha-néha, hébe-hóba,
Küldjetek majd képeslapot!
Húsvétra vagy Karácsonyra,
Csakhogy tartsuk a kapcsolatot.

Örülök hogy veletek
Nyolc csodás évet tölthettem,
Csak aztán jók legyetek!
Mert nincs több ötletem.

Utolsó percek, mint osztálytársak,
Utoljára nagy ölelés,
Jók voltatok, bajban társak,
Sosem volt hátunkban kés.

A búcsú fáj,
Tagadni kár,
Indulunk már,
Szelek szárnyán.

Ballagás

Eljött az idő,amire régóta vártunk,
amióta beléptünk az iskola ajtaján
csak erre a percre vártunk,
Számoltuk a hónapokat,a heteket,
kínzó napokat,a hosszú órákat,
a legvégsőbb rövid perceket.

Eljött a pillanat,és szabadok vagyunk!
De igazán senki sem boldog,
talán egy kicsit visszahúz a szívünk.
Lehet,hogy egymást már nem látjuk soha,
de végig kísérnek azok az emlékek
amit nekünk adott az iskola.

Csak nézzük egymást,és nem tudunk szólni,
Nem tudjuk elmondani,hogy jó volt veletek,
Hogy nagyon fogtok hiányozni,
Hogy jó lenne még egyszer,utoljára
együtt visszaülni az üres osztályba
csak egyetlen pillanatra.

Vagy egyszerűen nem mondjuk el,
Hogy az emlékeket,a tanárokat,a barátokat,
És egymást,soha nem feledjük el.
De valahol azt mindenki érzi,
Hogy az eltöltött hosszú éveket,
A szívünkben fogjuk őrizni.

Mégis fájdalmas az utolsó búcsú.
Nehezen,de elválunk egymástól.
Mindenki vidám,s egyben szomorú.
Talán,még egyszer visszatérünk,
De most hátat fordítva az iskolának,
Teli reményekkel végleg elmegyünk!

A ballagási vers szerepe

A ballagási versek segítenek feldolgozni a búcsúzás örömét és szomorúságát, kifejezik a hála, az emlékezés és a remény érzéseit. Egy jól megválasztott vers méltó lezárása lehet a nyolc évnek, és erőt adhat a továbblépéshez.

The post Ballagási versek 8. osztályosoknak appeared first on Meglepetesvers.hu.

A költemény egy meghatározó, lélekrázó vallomás a szerelemről, ahol a költő szívének rezdülései szinte tapinthatók. Ebben a versben Petőfi a természet apró jelenségeit – egy remegő bokrot, a Duna hömpölygését – használja fel, hogy a legbensőbb érzéseit kifejezze, miközben a szeretet és a vágyódás elemi erejű konfliktusa tárul elénk.

Nem véletlen, hogy ezt a verset sokan a magyar irodalom legmeghatóbb szerelmi vallomásai között tartják számon.

Jöjjön Petőfi Sándor – Reszket a bokor, mert… verse.

Reszket a bokor, mert
Madárka szállott rá.
Reszket a lelkem, mert
Eszembe jutottál,
Eszembe jutottál,
Kicsiny kis leányka,
Te a nagy világnak
Legnagyobb gyémántja!

Teli van a Duna,
Tán még ki is szalad.
Szivemben is alig
Fér meg az indulat.
Szeretsz, rózsaszálam?
Én ugyan szeretlek,
Apád-anyád nálam
Jobban nem szerethet.

Mikor együtt voltunk,
Tudom, hogy szerettél.
Akkor meleg nyár volt,
Most tél van, hideg tél.
Hogyha már nem szeretsz,
Az isten áldjon meg,
De ha még szeretsz, úgy
Ezerszer áldjon meg!

The post Sokak szerint ez Petőfi Sándor legmeghatóbb szerelmes verse appeared first on Meglepetesvers.hu.

Ha magyar költészetről van szó, Vörösmarty Mihály „Szózat” című műve kihagyhatatlan. Ez a vers a nemzeti összetartozás, a haza iránti hűség és az áldozatvállalás örök érvényű üzenetét hordozza. A „Szózat” gyakran hangzik el ünnepélyes alkalmakkor, és a magyar identitás egyik legfontosabb költői kifejeződése lett – szinte mindenki ismeri az első sorait: „Hazádnak rendületlenül / Légy híve, ó magyar!”

Olvasd el most teljes terjedelmében, és érezd át a sorok súlyát és szépségét!

Vörösmarty Mihály: Szózat

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, ó magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.
A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.
Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harc alatt.
És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
„Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!”
Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.
Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.
S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körül,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny ül.

Leborulnak a nagy ég
Sírhalmaira,
Virágot hint az elmulás
A vérző rögökre,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny ül,
Leborulnak a nagy ég
Sírhalmaira.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, ó magyar;
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

További 4 híres magyar vers

1. Petőfi Sándor: Nemzeti dal

2. József Attila: Mama

3. Radnóti Miklós: Nem tudhatom

4. Ady Endre: Góg és Magóg fia vagyok én…

The post Vörösmarty Mihály ikonikus verse mindig tartogat újdonságot appeared first on Meglepetesvers.hu.

A magyar költészet egyik legfénylőbb csillaga, Arany János, az „A rab gólya” című versével nem csupán a természet és az ember kapcsolatát ábrázolja, hanem a mélyebb emberi érzéseket és vágyakat is.

A vers középpontjában egy kalitkába zárt gólya áll, mely szimbolizálja az elszakítottságot, az otthon iránti vágyat és a szabadság elvesztésének érzését.

A mű Arany János páratlan képalkotó képességével és finom érzékenységével ragadja meg az olvasót, bemutatva a szabadság iránti vágyat és a bezártság érzésének nyomasztó súlyát.

Arany János: A rab gólya

Árva gólya áll magában
egy teleknek a lábjában,
felrepűlne, messze szállna,
messze messze, tengerekre,
csakhogy el van metszve szárnya.

Tűnődik, féllábon állván,
el-elúnja egyik lábán,
váltogatja, cserélgeti,
abban áll a múlatsága,
ha beléun, újrakezdi.

Szárnya mellé dugta orrát,
messze nézne, de ha nem lát!
Négy kerítés, négy magas fal;
jaj, mi haszna! Bár akarna,
kőfalon nem látni átal.

Még az égre fölnézhetne,
arra sincsen semmi kedve:
szabad gólyák szállnak ottan
jobb hazába; de hiába!
Ott maradt ő, elhagyottan.

Várja, várja, mindig várja,
hogy kinő majd csonka szárnya,
s felrepűl a magas égig,
hol a pálya nincs elzárva,
s a szabadság honja kéklik.

Őszi képet ölt a határ,
nincsen rajta gólyamadár,
egy van már csak: ő, az árva,
mint az a rab, ki nem szabad,
keskeny ketrecébe zárva.

Még a darvak hátra vannak,
mennek ők is, most akarnak:
nem nézi, csak hallja őket,
mert tudja jól, ott fenn mi szól,
ismeri a költözőket.

Megkisérté egyszer-kétszer:
nem bírná-e szárnya még fel;
hej, dehogynem bírná szárnya,
csak ne volna hosszu tolla
oly kegyetlen megkuszálva!

Árva madár, gólya madár,
sohse nő ki tollad, ne várd,
soha többé, fagyos télig;
mert, ha épen nő is szépen:
rossz emberek elmetélik!

The post Arany János és a vers, ami sokak szívébe lopta magát appeared first on Meglepetesvers.hu.

Az alábbi négy vers klasszikus és örökérvényű gondolatokkal ajándékoz meg, és garantáltan elgondolkodtat!

1. Romhányi József: Irkafirka egy birkáról
   Romhányi humora mindig mosolyt csal az arcunkra, és ez a rövid, tréfás vers sem kivétel. Egyszerűségében rejlik a zsenialitás – egy birka története sokkal többet mond el, mint gondolnád.
2. Reményik Sándor – Egyszer talán majd mégis vége lesz
   A remény és a fájdalom találkozása. Reményik híres verse egy küzdelmes időszak lezárásának vágyáról szól, és talán mindannyiunk számára ismerős érzéseket idéz fel.
3. József Attila: Ajándék
   József Attila versei mindig mélyen érintik az olvasót. Az Ajándék nemcsak egyszerű ajándékokról szól, hanem a szeretetről, az odafigyelésről és az életről – olyan gondolatok, amelyek örök érvényűek.
4. Kosztolányi Dezső: Altatódal
   Kosztolányi mesterien szövi szavait ebben a gyönyörű altatódalban, amely a nyugalom és a béke szigetére kalauzol. Egy vers, ami tökéletes választás a nap végére, hogy lecsillapítsd az elméd.

Kapcsold ki a világ zaját, és merülj el ezekben a mesterművekben – induljon a kikapcsolódás.

The post 4 vers, amit ma mindenképp el kell olvasnod! appeared first on Meglepetesvers.hu.

Lángoló hazaszeretete, szenvedélyes szerelmei és a természet iránti rajongása verseiben elevenedik meg, és generációk óta megdobogtatja az olvasók szívét. Legyen szó forradalmi hevületről, mély érzelmekről vagy az alföldi táj varázsáról, Petőfi sorai mindig időtálló üzenetet hordoznak.

Válogatásunkban bemutatjuk tíz legszebb versét, amelyek mind a mai napig meghatározó részét képezik a magyar irodalomnak.

Petőfi Sándor: Változás

Míg a földet gyász temette,
Dúlván fergeteg felette
Pusztaságnak vad telén,
Mért virúla bájos éden
Kebelemnek belsejében?
Mert rózsámat ölelém.

Most, midőn a szép tavasznak
Uj virányi illatoznak
A mosolygó téreken;
Mért vagyon tél kebelemben,
Puszta, gyászos, véghetetlen?
Mert rózsám nem ölelem.

 Petőfi Sándor: Füstbement terv

Egész uton – hazafelé –
Azon gondolkodám:
Miként fogom szólítani
Rég nem látott anyám?

Mit mondok majd először is
Kedvest, szépet neki?
Midőn, mely bölcsőm ringatá,
A kart terjeszti ki.

S jutott eszembe számtalan
Szebbnél-szebb gondolat,
Mig állni látszék az idő,
Bár a szekér szaladt.

S a kis szobába toppanék…
Röpűlt felém anyám…
S én csüggtem ajkán… szótlanúl…
Mint a gyümölcs a fán.

Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger

Föltámadott a tenger,
A népek tengere;
Ijesztve eget-földet,
Szilaj hullámokat vet
Rémítő ereje.

Látjátok ezt a táncot?
Halljátok e zenét?
Akik még nem tudtátok,
Most megtanulhatjátok,
Hogyan mulat a nép.

Reng és üvölt a tenger,
Hánykódnak a hajók,
Sulyednek a pokolra,
Az árboc és vitorla
Megtörve, tépve lóg.

Tombold ki, te özönvíz,
Tombold ki magadat,
Mutasd mélységes medred,
S dobáld a fellegekre
Bőszült tajtékodat;

Jegyezd vele az égre
Örök tanúságúl:
Habár fölul a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!

Petőfi Sándor: Fa leszek, ha…

Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Harmat leszek, ha te napsugár vagy…
Csak, hogy lényink egyesüljenek.

Ha, leányka, te vagy a mennyország:
Akkor én csillaggá változom.
Ha, leányka, te vagy a pokol: (hogy
Egyesüljünk) én elkárhozom.

Petőfi Sándor: Legenda

“Megint panasz, hát már megint panasz!
És akiről szól, mindig csak pap az.
Tart a panasz estétől hajnalig,
Az ember még csak nem is alhatik!”
Igy szólt az úristen nagy bosszusan.
“Már megtekintem, ott alant mi van.”
Felkelt az ágyról, gyertyát gyújtatott,
Felöltözék és útra kelt legott.
Amint elérte volna a kaput,
Szent Péter mint a bunda úgy aludt:
Mert tennap egy új vendég érkezék,
S ily alkalomkor lakmát tart az ég.
Mivel mostanság úgy áll a világ,
Hogy új lakó a mennyben ritkaság.
Ilyenkor aztán Péter bácsinak
Kezében a kancsók jól forganak.
“Keljen már kend fel, Péter! hallja kend?”
Így szólt az úr, amidőn odament,
Hosszan cibálván üstökét, fülét.
“Kelj föl, hogy a mennykő üssön beléd!”
Fölébredt végre s nyitja a kaput,
S az úr egy hulló csillagon lefut,
S a földre ép oda ereszkedett,
Ahonnan a panasz fölérkezett.
Egy ifjú ember mondá a panaszt;
S az isten ekkép szólítá meg azt,
S megszólítása hangzott nyájasan:
“Beszélj, no, mondd, mi a bajod, fiam?”
“Hej, jó atyám, de nagy az én bajom!
Kapaszkodjék csak föl az ablakon,
S kit ott a pap ágyában látni fog,
A menyecskének férje én vagyok.”
Az úr nagy halkkal fölkapaszkodott,
S nagy istentelenséget láthatott:
Mert amint aztán leereszkedék,
Igen furcsán csóválá meg fejét,
Ily szavakban törvén ki sóhaja:
“Biz e, fiam, kuruc-historia!
Segítnék rajta édes-örömest;
De már késő, mert minden megesett.
Hanem vigasztalásul mondhatom,
Hogy e papot pokolba juttatom,
Bár eddig is már a pokol fele,
Sőt több felénél, pappal van tele.”

Petőfi Sándor: Háborúval álmodám…

Háborúval álmodám az éjjel,
Háborúba hítták a magyart;
Fölhivó jelül, mint hajdanában,
Országszerte járt a véres kard.

S fölriadt a véres kard láttára,
Akinek csak egy csepp vére volt.
A szabadság drága koszorúja,
Nem hitvány pénz volt a harci zsold.

Épen e nap volt menyegzőnk napja,
Az enyém, leányka, s a tiéd;
S én, hogy haljak a honért, elhagytam
Házasságunk első éjjelét.

Úgye, lyányka, a menyegző napján
Menni és meghalni, szörnyű vég?
És mégis, ha rákerülne a sor,
Ugy tennék, mint álmomban tevék.

Petőfi Sándor: Hazámban

Arany kalásszal ékes rónaság,
Melynek fölötte lenge délibáb
Enyelgve űz tündér játékokat,
Ismersz-e még? oh ismerd meg fiad!

Rég volt, igaz, midőn e jegenyék
Árnyékain utószor pihenék,
Fejem fölött míg őszi légen át
Vándor darúid V betűje szállt;

Midőn az ősi háznak küszöbén
A búcsu tördelt hangját rebegém;
S a jó anyának áldó végszavát
A szellők már régen széthordozák.

Azóta hosszu évsor született,
És hosszu évsor veszte életet,
S a változó szerencse szekerén
A nagyvilágot összejártam én.

A nagyvilág az életiskola;
Verítékemből ott sok elfolya,
Mert oly göröngyös, oly kemény az ut,
Az ember annyi sivatagra jut.

Ezt én tudom – mikép nem tudja más –
Kit ürömével a tapasztalás
Sötét pohárból annyiszor kinált,
Hogy ittam volna inkább a halált!

De most a bút, a hosszu kínokat,
Melyektől szívem oly gyakran dagadt,
És minden szenvedés emlékzetét
Egy szent öröm könyűje mossa szét:

Mert ahol enyhe bölcsőm lágy ölén
Az anyatejnek mézét ízlelém:
Vidám napod mosolyg ismét reám,
Hű gyermekedre, édes szép hazám!

Petőfi Sándor: Elválás

Vert az óra,
Halnak a remények,
Kik szívembe
Hajnalfényt hintének;
Szebb jövendő
Tiszta hajnalfényét,
Mely keblemnek
Éjjelét üzé szét.

Vert az óra!
A szörnyű itélet:
“Elszakadni
Mindörökre tőled,
Lány! szerelmem
Nyájas tavaszában!”
Zúga hozzám
Rémes kongásában.

Szűm nyugalmát
Ismét hol találja,
Messze tőled
Keblem ideálja?
Honnan int a
Csendes béke réve,
Honnan int a
Bujdosó elébe?

A mosolygva
Kedvező szerencse
Pályád édes
Örömökkel hintse,
Míg én búban
A széles világot
Átfutom, nem
Lelve boldogságot.

Petőfi Sándor: Álom

Kór valék, fájdalmaimnak
Szenvedém nagy kínjait;
Jött az éj szelíden végre,
S könyörűlve békeségre
Álmaim karába vitt.

És láttam ott
A szőke lányt,
Nem hidegen
Már szűm iránt;

Hozzám voná
A szerelem,
S eget lele
E kebelen,

S én piruló
Lángajakán,
Mézcsókjait
Lecsókolám.

És újra csók,
S megannyi csók,
S oly édesek!
S oly lángolók!!!

Ily álmakat adjatok, isteneim,
És marhat a fájdalom, a fene kín;
Én tűrni fogok, – valahára talán
Majd égi való jön az álmak után.

Petőfi Sándor: Az Alföld

Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!
Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
S képzetem hegyvölgyedet nem járja.

Lenn az alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom;
Börtönéből szabadúlt sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom.

Felröpűlök ekkor gondolatban
Túl a földön felhők közelébe,
S mosolyogva néz rám a Dunától
A Tiszáig nyúló róna képe.

Délibábos ég alatt kolompol
Kis-Kunságnak száz kövér gulyája;
Deleléskor hosszu gémü kútnál
Széles vályu kettős ága várja.

Méneseknek nyargaló futása
Zúg a szélben, körmeik dobognak,
S a csikósok kurjantása hallik
S pattogása hangos ostoroknak.

A tanyáknál szellők lágy ölében
Ringatózik a kalászos búza,
S a smaragdnak eleven szinével
A környéket vígan koszorúzza.

Idejárnak szomszéd nádasokból
A vadlúdak esti szürkületben,
És ijedve kelnek légi útra,
Hogyha a nád a széltől meglebben.

A tanyákon túl a puszta mélyén
Áll magányos, dőlt kéményü csárda;
Látogatják a szomjas betyárok,
Kecskemétre menvén a vásárra.

A csárdánál törpe nyárfaerdő
Sárgul a királydinnyés homokban;
Odafészkel a visító vércse,
Gyermekektől nem háborgatottan.

Ott tenyészik a bús árvalyányhaj
S kék virága a szamárkenyérnek;
Hűs tövéhez déli nap hevében
Megpihenni tarka gyíkok térnek.

Messze, hol az ég a földet éri,
A homályból kék gyümölcsfák orma
Néz, s megettök, mint halvány ködoszlop,
Egy-egy város templomának tornya. –

Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!
Itt ringatták bölcsőm, itt születtem.
Itt borúljon rám a szemfödél, itt
Domborodjék a sír is fölöttem.

The post Petőfi Sándor 10 legszebb verse – szerintünk appeared first on Meglepetesvers.hu.

Beszél a fákkal a bús őszi szél

Beszél a fákkal a bús őszi szél,
Halkan beszélget, nem hallhatni meg;
Vajon mit mond nekik? beszédire
A fák merengve rázzák fejöket.
Dél s est között van az idő, nyujtózom
A pamlagon végig kényelmesen…
Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik
Kis feleségem mélyen, csendesen.

Egyik kezemben édes szendergőm
Szelídeden hullámzó kebele,
Másik kezemben imakönyvem: a
Szabadságháborúk története!
Minden betűje üstököscsillagként
Nyargal keresztül magas lelkemen…
Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik
Kis feleségem mélyen, csendesen.

Arany csal s ostor kerget tégedet
A zsarnokért megvíni, szolganép,
És a szabadság? egyet mosolyog,
S mind, aki híve, a harctérre lép,
S érette, mint a szép lyánytól virágot,
Sebet, halált oly jókedvvel veszen…
Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik
Kis feleségem mélyen, csendesen.

Hány drága élet hullt már érted el,
Oh szent szabadság! és mi haszna van?
De lesz, ha nincs: tiéd a diadal
Majd a csatáknak utósóiban,
S halottaidért bosszut is fogsz állni,
S a bosszuállás rettentő leszen!…
Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik
Kis feleségem mélyen, csendesen.

Vérpanoráma leng előttem el,
A jövendő kor jelenései,
Saját vérök tavába fúlnak bé
A szabadságnak ellenségei!…
Egy kis mennydörgés szívem dobogása,
S villámok futnak által fejemen,
S keblemre hajtva fejecskéjét, alszik
Kis feleségem mélyen, csendesen.

Petőfi Sándor: Szeptember végén

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet…
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!

Arany Jánoshoz

Toldi irójához elküldöm lelkemet
Meleg kézfogásra, forró ölelésre!…
Olvastam, költőtárs, olvastam művedet,
S nagy az én szivemnek ő gyönyörűsége.

Ha hozzád ér lelkem, s meg talál égetni:
Nem tehetek róla… te gyujtottad ugy fel!
Hol is tehettél szert ennyi jóra, ennyi
Szépre, mely könyvedben csillog pazar fénnyel?

Ki és mi vagy? hogy így tűzokádó gyanánt
Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki.
Más csak levelenként kapja a borostyánt,
S neked rögtön egész koszorút kell adni.

Ki volt tanítód? hol jártál iskolába?
Hogy lantod ily mesterkezekkel pengeted.
Az iskolákban nem tanulni, hiába,
Ilyet… a természet tanított tégedet.

Dalod, mint a puszták harangja, egyszerű,
De oly tiszta is, mint a puszták harangja,
Melynek csengése a rónákon keresztűl
Vándorol, s a világ zaja nem zavarja.

S ez az igaz költő, ki a nép ajkára
Hullatja keblének mennyei mannáját.
A szegény nép! olyan felhős láthatára,
S felhők közt kék eget csak néhanapján lát.

Nagy fáradalmait ha nem enyhíti más,
Enyhítsük mi költők, daloljunk számára,
Legyen minden dalunk egy-egy vigasztalás,
Egy édes álom a kemény nyoszolyára! –

Ezen gondolatok elmém környékezték,
Midőn a költői szent hegyre jövék fel;
Mit én nem egészen dicstelenűl kezdék,
Folytasd te, barátom, teljes dicsőséggel!

A XIX. század költői

Ne fogjon senki könnyelműen
A húrok pengetésihez!
Nagy munkát vállal az magára,
Ki most kezébe lantot vesz.
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.

Pusztában bujdosunk, mint hajdan
Népével Mózes bujdosott,
S követte, melyet isten külde
Vezérül, a lángoszlopot.
Ujabb időkben isten ilyen
Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé.

Előre hát mind, aki költő,
A néppel tűzön-vízen át!
Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját,
Átok reá, ki gyávaságból
Vagy lomhaságból elmarad,
Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad,
Pihenjen ő árnyék alatt!

Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek.

Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!

És addig? addig nincs megnyugvás,
Addig folyvást küszködni kell. –
Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel,
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be,
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe.

Az év végén

Indulsz, pályavégzett év,
Menj… de várj, ne menj magad,
Sötét van a másvilágba’.
Jó lesz egy kis égő lámpa:
Vidd magaddal dalomat.
Megpendítem, régi lantom,
Megpendítem húrjaid;
Már régóta vagy te nálam,
Sokat szóltál… megpróbálom,
Tudnál-e még valamit?
Ha valaha szépen szóltál,
Most legyen szép éneked;
Légy méltó neved hiréhez,
Tedd még ünnepibbekké ez
Ünnepélyes perceket.
És ki tudja? tán utósó,
Legutósó lesz e dal;
Tán ha téged most leteszlek,
Többé majd föl sem vehetlek,
Hangod, életed kihal.
A hadistenhez szegődtem,
Annak népéhez megyek;
Esztendőre hallgat a dal,
Vagy ha írok, véres karddal
Írok költeményeket.
Zengj tehát, zengj, édes lantom,
Zengd ki, ami benned van,
Szólj vadúl, és szólj szelíden,
Ragyogóan és sötéten,
Szomorúan és vigan.
Légy vihar, mely haragában,
Ősi tölgyeket szakít,
Légy szellő, mely mosolyogva
Csendes álomba ringatja
A mezők fűszálait.
Légy tükör, melyből reám néz,
Egész, egész életem,
Melynek legszebb két virága
A mulandó ifjuság s a
Múlhatatlan szerelem.
Adj ki minden hangot, lantom,
Ami benned még maradt…
A nap is midőn lemégyen,
Pazarolva földön égen
Szétszór minden sugarat.
S szólj erősen, lantom, hogyha
Már utósó e dalod;
Hirtelen ne haljon ő meg!
Zengjék vissza az időnek
Bércei, a századok.

Egy gondolat bánt engemet

Egy gondolat bánt engemet:
Ágyban, párnák közt halni meg!
Lassan hervadni el, mint a virág,
Amelyen titkos féreg foga rág;
Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál,
Mely elhagyott, üres szobában áll.
Ne ily halált adj, istenem,
Ne ily halált adj énnekem!
Legyek fa, melyen villám fut keresztül,
Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül;
Legyek kőszirt, mit a hegyről a völgybe
Eget-földet rázó mennydörgés dönt le… –
Ha majd minden rabszolga-nép
Jármát megunva síkra lép
Pirosló arccal és piros zászlókkal
És a zászlókon eme szent jelszóval:
„Világszabadság!”
S ezt elharsogják,
Elharsogják kelettől nyúgatig,
S a zsarnokság velök megütközik:
Ott essem el én,
A harc mezején,
Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül,
S ha ajkam örömteli végszava zendül,
Hadd nyelje el azt az acéli zörej,
A trombita hangja, az ágyudörej,
S holttestemen át
Fújó paripák
Száguldjanak a kivivott diadalra,
S ott hagyjanak engemet összetiporva. –
Ott szedjék össze elszórt csontomat,
Ha jön majd a nagy temetési nap,
Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével
És fátyolos zászlók kiséretével
A hősöket egy közös sírnak adják,
Kik érted haltak, szent világszabadság!

Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,
Ha a merengés alkonyában
Szép szemeidnek esti-csillagát
Bámulva nézik szemeim,
Mikéntha most látnák először…
E csillagot,
Amelynek mindenik sugára
A szerelemnek egy patakja,
Mely lelkem tengerébe foly –
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,
Ha rám röpíted
Tekinteted,
Ezt a szelíd galambot,
Amelynek minden tolla
A békeség egy olajága,
S amelynek érintése oly jó!
Mert lágyabb a selyemnél
S a bölcső vánkosánál –
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,
Ha megzendűlnek hangjaid,
E hangok, melyeket ha hallanának,
A száraz téli fák,
Zöld lombokat bocsátanának
Azt gondolván,
Hogy itt már a tavasz,
Az ő régen várt megváltójok,
Mert énekel a csalogány –
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,
Ha ajkaimhoz ér
Ajkadnak lángoló rubintköve,
S a csók tüzében összeolvad lelkünk,
Mint hajnaltól a nappal és az éj,
S eltűn előlem a világ,
Eltűn előlem az idő,
S minden rejtélyes üdvességeit
Árasztja rám az örökkévalóság –
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek?
Boldogságomnak édesanyja,
Egy égberontott képzelet
Tündérleánya,
Legvakmerőbb reményimet
Megszégyenítő ragyogó valóság,
Lelkemnek egyedűli
De egy világnál többet érő kincse,
Édes szép ifju hitvesem,
Minek nevezzelek?

The post Petőfi Sándor legszebb versei appeared first on Meglepetesvers.hu.

Szeptember végén

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.

Elhull a virág, eliramlik az élet…
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!

The post Petőfi Sándor legszebb verse appeared first on Meglepetesvers.hu.

József Attila – Születésnapomra

Harminckét éves lettem én –
meglepetés e költemény
csecse
becse:
ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény
legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért
a „Nincsen apám” versemért,
a hont
kivont

szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:

„Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén” –
gagyog
s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj –

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!

Nagy László: Születésnapra

Játék és édes tej nem volt elég,
mohónak születtél, követelőnek –
így vagy a sorsodnak jó eleség,
fejed és szerveid elemésztődnek.

Hirdetted te is, hogy félni tilos,
ember vagy végre, de élsz dideregve,
mint hentes-kötények, csurom piros
fellegek szakadtak képzeletedre.

Nem látsz tündöklő végtelenbe,
nem vettél fegyvert, hogy magadért vívhass,
kezedben a rózsa lefejezve,
tövises szára az, amit szorítasz.

Juhász Gyula: Születésnapom

Mint nyárfák hárfázása nyári éjen,
Olyan magányos és olyan talányos
Elzengő ifjúságom, vert reményem.

Ma fájón int felém sok régi város
És távol táj, hol fiatal fehéren
Az élet kacagó volt és világos.

S egy húr ezüstje sír, a fája ében,
A hold ma sírokon jár s hervadásos
Az éjszaka. Huszonhat éve éppen…

Tóth Árpád: Ott kint a télnek bús haragja…

Ott kint a télnek bús haragja
Fagyosan zordul, dúlva-dúl,
A lombjavesztett fákon által
A vihar zúg, süvölt vadul.

Elhervadt a mezők virága,
A puszta fának lombja sincs,
– De szívemben mosolygó hála
Nyíló virága drága kincs. –

Szívem virágit nyújtom át itt,
S kívánom szívből igazán:
Az Isten éltesse sokáig
Az én jó, kedves jó Apám!

Még több születésnapi verset itt találsz.

The post Híres költők versei születésnapra appeared first on Meglepetesvers.hu.

Az alábbi összeállítás a legkedveltebb Márai Sándor-verseket gyűjti össze, amelyeket olvasóink az utóbbi években a leginkább kedveltek és kerestek.

Fedezd fel vagy idézd fel ezeket az örökérvényű költeményeket, amelyek ma is éppolyan aktuálisak, mint születésük idején. Vajon hányat ismersz közülük? 😊

A ranglisták oldalunk látogatottsági adatai alapján készül – rendszeresen.

Ezek voltak a legkedveltebb Márai Sándor versek 2024-06-14 és 2024-05-14 között.

1. Márai Sándor: Olyan világ jön
2. Márai Sándor: Ajándék
3. Márai Sándor: Felelni
4. Márai Sándor: Hol vagyok?
5. Márai Sándor: Köszönet a nőknek
6. Márai Sándor: Nosztalgia
7. Márai Sándor: Egy kisgyermek halálára
8. Márai Sándor: Halotti beszéd
9. Márai Sándor: Zsoltár
10. Márai Sándor: Vándorúton

Ezek voltak a legkedveltebb Márai Sándor versek 2024-05-12 és 2024-04-12 között.

1. Márai Sándor: Olyan világ jön
2. Márai Sándor: Anya
3. Márai Sándor: Egy kisgyermek halálára
4. Márai Sándor: Köszönet a nőknek
5. Márai Sándor: Felelni
6. Márai Sándor: Nosztalgia
7. Márai Sándor: Ajándék
8. Márai Sándor: Hol vagyok?
9. Márai Sándor: Köszönet a nőknek
10. Márai Sándor: Vers a lemondásról

Ezek voltak a legkedveltebb Márai Sándor versek 2019-05-17 és 2019-06-17 között.

1. Márai Sándor: Egy kisgyermek halálára
2. Márai Sándor: Anya
3. Márai Sándor: Köszönet a nőknek
4. Márai Sándor: Felelni
5. Márai Sándor: Ajándék
6. Márai Sándor: Olyan világ jön
7. Márai Sándor: Nosztalgia
8. Márai Sándor: Vers a lemondásról
9. Márai Sándor: Mennyből az angyal
10. Márai Sándor: Zsoltár

Ezek voltak a legnépszerűbb Márai Sándor versek 2018-06-16 és 2019-06-16 között.

1. Márai Sándor: Egy kisgyermek halálára
2. Márai Sándor: Anya
3. Márai Sándor: Köszönet a nőknek
4. Márai Sándor: Felelni
5. Márai Sándor: Ajándék
6. Márai Sándor: Olyan világ jön
7. Márai Sándor: Nosztalgia
8. Márai Sándor: Hol vagyok?
9. Márai Sándor: Halotti beszéd
10. Márai Sándor: Monológ

The post Márai Sándor 10 legnépszerűbb verse – Hányat ismersz belőlük? appeared first on Meglepetesvers.hu.

Már 14 éves korában vidéki lapokban megjelentek versei, 19 éves fővel már országszerte tudomásul vették a vájt fülű olvasók, hogy bravúrosan verselő, egészen sajátos hangú költő. Ez 1932-ben történt. A Vas megyei Csönge nevű faluból – ahol apja jegyző volt – postán beküldött egy bizarr képekkel, kitűnő rímekkel, meglepő gondolattársításokkal fülbecsengő költeményt a fiatal írókat, költőket maga köré csoportosító „Névtelen Jegyző” nevű budapesti folyóirathoz, amely azonnal közölte. Felfigyelt rá Babits Mihály is. Ennek a bemutatkozó kis műnek „A macska” volt a címe, a hízelgő állat monológja: gazdája áhítatos hangú dicsérete.

Refrénként visszatérő sora: „Kilenc mély bók a nevének” irodalmi körökben tréfás köszönési fordulat lett. Még ugyanebben az évben otthonra talált a Nyugat hasábjain is, és az azonnal befogadott költő – fel-feljárva a fővárosba hamarosan kedvelt barát lett a legkülönbözőbb irodalmi körökben. Alacsony termetével, különös, kicsit éneklős hanghordozásával, szerényen mosolygó arcával, váratlanötleteivel és már fiatalon is meglepően nagy és széles körű műveltségével együtt egész lényében volt valami nagyon kedves mesealakszerűség. – írja aköltőről a literatura.hu szerzője.

• Weöres Sándor – Anyámnak
• Weöres Sándor – Tíz lépcső

Weöres Sándor: A két nem

A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kisértet.

A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfoghatod;
a férfié: minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.

A férfi — akár bölcs, vagy csizmavarga —
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
címkék közt jár, mint egy patikában.
Hiába száll be földet és eget,
mindég a semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él — vagy tán csak élni látszik —
ha nők szeméből rá élet sugárzik.

A nő: mindennel pajtás, eleven,
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy;
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
Alakja, bőre hívást énekel,
minden hajlása életet lehel,
mint menny a záport, bőven osztogatva;
de hogyha bárki kétkedőn fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve
letottyan címkéinek bűvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
úgy fér hozzá, ha az ő köntöse;
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;
és végső, királynői díszruhája
a meztelenség.

• Weöres Sándor: A társ

Weöres Sándor: Tavaszköszöntő

Sándor napján
megszakad a tél,
József napján
eltünik a szél,
zsákban Benedek
hoz majd meleget,
nincs több fázás,
boldog aki él.

Már közhírré
szétdoboltatik:
minden kislány
férjhez adatik,
szőkék legelébb,
aztán feketék,
végül barnák
és a maradék.

• Weöres Sándor: A galagonya
• Weöres Sándor: A tündér

Weöres Sándor: A kutya

Ismersz-e, mondd?

A bundám barna volt,
fehér sáv volt a homlokomon,
mint a lámpás a pejlovakén
és mint az égen a Hold.
Mozgott a fülem,
amikor rászállt a légy.
Mozgott az orrom,
amikor szaglásztam a légy után.
Emlékszel?

Te még siró-baba voltál.
Én ott bóklásztam a bölcsőd körül…
elkergettem a kotlóst,
hogyha feléd közelített.
Később
a hátamon is lovagoltál.
Egyszer le is estél.
Engem raktak meg a rémületben.

A kezedből ettem.
Kicsi kezed volt, halványpiros
és néha sáros, néha homokos.
Egészben nyeltem le a falatot,
nagy-nagy, falánk kutya voltam.
Ismersz-e?

Egyszer… világos este volt…
telihold…
vonítottam az égre, a Holdra.
Árnyékom hosszan úszott utánam…
mint mikor ló pusztult a háznál
és elcipeltem a belet.
Hallottam a hangodat akkor,
elővágtattam a kazlak közül,
táncoltam melletted, ugattam.
Emlékszel?

Aztán, éjjel
a kertek közt csavarogtam.
Doronggal hátbavágtak akkor.
Elgörbült a gerincem,
a bundám mocskos lett és fakó.
Beteg kutya lettem.
Agyonlövettek.

Akkor, vacsoránál
csak lassan járt a szájakhoz a villa.
A kisasztalnál ültél te külön.
Kip-kop…: s lábaiddal
harangoztál nekem,
kipi-kop.

Emlékszel?

• Weöres Sándor: Ars Poetica
• Weöres Sándor: A macska

The post 10 Weöres Sándor vers, amit ma érdemes elolvasnod appeared first on Meglepetesvers.hu.

Összeszedtük a híres szerző legjelentősebb rövid verseit, amelyek, bár hosszukban korlátozottak, tartalmukban annál gazdagabbak. Ezek a művek bizonyítják, hogy a kevesebb néha több, hiszen Petőfi rövid verseiben is megtalálható az az erő és szenvedély, amely művészetét örökkévalóvá teszi.

Olvasd el, elemezd ezeket a rövid költeményeket, és fedezd fel bennük azt a rengeteg igazságot és szépséget, amit Petőfi Sándor mesterien közvetít. Engedd, hogy ezek a versek magukkal ragadjanak, és gondolatokat ébresszenek benned!

Íme a Petőfi Sándor rövid versek összeállításunk!

Íme a Petőfi Sándor rövid versek összeállításunk!

Petőfi Sándor: Meleg dél van...

Meleg dél van itt kinn a mezőben,
Rakja a nap a tüzet erősen.
Meleg dél van, meglippen a madár,
A fáradt eb kiöltött nyelvvel jár.

Két lyány gyűjti ott a széna rendét,
Két siheder hordja a petrencét,
Hejh de nem telik nagy kedvök benne,
mert ilyenkor súlyos a petrence.

Legjobb dolga van most a királynak,
Vagy ott annak a gulyásbojtárnak;
Király pihen aranyos karszéken,
Gulyásbojtár kedvese ölében.

Petőfi Sándor: A Nap

Mi az a Nap? mi az a Nap?
Nem is Nap az tulajdonkép.
Ugyan mi hát?… Hát semmi más,
Mint egy nagy szappanbuborék.

Valami óriásfiú
kifúja reggel keleten,
s szétpattan este nyugaton. –
És ez mindennap így megyen.

Szerelemnek rózsákkal…

Szerelemnek rózsákkal
Hintett nyoszolyája!
Megint lefektettem a
Lelkemet reája.
Szerelem rózsáiból
Tövis-e vagy illat,
Mely szívemig, életem
Gyökeréig elhat?
Akár tövis jut nekem,
Akár az illatja,
Mindegy! feküdj rá lelkem,
S álmodozzál rajta;
Álmodd meg azt a nagy szót,
Amely nincsen még meg,
Amely kifejezze majd:
Milyen forrón érzek!

Száll a felhő…
.
Száll a felhő, magasan, magasan,
Az én rózsám messze van, messze van.
Száll a felhő nyugatra, nyugatra,
A napnak is arra van az utja.
Szállj, felhő, szállj a rózsám fölébe,
Mondd, hogy oly bús a szivem, miként te.
Szállj te is, nap, a rózsám fölébe.
Mondd, hogy úgy ég a szivem, miként te.

TE A TAVASZT SZERETED…

Te a tavaszt szereted,
Én az őszt szeretem.
Tavasz a te életed,
Ősz az én életem.
Piros arcod a tavasz
Virító rózsája,
Bágyadt szemem az ősznek
Lankadt napsugára.
Egy lépést kell tennem még,
Egy lépést előre,
S akkor rájutok a tél
Fagyos küszöbére.
Lépnél egyet előre,
Lépnék egyet hátra,
S benne volnánk közösen
A szép meleg nyárba’.

Zöldleveles, fehér…

Zöldleveles, fehér
Virágos ákácfa,
Kék ruhában szőke
Kislyány van alatta;
Megeredt az eső,
Annak végét várja,
A pitvarajtóból
Kacsintgatok rája.
Gyere be, galambom,
Gyere a szobánkba!
Míg eláll az eső,
Űlj föl a ládánkra;
Ha magas a láda,
Rája fölültetlek,
Ha kemény az űlés,
Az ölembe veszlek.

Az álom…

Az álom
A természetnek legszebb adománya.
Megnyílik ekkor vágyink tartománya.
Mit nem lelünk meg ébren a világon.
Álmában a szegény
Nem fázik és nem éhezik,
Bibor ruhába öltözik,
S jár szép szobák lágy szőnyegén.
Álmában a király
Nem büntet, nem kegyelmez, nem birál…
Nyugalmat élvez.
Álmában az ifju elmegy kedveséhez,
Kiért epeszti tiltott szerelem,
S ott olvad égő kebelén. –
Álmamban én
Rabnemzetek bilincsét tördelem!

The post Petőfi Sándor rövid versek appeared first on Meglepetesvers.hu.

Babits Mihály – Adventi köd

Tél van megint!
Reggel amint
fölébredek,
még betekint
az utcalámpa
sötét szobámba,
mert odakint
köd van megint.

Elbuvik a
nap-paripa
az ég dugottabb
aklaiba,
hova a csillag-
állatok bujnak
nappalira:
Kos, Bak, Bika…

Tán a ravasz
égi lovas
»sötéten tartja«,
míg egy kamasz
s vig turf-inas
a forró pálya
gyepét kitárja:
az uj tavasz.

S én mint kinek
nagy versenyek
tétén végső
reménye remeg,
szorongva kérdem,
mit rejtenek
e függönyök
s az istenek?

És lesz-e még
hogy fölfakad
a borulat,
s küld-e a nap
egy sugarat,
mint vért a seb,
vagy megfuladt
a köd alatt?

És lesz-e még
Lángja elég
hevitni, mint
valaha rég
e földi lét
fagyát s az ember
vak életét
valaha még?

Ágyon ülök
s nincs egy szemernyi
kedvem kikelni.
Talán örök
marad a köd
amely beföd
s kásásan ing a
tetők fölött.

Óh könnyű rímek,
friss zengzetek,
csengessetek!
Végem, ha vígaszt
nem lelhetek
tibennetek..

Kosztolányi Dezső: Karácsony

Ezüst esőben száll le a karácsony,
a kályha zúg, a hóesés sűrű;
a lámpafény aranylik a kalácson,
a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.

Kik messze voltak, most mind összejönnek
a percet édes szóval ütni el,
amíg a tél a megfagyott mezőket
karcolja éles, kék jégkörmivel.

Fenyőszagú a lég és a sarokba
ezüsttükörből bókol a rakott fa,
a jó barát boros korsóihoz von,

És zsong az ének áhítatba zöngve…
Csak a havas pusztán a néma csöndbe
sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony.

Balássy László: Novemberi gondolatok

Mint játékban kifáradt kisgyerek
megül, ha az éjszaka közeleg,
megül szülője karján csöndesen,
úgy nálad én is egykor, Istenem,
mint munkás, napját bevégezetten,
ha itt az este, megnyugszom kezedben.
Mint gyertyaláng, mely lassan csonkig ég,
mint elfogyó, kihúnyó, kicsi mécs,
erecske, mely folyammá szélesül,
s a parttalan tengerrel egyesül…
Hab habra csap, hullám hullámra hull,
de túl mécsen, hunyt lángon messze túl,
hol minden ér végső mederre lel,
hol hab s hullám szelíden megpihen,
időtlen évek tájai felett
virrasztva őriz tekinteted.

Nemes Nagy Ágnes: Karácsony

Fehér föld, szürke ég, a láthatáron
narancsszín fények égtek hűvösen.
Pár varjú szállt fejem felett kerengve
s el nem repültek volna űzve sem.

Csak álltam szürkén, szürke ég alatt.
– S egyszerre, mint gyors, villanó varázs
egy kicsi szó hullott elém: karácsony,
mint koldus kézbe illatos kalács.

Csodáltam. És a számon hála buggyant,
nem láttam többet kósza varjakat:
olyan szelíd volt, mint a gyermek álma,
s olyan meleg volt, mint a nyári nap.

Weöres Sándor: Szép a fenyő

Szép a fenyő télen-nyáron,
sose lepi dermedt álom:
míg az ágán jég szikrázik,
üde zöldje csak pompázik.

Nagykarácsony immár eljő,
érkezik az újesztendő.
Míg a mező dermed, fázik,
a zöld fenyves csak pompázik.

Szabó T. Anna – Az ünnep azé aki várja

Aki magot szór ablakába
és gyertya vár az asztalán.
A várók nem várnak hiába.
Egy angyal kopogott talán?

Szárnysuhogás az ablakon túl –
vigyázz! Kinézni nem szabad!
Künn az angyalhad térül-fordul,
egy pillanatra látszanak.

A karácsonyfát hozzák – hallod?
– egy koppanás, és leteszik.
Fényben úszik az üvegajtód,
s megint suhogás. Mi ez itt?

Zöld angyaltoll: egy kis fenyőág,
karácsonyszagú és meleg.
“Gyújtsd meg a legutolsó gyertyát!”
Ez az angyali üzenet.

És be is mehetsz – vár az ünnep,
és minden zárt ajtót kitár.
A fa alatt angyalok ülnek –
az ünnep azé, aki vár.

Szabolcska Mihály: Adventi ének

Szállj, szállj magasra, szíveink reménye
Vezess el minket Jézusunk elébe,
Ragyogj előttünk fénynek oszlopával:
Szent bíztatással.

Hogy jó az Isten, ráüt a viharra,
Vidám szivárványt sző a borulatra;
Igéje napfény, az ragyog felettünk,
Mitfélne lelkünk?

Óh jó az Isten, a mi sziklavárunk,
Nem tart soká már bűnben bujdosásunk.
Az ígéretnek földjére érkezünk,
Jézus az nekünk.

Õ lesz a váltság élet-birodalma;
Változz’ örömre szívünk aggodalma.
Az elhagyottnak lesz már pártfogója,
Oltalmazója!

S lesz, lesz hitünknek diadalma, teljes,
Atyánk az Isten, irgalmas, kegyelmes,
A szeretetnek fényes napja jő fel
Idvezítőnkkel!

Szállj hát magasra, szíveink reménye,
Vezess el minket Jézusunk elébe,
Elsirni könnyünk’ édes örömünkben,
Szeretetünkben!

Ady Endre: Harang csendül I.

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumban
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszú sorba’
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

József Attila: Karácsony

Legalább húsz fok hideg van,
szelek és emberek énekelnek,
a lombok meghaltak, de született egy ember,
meleg magvető hitünkről
komolyan gondolkodnak a földek,
az uccák biztos szerelemmel
siető szíveket vezetnek,
csak a szomorú szeretet latolgatja,
hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
fa nélkül is befűl az emberektől
de hová teszik majd a muskátlikat?
Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég
s az újszülött rügyező ágakkal
lángot rak a fázó homlokok mögé.

Babits Mihály: Csillag után

Ülök életunt szobámban,
hideg teát kavarok…
Körülöttem fájás-félés
ködhálója kavarog.
Kikelek tikkadt helyemből,
kinyitom az ablakot
s megpillantok odakint egy
igéretes csillagot.
Ó ha most mindent itt hagynék,
mennék a csillag után,
mint rég a három királyok
betlehemi éjszakán!
Gépkocsin, vagy teveháton –
olyan mindegy, hogy hogyan!
Aranyat, tömjént és mirrhát
vinnék, vinnék boldogan.
Mennék száz országon át, míg
utamat szelné a vám.
,,Aranyad tilos kivinni!”
szólna ott a vámos rám.
,,Tömjéned meg, ami csak van,
az mind kell, az itteni
hazai hatalmak fényét
méltón dicsőíteni.”
Százszor megállítanának, –
örülnék, ha átcsuszom:
arany nélkül, tömjén nélkül
érnék hozzád, Jézusom!
Jaj és mire odaérnék,
hova a csillag vezet,
te már függnél a kereszten
és a lábad csupa seb,
s ahelyett hogy bölcsőd köré
szórjak tömjént, aranyat,
megmaradt szegény mirrhámmal
keserüszagu mirrhámmal
kenném véres lábadat.

Juhász Gyula: Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

Ady Endre: Kis karácsonyi ének

Tegnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánt-havat hoznak.

Szeretném az Istent
Nagyosan dicsérni,
De én még kisfiú vagyok,
Csak most kezdek élni.

Isten-dicséretre
Mégiscsak kiállok,
De boldogok a pásztorok
S a három királyok.

Én is mennék, mennék,
Énekelni mennék,
Nagyok között kis Jézusért
Minden szépet tennék.

Új csizmám a sárban
Százszor bepiszkolnám,
Csak az Úrnak szerelmemet
Szépen igazolnám.

Sándor Ernő: Adventi hajnal

Alföldön, fákon zúzmara,
adventi hajnal zápora,
ezüst mezők, ezüst világ…
Szobánkban csend és béke van,
karácsonyt vár a kisfiam.

Ezüst mezők, ezüst világ,
ti visszatérő szent csodák,
ó, szép adventi hajnalok!
Lelkemben halkan zengenek
rég elfelejtett énekek.

Ó, szép adventi hajnalok,
Istent dicsérő angyalok,
bús tájon, íme, zeng a szó:
az éjszakának vége már,
megtartó Krisztus erre jár…

Bús tájon íme zeng a szó:
Istennel élni volna jó
az ég alatt, a föld felett,
s üdén, miként a kisfiam,
Jézusra várni boldogan.

Az ég alatt, a föld felett
pusztítva jár a gyűlölet…
Adventi hajnal zápora
e csendes téli reggelen
nyugodj meg fájó lelkemen.

Adventi hajnal zápora,
új boldog élet mámora
ó, hullj reám, ó, hullj reám!
Hozzátok el a nagy csodát
ezüst mezők, ezüst világ!

The post Legszebb adventi versek appeared first on Meglepetesvers.hu.

Jöjjön Zelk Zoltán: Vers a lehetről és a nemlehetről verse.

Zelk Zoltán: Vers a lehetről és a nemlehetről

A nem-lehetből, mondjad, még lehet
másképp lehet, vagy már csak így lehet,
hogy nem lehet más, csak a nem lehet?
Kimondanám már, hogy isten veled,
de fölsikolt bennem a nem lehet!
mert hajad, orrod, szájad és szemed –
mert az leszek, jaj, megint az leszek,
az a csordából kimart, seblepett,
kölyke-se-volt, nősténye-elveszett
csikasz, ki nyugtot csak akkor talál,
ha puskavégre fogja a halál.
De este lett, és olyan este lett,
megleltem újra arcod és kezed,
egymás szájába sírtuk: Nem lehet,
hogy már csak így, hogy másképp nem lehet!
és hajad, orrod, szájad és szemed.
S ki azt hittem, hogy élni ébredek,
megint csak itt, megint e dérlepett
falak között, megint a nem lehet.
Vacog a szív, veri a perceket,
veri, hogy nem, hogy nem, hogy nem lehet!
Ha megyek már az utcán, úgy megyek,
gázolva folyót, zihálva hegyet,
mert voltak folyók és voltak hegyek
és voltak évek, voltak emberek
és mi volt még! mi volt!
és azután
egy nyári perc december udvarán –
a vén remény… és voltak reggelek,
mikor veled, melletted ébredek
és hajad, orrod, szájad és szemed
s az ing, s a váll, s a paplanon kezed…
Úgy szól a szó, mint az emlékezet –
hát nincs szavam több és nem is lehet.

The post Mély érzelmeket ébresztő sorok, melyek mélyen belevésődnek az emberi lélekbe appeared first on Meglepetesvers.hu.

Osvát Erzsébet neve jól ismert és tisztelt a magyar irodalom szerelmesei között.

Költészete gazdag érzelmekkel és mély gondolatokkal átitatott, és versei sokakat megérintenek és inspirálnak.

Az egyik olyan különleges alkotása, amely kiemelkedik a sok közül, a „Meséltél, meséltél” című vers.

Erzsébet ebben a művében a szavak varázslatos erejét használja fel ahhoz, hogy elvezesse az olvasót egy érzelemmel és álommal telített utazásra.

Osvát Erzsébet: Meséltél, meséltél

Velem voltál örömömben,
velem voltál bajban,
velem voltál, ha sírtam,
velem, ha kacagtam.
Meséltél és meséltél
igazakat, szépet,
kívántam, hogy a meséd
sose érjen véget.
Mit adtam én cserébe?
Te azt sose kérted,
de talán a két szemem
elárulta néked.

The post Sokak szerint ez Osvát Erzsébet legszebb verse appeared first on Meglepetesvers.hu.

A vers egyszerű nyelvezettel, de annál mélyebb érzelmekkel rajzolja meg a fák szimbólumán keresztül az ember és természet közötti harmóniát. Engedd, hogy ezek a sorok átjárjanak, és új perspektívát adjanak az élet apró, mégis jelentős pillanataira.

Részlet a versből:
„Én fákhoz menekültem, / zúgó nagy fákhoz én, / mindegyikben testvérre leltem, / s vigaszra, enyhületre benne, / bármerre jártam én.”

Ez a vers Nemes Nagy Ágnes természet iránti rajongásáról árulkodik. A „Fák” egyszerűségében gyönyörű; egyfajta menedéket kereső és találó elmélkedés az emberi kapcsolatokról és a természet örökérvényű szépségéről. A vers segít emlékeztetni arra, hogy az élet rohanásában néha elég csak egy pillanatra megállni, és kapcsolatba lépni a természettel.

Miért érdemes elolvasni?
Ez a vers ideális választás, ha szeretsz elmélyülni a természet ihlette irodalomban, vagy ha egy kis lelki nyugalmat keresel.

Nemes Nagy Ágnes lírája egyszerre időtálló és aktuális; olyan gondolatokat kínál, amelyek minden olvasásnál új értelmet nyerhetnek.

Nemes Nagy Ágnes: Fák

The post Ismered Nemes Nagy Ágnes „Fák” című versét? Meg fog érinteni! appeared first on Meglepetesvers.hu.

Őrizem a szemed

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

The post Sokak szerint ez Ady Endre legszebb verse appeared first on Meglepetesvers.hu.

Az Előszó című versben Latinovits minden szava átható erővel cseng, és úgy eleveníti meg Karinthy sorait, hogy azok szinte új dimenzióba emelkednek.

Ezzel az előadással Latinovits nemcsak a költő üzenetét közvetíti, hanem magát az emberi lélek legmélyebb titkait is felfedi – megérintve minden hallgató szívét és elméjét.

The post Karinthy Frigyes verse új életre kel Latinovits Zoltán nagyszerű előadásában appeared first on Meglepetesvers.hu.

Az elvesztett szeretet utáni vágyakozás, a hideg tél és a sötétség mind olyan képeket hoznak elő, amelyek mélyen megérintik az olvasót.

Ez a vers a szerző talán legszomorúbb munkája, ahol a múltba való visszatekintés és a jelen magánya tragikus szépségben olvad össze.

Jöjjön Kosztolányi Dezső: Fényes arc a sötétben verse.

Kerestelek,
majd jöttek a deres telek
és este lett,
csak bódorogtam, mint a vak,
nem is találtalak.
Szétváltunk, mint peres felek,
de most, tündökletes alak,
magányomban börtönfalak
éjére festelek.

The post Sokak szerint ez Kosztolányi Dezső legszomorúbb verse appeared first on Meglepetesvers.hu.

Az idő múlásával egyre inkább visszatekint életének meghatározó pillanataira, miközben gyermekeit és unokáját féltő szeretettel figyeli.

Az öreg szív fáradt, de a szeretet mindent túlél. A vers mindannyiunkban felidézi az életünk legfontosabb kincseit és az idő könyörtelen múlását, amit csak a szív ereje és az emlékek tudnak ellensúlyozni.

Róna Katalin: Öreg szívem

Az idő elszállt, csak emlékeimből élek,
sírva, kacagva néha vissza-vissza nézek.
Mit tettem én? Mennyi jót, vagy rosszat?
Istenem még milyen feladatokat oszthat?
Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,
megkopott már, ki tudja, meddig bírja?
A legnagyobb kincs, mit életemben kaptam,
két szép gyermek, kiknek életet adtam.

S, most végre már nagymama is lettem,
kis unokámat nézve, csak félve kérdezem:
Mondd Jó Uram, mennyi időt adsz még?
Láthatom-e hogy nő ez a kis csöppség?
Ígérem én, hogy jó bárányod leszek,
amit csak kérsz én mindent megteszek!
Csak még egy kis időt adj énnekem,
nézzem, hogy boldogul mindkét gyermekem!

Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,
megkopott már, de talán még elbírja!
Tisztességgel elvégzem a munkám,
ott vagyok, ahol éppen szükség van rám.
Öreg szívem, mint vén hegedűn a húr,
elpattansz te is, ha úgy dönt majd az Úr!

The post Róna Katalin legmeghatóbb verse appeared first on Meglepetesvers.hu.

Az elgondolkodtató képek és a mély érzelmek együtt egy olyan utazásra hívnak, ahol a halál nem csupán a vég, hanem egy új, titokzatos kezdet is lehet.

Tóth Kálmán: A halál

Nem, nem az a halál, ahogy itt nevezik,
Ha koporsónknak a födelét szegezik;
Nem, nem az a halál, amit a léha hisz,
Midőn a gyászszekér a temetőbe visz;
És az sem a halál, midőn már más sirat:
Öröm vagy fájdalom, bú vagy érdek miatt –
Ah az, az a halál: midőn még itt vagyunk:
De halva és magunk siratjuk – önmagunk!

Emlékszem – ismerék egy fürge gyermeket:
Oly vidám, játszi volt, lepkéket kergetett;
Sokszor nádméz után megmászta a tetőt,
És volt egy anyja is, – oh, hogy szerette őt!
Csókjával üdvözlé szülőjét mindenütt,
S ha leült az anyja, ölébe lefeküdt;
Boldog fiu vala, de elvevé az ég –
Hol van? – Sehol! – pedig e gyermek én valék.

Ismertem azután egy lázas ifiút;
Szeretni mint ez, úgy, ah többé ki se tud!
Tudomány, eszme, kincs… nevetett mindezen –
Hát más cél is lehet mint csak a szerelem?
Oh, hogy szeretett! – és megölték azután –
E lázas ifiút legjobban siratám.
Ha föltámasztaná még egyszer egy tavasz!…
Nem, nem, többé soha!… tudom… én voltam az.

És volt egy férfi is, kinek a kebele
Szeretet, bizalom s szent lánggal volt tele;
Van nála – ezt hivé – barátság, becsület,
S jónak győzelme, mely késik bár – megjöhet;
Hanem e férfit is aztán megmérgezék:
Csak számitás van itt, gonoszság és szemét –
Minek is szeretett, remélt, hitt annyira?
Nem kellett volna oly hamar meghalnia.

Igen!… sokszor halunk; többször mint az a hab,
Mely, hogyha a folyón sár s kórónak halad,
Elpattan s újra más alakban jő elő;
Nem ott van a halál, ahol a temető;
Itt is sokszor halunk, – oh én azt érezem,
Én már rég meghalék: – agyam forr és kezem
Mozog még – de tudom, hogy ez nem élet – és
Ami még hátra van: az csak – elköltözés.

The post Ez a Tóth Kálmán vers, ami mélyen elgondolkoztat appeared first on Meglepetesvers.hu.

Jöjjön Babits Mihály: Áldás a magyarra verse.

Ne mondjátok, hogy a haza nagyobbodik.
A haza, a haza egyenlő volt mindig
ezer év óta már, és mindig az marad,
mert nem darabokból összetákolt darab:
egytest a mi hazánk, eleven valami!
Nem lehet azt csak úgy vagdalni, toldani.
Máskor is hevert már elkötözött tagokkal.
Zsibbadtan alélt a balga erőszakkal.
De mihelyt fölengedt fojtó köteléke,
futni kezdett a vér elapadt erébe.
Visszakapta ami soha el nem veszett.
Nagyobb nem lett avval. Csak egészségesebb.

Lám, igaz jószágunk visszatér kezünkre,
bár a világ minden fegyvere őrizze.
Mert erős a fegyver és nagy hatalmasság,
de leghatalmasabb mégis az igazság.
Útja, mint a Dunánk és csillagok útja:
nincs ember, aki azt torlaszolni tudja.

Él a nagy Isten és semmise megy kárba,
magyarok se lettünk pusztulni hiába,
hanem példát adni valamennyi népnek,
mily görbék s biztosak pályái az égnek.
Ebből tudhatod már, mi a magyar dolga,
hogy az erős előtt meg ne hunyászkodna.

Erős igazsággal az erőszak ellen:
igy élj, s nem kell félned, veled már az Isten.
Kelnek a zsarnokok, tünnek a zsarnokok.
Te maradsz, te várhatsz, nagy a te zálogod.
Zsibbad a szabadság, de titkon bizsereg,
és jön az igazság, közelebb, közelebb…

The post Sokak szerint ez Babits Mihály legbizonytalanabb jövőt előrevetítő verse appeared first on Meglepetesvers.hu.

Hallgasd meg, hogyan teszi a szavakat lélekközeli élménnyé, és engedd, hogy magával ragadjon ez a klasszikus!

The post Megrendítő vers Latinovits Zoltán előadásában appeared first on Meglepetesvers.hu.

The post Sinkovits Imre szavai mindenkit elvarázsolnak – József Attila: Óda előadása appeared first on Meglepetesvers.hu.